in ,

Hatalmas botrány készül a Jobbiknál – Legalább tizenöt személy tanúskodna a gyanús pénzmozgások ügyében

Akár ma kiderülhet, elrendeli-e az ügyészség a nyomozást a Jobbikon belüli korrupciógyanús pénzmozgások ügyében. Többen is vállalják: tudtak a jobbikos pénzügyekről

A IX. kerületi ügyészség gazdasági bűnügyek osztályára került a Jobbikot érintő korrupció, illetve a tiltott pártfinanszírozás gyanúja miatt tett feljelentés – olvasható a Magyar Idők keddi számában.

A lap értesülései szerint az ismeretlen tettes ellen tett feljelentés ügyében már döntés is született, azt az illetékes hatóság akár már ma közölheti. Emellett már legalább 15 olyan személy van a Magyar Idők szerint, aki – ha elrendelik a nyomozást – tanúként alá tudná támasztani Szabó Balázs állításait, és több mint ötven személy jelentkezhet még, aki érdemi információval tud szolgálni, illetve tudhatott a Jobbikon belüli pénzleosztásokról és visszafizetésekről.

Mint ismert, az elmúlt időszakban több, a Jobbikhoz korábban kötődő személy is azt állította: ismeretlen eredetű pénzek kerültek a pártvezetéstől a választókerületekhez, valamint a Jobbikhoz köthető N1TV-hez.

Szabó Balázs volt szekszárdi elnök arról beszélt, hogy nejlonzacskókban érkeztek a pénzek a Jobbik regionális igazgatóinak. Feltételezése szerint Simicska Lajos adhatta a pénzt Szabó Gábornak, a Jobbik pártigazgatójának, aki leosztotta a regionális igazgatóknak. Ők aztán a tagokkal fizetették be a volt médiavállalkozó pénzét a pártkasszába. Szabó Balázs állítása szerint az ő régiójában 8-10 millió forint került ilyen módon a párthoz, ami országos viszonylatban elérheti a kilencvenmillió forintot is.

Kisberk Szabolcs, az N1TV volt főszerkesztője pedig arról beszélt, hogy a párt ismeretlen eredetű készpénzt folyatott át a médiumon. Mint mondta, a Jobbik vezetésének az volt az érdeke, hogy minél több készpénzt tudjanak átfolyatni az N1TV-n – ennek ugyanis nem volt nyoma, adózni sem kellett utána, illetve az eredetéről sem volt szükséges számot adni.

Ebben az ügyben egyébként a közérdekű feljelentéseiről ismert Tényi István fordult a fővárosi IX. kerületi ügyészséghez. A Jobbik mind Szabó Balázs, mind Kisberk Szabolcs esetében azt állította, jogi elégtételt fognak venni a rágalmakért, ám az érintettek az elmúlt időszakban semmilyen hivatalos értesítést nem kaptak ez ügyben.

(Forisek Ádám, 888.hu)

Wilders keményen fogalmaz: Az Európai Uniónak 5-10 év múlva vége lesz (VIDEÓ)

Buldózerrel hajtanának át a Békemeneten Guy Verhofstadt magyar rajongói – A tolerancia jegyében