in ,

Ha 2022-ben jön a Momentum, jön a 40%-os adókulcs – Úszni fogunk a szuperbruttóban!

Ennyi

Persze az alábbi hírben még csak 25%-ot ígérnek a 15% helyett, de hát már az is brutális emelés…maradjunk annyiban, hogy lesz az 40% is. Más az ígéret, más a kampány, és más a valóság.

 

 

– A „progresszív” jövedelemadó bevezetése csak a kezdet lenne, azt követhetné a vagyonadó – nyilatkozta az ATV-nek Fekete-Győr András azt követően, hogy a baloldali pártok kedden közös posztban álltak ki a közösségi oldalaikra. A Momentum elnöke részletekbe nem bocsátkozott, annyit említett, hogy a sort az ingatlanadóval kezdené, majd jöhetnének az emelések, átalakítások. A parlamenten kívüli balliberális párt vezetője nem árul zsákbamacskát, mivel 2018-as programjukból már kiolvasható volt, hogy csökkentenék a két-, illetve háromgyerekeseknek nyújtott családi adókedvezményt. A Momentum által favorizált két- vagy többkulcsos személyijövedelemadó-rendszer szintén az egykori MSZP–SZDSZ-kormányok idején volt hatályban. A párt programja szerint a jelenleg egységes 15 százalékos szja-kulcs helyett a bruttó ötszázezer forint feletti fizetések esetén 25 százalékos lenne az adó mértéke. – írja a magyarnemzet.hu.

 

Szóval csak óvatosan ezekkel a kígyóvállú ficsúrokkal.

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Bayer Zsolt a „parizerzabáló nagyurak”-ról

Figyelem! Lopják a budapesti lakosok pénzét! A Volner Párt szerint Karácsonyék eddig száztizenhétmilliárdot lapátoltak ki a költségvetésből