in

GYÁSZ – Elhunyt Balás-Piri László ’56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt

Isten nyugosztalja

ELHUNYT BALÁS-PIRI LÁSZLÓ

Nyolcvankét éves korában elhunyt Balás-Piri László ’56-os szabadságharcos hős, politikai elítélt, a Terror Háza Múzeumot is működtető közalapítvány kuratóriumának elnöke, a Történelmi Igazságtétel Bizottság alelnöke és az 1956 Alapítvány kurátora – tájékoztatta a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány szombaton az MTI-t.

 

 

Közleményük szerint az 1935-ben született Balás-Piri László a „pesti srácok és lányok legendás nemzedékéhez tartozott”. Egyetemista társaival – ahogy ő fogalmazott: „sok tisztességes magyarral együtt” – részt vett az 1956-os forradalom és szabadságharc küzdelmeiben, amiért börtönbüntetésre ítélték.

Fotós: MTI

Szabadulása után nem folytathatta tanulmányait a budapesti Orvostudományi Egyetem gyógyszerészeti karán. 1960-tól a rendszerváltoztatásig többek között segédmunkásként, kocsikísérőként, bútorszállítóként dolgozott, hogy eltarthassa családját. 1990 után rendszeresen publikált napilapokban, folyóiratokban, „Emberek fehérben – 1956” című dokumentumkötete 1993-ban jelent meg.

Balás-Piri László 1999 óta, csaknem húsz éven át volt elnöke a Közép- és Kelet-Európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány kuratóriumának. Ez a közalapítvány működteti a Terror Háza Múzeumot.

A „közép-európai népek szabadságáért megtett erőfeszítései elismeréseképp” 2016-ban szabadságharcos társával, Regéczy-Nagy Lászlóval együtt Petőfi-díjban részesült, amelyet már betegen vett át.

Balás-Piri Lászlót a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány saját halottjának tekinti – áll a közleményben.
(magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

MONDJON LE – Együtt: nőverő politikusnak nincs helye a közéletben

Jurák Kata – Karácsony már most átverte a választókat