in ,

Gratulálunk Merkel – Több mint 700 közveszélyes iszlamista tartózkodik Németországban

félelmetes számok

Több mint 700 közveszélyes iszlamista tartózkodik Németországban

Visszatért Németországba több száz szélsőséges iszlamista, akik kivándoroltak Irakba vagy Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz vagy más terrorszervezethez – írta vasárnap a Berliner Morgenpost című német lap kormányzati adatokra hivatkozva.

A berlini lap a Die Linke (Baloldal) nevű ellenzéki párt szövetségi parlamenti (Bundestag-) frakciójának írásbeli kérdésére adott kormányzati választ idézve azt írta: az utóbbi években 960 ember utazott a közel-keleti válságövezetekbe, hogy csatlakozzon szélsőséges iszlamista szervezetekhez – írja az MTI.

Nagyjából egyharmaduk ismét Németországban tartózkodik”

– áll a külügyminisztérium által összeállított dokumentumban.

A Berliner Morgenpost hozzátette, hogy az utóbbi két évben drámai mértékben emelkedett a terrorgyanú miatt indított eljárások száma. Az ilyen ügyekben illetékes szövetségi legfőbb ügyészség csak az idén több mint 800 eljárást indított terrorizmussal kapcsolatos bűncselekmények gyanújával, csaknem valamennyit a szélsőséges iszlamizmussal összefüggésben.

Anis Amri a tavalyi karácsonyi merénylet elkövetője.

Ugyancsak vasárnap a Süddeutsche Zeitung (SZ) című lap és két regionális közszolgálati médiatársaság, a Norddeutscher Rundfunk (NDR) és a Westdeutscher Rundfunk (WDR) közös tényfeltáró munkacsoportja azt jelentette, hogy a terrorcselekmény elkövetésére hajlandóként számon tartott közveszélyes iszlamisták száma elérte a 720 körüli szintet. Ez több mint 5 százalékos emelkedés a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal (BfV) július elején ismertetett éves jelentésében szereplő 680-hoz képest.

Az SZ, az NDR és a WDR értesülése szerint ebből a csoportból november végéig 205 ember ügyét vizsgálták meg a hatóságok egy új kockázatelemzési módszerrel, amelyet a tavaly decemberben egy berlini karácsonyi vásárban elkövetett iszlamista terrortámadás tanulságai alapján dolgoztak ki.

A 205 ember közül 82 került a legveszélyesebbek közé, a vörös színnel jelölt kategóriába. Ide tartozott volna Anis Amri, a tavalyi berlini merénylet elkövetője is. További 27 embert a narancssárga színnel jelölt kategóriába soroltak, amelybe a fokozottan veszélyes iszlamisták tartoznak. A többieket a mérsékelten veszélyesek közé, a sárga színnel jelölt kategóriába sorolták az illető családi háttérétől a munkaerőpiaci helyzetéig 73 szempontot vizsgáló kockázatelemzési módszer alapján.

Anis Amri tavaly december 19-én a német főváros egyik leghíresebb karácsonyi vásárán, a Breitscheid téren követett el merényletet. Az ISIS nevében gyilkoló szélsőséges iszlamista egy lopott kamionnal halálra gázolt 12 embert, a támadásban ötvennél is többen megsebesültek. Az elutasított tunéziai menedékkérő a támadás után elmenekült az országból, néhány nappal később meghalt az olaszországi Milánó egyik elővárosában rendőrökkel folytatott tűzharcban.
(Bácskai Balázs, 888.hu)

A biztonság a legfontosabb! – Megerősítette a karácsonyi vásárok védelmét a TEK

Újabb magyar siker – Kenderesi Tamás bronzérmes