in ,

Hatalmas magyar siker! – Szetthátrányból fordítva jutott ATP-döntőbe Fucsovics Márton

Fucsovics Márton megnyerte pályafutása második ATP-elődöntőjét is

Fucsovics Márton megnyerte pályafutása második ATP-elődöntőjét is, miután a szófiai 250-es versenyen szetthátrányból, 5:7, 7:5, 6:3-ra legyőzte az olasz Matteo Berrettinit.

Az első szettben a világranglista 47. helyén álló magyar teniszező és 53. helyezett riválisa is hozta saját adogatását 5:5-ös állásig. Fucsovics korábban öt bréklabdát is hárított, 5:4-es vezetésnél viszont neki volt két fogadóelőnye, de egyiket sem tudta kihasználni. Ez a játszma szempontjából végzetesnek bizonyult, Berrettini ugyanis 5:5-nél elvette Fucsovics adogatását, saját szervagémjével pedig le is zárta a játszmát.

A második felvonás szinte ugyanúgy alakult, ahogy az első, egyik játékos sem remegett meg az adogatásoknál. Aztán Fucsovics 6:5-nél, a lehető legjobbkor brékelt, amivel egyenlített.

 

Forrás: AFP/Fabrice Coffrini

A döntő szettre is megmaradt a lendülete, amelynek első három játékát megnyerte (azaz zsinórban ötöt), és ez a brék elég is volt ahhoz, hogy megnyerje karrierje második ATP-elődöntőjét, miután 5:3-as vezetésnél rögtön az első meccslabdáját kihasználta.

A 27. születésnapját pénteken ünneplő játékos ezzel élete második ATP-fináléjára készülhet, 2018 májusában Genfben már játszott egyet, amit meg is nyert. Reméljük, vasárnap megmarad a 100%-os mérlege!

“Tudtam, hogy Berrettini jó formában van, ő verte Hacsanovot és Verdascót is” – kezdte értékelését Fucsovics a Facebook-oldalán.Az elejétől jól éreztem a labdát, jól ment a játék. Volt két játszmalabdám 5:4-nél, de amikor elment a szett, éreztem, ha sikerül rajta maradnom, gyűröm tovább, akkor lesz még esélyem. Fejben és fizikálisan is erős tudtam maradni és a döntő pillanatokban jól koncentráltam– tette hozzá.

Végeredmény, ATP 250, Szófia:
Fucsovics Márton – Matteo Berrettini (olasz) 5:7, 7:5, 6:3

 

(forrás:www.origo.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Sargentini hallgat – Ilyen fegyverekkel lövöldözik a sárgamellényeseket Macronék a demokrácia jegyében

Nem stadion – Világszinten is egyedülálló lesz a dél-budai szuperkórház