Helyrebillent a kizökkent idő, így gondolta ezt minden nemzeti elkötelezettségű, jobboldali magyar 2012-ben, amikor Áder János lett a köztársasági elnök, Kövér László volt a házelnök, és Orbán Viktor a miniszterelnök.
Utóbbin kívül akkor még kevesen hittek abban, hogy hat év elteltével ugyanez lesz a felállás. Holott sokunknak kizárólag az ő személyük a garancia ma is arra, hogy mégis volt, és végre lezárult a rendszerváltás, hazánk pedig ismét emelkedő pályán indulhat el egy biztatóbb jövő felé.
A hideg rázta az összes Orbán-fóbiást, amikor a negyedik alkalommal elmondott miniszterelnöki eskü után a kormányfő vázolta 2030-ig előretekintő vízióit. Szerinte esküje ígéret, fogadalom és felajánlás, ami annyit jelent, hogy minden cselekvésében nemzetünknek és országunknak, a magyar embereknek, a magyar érdekeknek és a keresztény értékeknek a szolgálata fogja vezérelni.
Legyünk tehát bizakodók, ha jól használjuk ki azokat a lehetőségeket, amelyeket a most alakuló kormány kíván megteremteni tizenötmillió magyarnak ahhoz, hogy mindannyian meg tudjuk oldani saját életünk feladványait, akkor előbb-utóbb csökken azok gyűlölete is, akik most rettenetesen dühösek, mert átverték őket a pártjaik. Velük együtt pedig egyáltalán nem elérhetetlenek a tizenkét évre szőtt tervek.
Bár Orbán Viktor szerint az idő a legfontosabb a politikában, nagyra törő elképzeléseit térben is úgy helyezte el, hogy kénytelenek legyenek új szövegek után nézni befelé fordulással, provincializmussal és elszigetelődéssel vádaskodó kritikusai.
Komoly hangsúlyt kapott az egységes Kárpát-medence mint a szétszakított nemzet közös lakóhelye, és Közép-Európa, amely Lengyelország meghatározó szerepe mellett olyan együttműködésre ad lehetőséget, amely egész Európa megújulásában vezető szerepet játszhat.
Mert a szabad magyarok szuverén állama egy erős, békés Európában lehet sikeres, ahol az erős nemzetállamok kölcsönösen előnyös feltételek mellett állapodnak meg mindenről. A Berlin, Moszkva és Isztambul alkotta hatalmi háromszög közepén ez az a geopolitikai megközelítés, amelyben érthetővé válnak mind az eddigi, mind a negyedik Orbán-kormány egyes konkrét lépései.
Mint például az ádáz küzdelem a migráció ellen, amelyet már alapvető emberi joggá akarnak átvarázsolni az önfelszámolás politikájának hamis prófétái, akik kötelező kvótának nevezték el a szolidaritást. De ilyen az Európai Egyesült Államok hagymázas eszméjének visszautasítása is, ami szorosan összefügg az előzővel, hiszen a kevert népesség, a párhuzamos társadalmak, a multikulturalizmus egyenes ágon vezet a nemzetállamok megszűnéséhez.
Ezzel szemben ajánlotta azt a frissen megválasztott kormányfő nemzetének, hogy tegyük közösen az Európai Unió öt legjobb országának egyikévé hazánkat, ahol a legjobb élni és dolgozni, ahol a minőségi alapon mért versenyképesség a legjobb. Mert biztonság van, az állam meg tudja védeni polgárait, és nem kell feladni semmit ezeréves múltunk hagyományaiból, kultúrájából. És a többi…
Azt mondja erre Szél Bernadett, az LMP nevű pártocska frakcióvezetője, mielőtt még bármi elhangzott volna, hogy a Fidesz nem készített kormányprogramot, reagálni sem lehet Orbán Viktor szavaira, ezért az „eseményt” a kormánypárt belügyének tekintik, és nem vesznek rajta részt. Kellett ez, hogy ne essünk a bugyuta hurráoptimizmus bűnébe, és belássuk, nem lesz olyan egyszerű megvalósítani mindazt, amit a miniszterelnök bemutatott állítólag nem létező programjából.
Mindenesetre az megnyugtató, hogy a Wekerle Sándor és Tisza Kálmán történelmi rekordjait döntögető Orbán Viktort a nehézségek inkább feltüzelik, mintsem bármitől is eltántorítanák.
Izgalmas időszak elé nézünk.
(Gajdics Ottó, magyaridok.hu)
