in , ,

Hatalmas csalódás – A mandiner.hu-n kezdték el lejáratni a Pozsonyi csatát!

Mi szükség volt erre?

Úgy véltük, hogy az elmúlt 10 évben kutattunk már annyit a magyarságról, hogy a lábszagú és hazug finnugor elméletet végre kidobjuk a kukába. 

Egy Pap Lázár nevű akárki a mandiner.hu -n interjút készített egy ezredessel, aki a Pozsonyi csatát pocskondiázta. Négyesi Lajos, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (!) oktatója adott igencsak fura interjút a lapnak.

Az interjút Pap Lázár készítette, így néz ki:

 

Ő pedig az interjúalany, Négyesi Lajos:

 

Az interjúban olyan szinten beleszálltak a Pozsonyi csatába, hogy magát az új animációs filmet is porig alázták.

Ilyeneket mondott Négyesi:

 

Szokás hangoztatni, hogy a magyarokat ki akarták irtani. Ez nem igaz, és nem csak azért mert a fordítás rossz, hanem a megközelítés is. A magyarok 899-ben szétverték Berengár seregét, végigrabolták Észak-Itáliát: hogy gondolhattak volna arra a frankok, hogy ezt a katonailag erős népet kiirtsák, ennek nem volt realitása.

 

És itt nekünk elég volt Négyesiből ennyi. Tehát szerinte nem hangzott el a frankoktól, hogy a magyarok kiirtassanak. Honnan tudja ezt Négyesi? Tán ott volt 907-ben?

Történelmünk sajnos arra utal, hogy bizony a magyarokat többször is ki akarták irtani.

907: Pozsonyi csata.

1920: Trianon.

Trianonban a nyugat feldarabolt minket, pontosan azért, hogy kiirtsanak minket.

 

Miért kellett ez az interjú? Mit művel a mandiner.hu?

 

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Bayer Zsolt: a szocik mindig házhoz tudnak menni a lópimpiliért! Videó

Az év leghülyébb politológusa – Nem fogják kitalálni ki az