in ,

Gigabotrány! Újabb húszezer tonna külföldi hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását hallgatta el a tenyérbemászó Márki-Zay Péter

Újabb húszezer tonna hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy olasz cég, Márki-Zay Péter polgármester azonban erről sem tájékoztatta az embereket – jelentette ki Cseri Tamás, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője kedden az alföldi városban

A politikus sajtótájékoztatóján emlékeztetett: néhány napja került nyilvánosságra, hogy a polgármester tudtával tizenkétezer tonna Olaszországból származó hulladék befogadására és deponálására kerül sor a negyven százalékos önkormányzati tulajdonrésszel bíró FCC Hódmezővásárhely Kft. lelei úti hulladéklerakójába. Kiderült, hogy nem egyszeri esetről van szó, újabb húszezer tonna tovább nem hasznosítható hulladék Hódmezővásárhelyre szállítását kezdeményezte egy másik olasz cég is, erre azonban az illetékes Pest Megyei Kormányhivatal nem adott engedélyt – közölte a képviselő, aki hozzátette: a részben önkormányzati tulajdonú vállalkozás abból keresne pénzt, hogy külföldi hulladékot fogad be a vásárhelyi telephelyre.

Cseri Tamás szerint kizárt dolog, hogy egy ilyen volumenű új üzleti tevékenységről a vállalkozás nem tájékoztatta a tulajdonos önkormányzatot. Bizonyíték is van arra, hogy a polgármester hivatalos levélben kapott értesítést a történtekről – tette hozzá. A politikus úgy fogalmazott, érthető, hogy egy külföldi tulajdonú cég új piacok bevonásával növelni akarja a bevételeit, az azonban már nem, hogy a város polgármestere néhány tíz, de akár százmillióért is külföldi szemétlerakóvá tegye a várost. Cseri Tamás hangsúlyozta, korábban is voltak kísérletek arra, hogy import szemetet szállítsanak Hódmezővásárhelyre, hiszen egy hulladéklerakónak az ide érkező hulladékból van bevétele, de annak a város vezetése rendre ellenállt.

(pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Az amerikai Fox News esti műsorában ismét hazánk családvédelmi intézkedéseit állították példaként a világ elé

Pilhál is kiakadt Trágár Blanka polgármesteri jelölésén