in ,

Ha a polgármesterek is velünk, kicsoda ellenünk? – A polgármestereknek meg kell mutatniuk, nem kérnek a bevándorlásszervező irodákból

A polgármestereknek meg kell mutatniuk, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem a bevándorlásszervező irodákból – mondta Szita Károly szerdai sajtótájékoztatóján.

A POLGÁRMESTEREKNEK MEG KELL MUTATNIUK, NEM KÉRNEK A BEVÁNDORLÁSSZERVEZŐ IRODÁKBÓL

 

A polgármestereknek meg kell mutatniuk, hogy nem kérnek sem a bevándorlásból, sem a bevándorlásszervező irodákból – mondta Szita Károly szerdai sajtótájékoztatóján.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke elmondta, ennek a hétnek péntekére találkozóra hívtam a polgármester kollégáimat, azért, mert többen úgy látjuk, hogy településeink biztonsága ismét veszélyben van.

„NEM SZERETNÉK, HA A BEVÁNDORLÁSSZERVEZŐ CIVILEK MEGZAVARNÁK A TELEPÜLÉSEK BIZTONSÁGÁT, ERRŐL IS SZÓ LESZ A KONFERENCIÁN.”

Szita Károly emlékeztetett arra, hogy egy évvel ezelőtt 2500 polgármester nyilatkozatot fogadott el, egy közgyűlési határozatot, melyben elutasította a kötelező betelepítési kvótát.

Ez a szám a magyar polgármesterek 80 százaléka volt – mutatott rá, hozzáfűzve, ezt a levelet elküldtük az Európai Bizottság elnökének, kérve őt arra, hogy vonja vissza a kötelező betelepítésről a határozatot. Akkor nem jártunk sikerrel – tette hozzá.

Szita Károly aláhúzta, ahelyett, hogy Brüsszel az elmúlt egy esztendőben, inkább azzal foglalkozott volna, hogy a bevándorlást megállítsa, most úgy tűnik, hogy célegyenesbe fordult, hiszen már felső korlát nélküli betelepítésről beszél – mutatott rá.

Fotó: fidesz.hu

Szita Károly felidézte, az Európai Parlament novemberben elfogadott egy olyan határozatot, amelyben egyértelműen kijelentette, hogy a civil szervezeteknek nagy szerepet szán a bevándorlások szervezésében. Soros György terveiben és elképzeléseiben is szerepelt ez – mutatott rá.

A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke elmondta, a határozat elfogadása után, a magyar milliárdos bejelentette azt, hogy több százezer dollárt kíván szétosztani, többek között a magyarországi hálózatának a megerősítésére is, úgynevezett bevándorlásszervező pontokat kíván létrehozni. Két várost meg is említettek, ahol elkezdik ezt a munkát. Az egyik Debrecen volt, a másik Pécs. Ezért kérjük a polgármestereket, beszéljünk erről a pénteki, budapesti konferencián – fogalmazott Szita Károly.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, a szervezet társelnöke hangsúlyozta: nem szeretnék, ha a bevándorlásszervező civilek megzavarnák a települések biztonságát, erről is szó lesz a konferencián.

A szervezet társelnöke felidézte, hogy Székesfehérvár Megye Jogú Város Közgyűlése az előző évben ellenszavazat nélkül elfogadott egy határozatot, melyben egyértelműen kifejtette azt, hogy a helyi közösséget érintő kérdéseket saját maga szeretné eldönteni.

Cser-Palkovics András kitért arra is, hogy nagyra értékelik a civil szervezetek munkáját a városukban. Azonban meg kell különböztetni azt a néhány civil szervezetet, akik kitalálták, hogy ezekben a városokban bevándorlássegítő irodákat szeretnének létrehozni.

(fidesz.hu)

 

 

 

Itt járt a soros-csicska brüsszeli libsi – Fingja sem volt arról, hogy valójában mi folyik Magyarországon

Totálisan szétesik a Momentum? – ÚGY LEGYEN! AMEN!