in ,

Georg Spöttle: Nemzetbiztonsági kockázattá vált az ellenzék

Demeter Márta képviselő asszony nemcsak hatalmas baklövést követett el, de komolyan veszélyeztette a nemzetbiztonságot

Demeter Márta képviselő asszony nemcsak hatalmas baklövést követett el, de komolyan veszélyeztette a nemzetbiztonságot. A honvédelmi és rendészeti bizottság tagjaként kiszivárogtatta egy katonai repülőgép utasának nevét. Tette mindezt azért, hogy lejárassa Orbán Viktort, illetve a miniszterelnök családját.

 

Az utaslistán szereplő név már elég volt, hogy hamis hírt generáljon, amelyet a balliberális sajtó ujjongva közölt, a konkrét tények ismerete nélkül, és át sem gondolták, hogy titkosított katonai adatok közzétételével bűncselekményt követnek el és életeket veszélyeztetnek.

Mint kiderült, a kis Orbán Flóra egy ENSZ-misszióban szolgálatot teljesítő magyar katonatiszt kétéves kislánya, aki a Honvédelmi Minisztérium engedélyével utazott haza Ciprus szigetéről, ahol édesapja szolgál.

Minden béketeremtő és békefenntartó misszióban részt vevő katona személyi adata titkosított. Ez nem véletlen, hiszen ha háborús övezetekben teljesítenek szolgálatot vagy egy fedett, terrorizmus elleni akciót hajtanak végre, akkor a családjukra és rájuk nézve komoly veszélyt jelent a nevük, kilétük kiszivárogtatása.

Afganisztáni misszióm alatt történt, hogy több bajtársam családja levelet kapott, amelyek látszólag a Szövetségi Védelmi Minisztériumtól érkeztek, és a Bundeswehrben szolgáló katonák halálhírét tartalmazták.

Iszonyú drámák játszódtak le, amikor szülők vagy szerelmesek azzal szembesültek, hogy szeretteik elestek. Szerencsére hamar kiderült, hogy a levelek csupán nagyon jó minőségű hamisítványok voltak. Más családok iszlamista csoportoktól kaptak életveszélyes fenyegetést vagy olyan hírt, hogy a katonát túszul ejtették.

A katonai rendészet és a katonai elhárítás azonnal megkezdte a nyomozást, és kiderült, hogy az afgán szemétszállítók a ludasok, akik használható informá­ciók után kutatva átvizsgálták a tábor szemeteszsákjait.

A katonák, akik papíralapú leveleket kaptak otthonról, a borítékokat gyakran a szemetesbe dobták. A helyi kukások az adatokat – nyilván pénzért vagy szimpátiából – továbbadták a táliboknak, akik utána terrorizálták a bajtársaim családjait.

Azóta minden adatot, nevet tartalmazó papírt kötelező ledarálni. Most sokan megkérdezhetik, hogy hol van az összefüggés a két eset között. Ott, hogy egy missziós tiszt és kislánya neve közkinccsé lett.

Ezt bármely ellenséges erő ki- és felhasználhatja. Mi lett volna, ha például valamelyik szakszolgálat egyik ügynöke ül a gépen, aki titkosított megbízással utazik, és őt is Orbánnak, Szijjártónak vagy Gulyásnak hívják? Nyilván akkor is az lett volna a bombahír, hogy egy kormánytag családtagja egy katonai csapatszállító fedélzetén nyaralni ment Ciprusra!

Persze kiderülne, hogy nem igaz, de azzal a fedett akciónak már be is fellegezne, és az ügynököt azonnal ki kellene vonni a terepről. Mivel már évek óta a terrorizmus fenyegetésével nézünk szembe, így minden belügyi és hadügyi információ szenzitív, nem tartozik a közvéleményre.

Politikusnak lenni komoly, felelősségteljes hivatás. A politikai ellenszenvet azonban félre kell tenni akkor, amikor nemzetbiztonsági kérdésekről van szó. Nem úgy kell politikát csinálni, hogy egy feltételezetten valós információval akarjuk lejáratni a kormánypártot.

Most a célpont visszalőtt, ráadásul elég durván, mert pont azok a portálok terjesztették a fake newst, amelyek állítólag függetlenek, tényfeltárók és demokratikusak, legalábbis ők ilyen szlogenek mögé dugják azokat a Soros-pénzeket, amelyekből üzemelnek. Hazug cikkeiket is úgy helyesbítették, hogy olvasóikban azért jó sok kétely maradjon. Bocsánatkérésről vagy a cikkek törléséről természetesen szó sincs.

A képviselő asszony pedig még tetézte is a hibáját, hiszen azt követelte, hogy a hadügy hozza nyilvánosságra az utaslistát és a családtagok arra vonatkozó engedélyeit, hogy katonai repülőgéppel utazhatnak.

Most mi van? Még több titkos adatot adjon ki a balliberális sajtó? Ezt egy felelősségteljes politikus nem gondolhatja komolyan.

Tisztelem Demeter Mártát mint embert, annak ellenére, hogy más a pártállásunk, ám amit tett, azzal lejáratta magát és az LMP-t. Talán fiatal kora és politikai tapasztalatlansága az oka, hogy vagdalkozva, boszorkányüldöző módszerekkel akart pontokat szerezni az országos politikában.
Életem nagy részében titkos adatokkal dolgoztam, ez nem mindig egyszerű, és rengeteg felelősséggel jár.

Megtapasztaltam azt is, milyen az, ha a saját bevetésemről szivárog ki információ, és veszélyben az életem, még sportolás közben is lőfegyvert viseltem a pólóm alatt. Számomra szimpatikus emberekkel kellett egy életre megszakítanom a kapcsolatot, hogy ne veszélyeztessem őket és családjukat.

A titok szónak komoly súlya van, és csak olyan személynek szabad hozzáférnie titkosított adatokhoz, aki ezt felméri és a helyzetet kezelni tudja. A képviselő asszony nagy valószínűséggel nem alkalmas belügyi és hadügyi adatok kezelésére, mivel ezeket a politikai pozíciójának megerősítésére akarta felhasználni.

Kérdés, hogy az LMP miként kezeli a politikai hitelrontást, hiszen a pártban volt már elég sok szánalmas vita és kizárás az elmúlt hónapokban.

Az ellenzéki politikusok kezdenek nemzetbiztonsági kockázattá válni. Ellenünk szavaznak az Európai Parlamentben, szorgalmazzák a betelepítési kvótát, le akarják bontani a határt védő kerítést, utcai forradalomról fantáziálnak mint a kormányváltás lehetőségéről, és most már katonai adatokat is nyilvánosságra hoznak.

Ha ilyen léptekkel haladnak tovább, akkor a kétharmadból legközelebb négyötöd lesz, és ha ez sokkolni fogja őket, akkor majd hallgassák vissza a saját szavaikat, és rögtön világos lesz nekik, miért.

A szerző biztonságpolitikai szakértő

(Georg Spöttle, magyaridok.hu)

Putyin rendet tesz Ukrajnában??? – Kemény üzenetet küldött Putyin az ukrán elnöknek

Bayer Zsolt – Ideje a normalitás forradalmának, az európai szellem gettólázadásának