in ,

Fricz Tamás: Gyurcsány és Gyurcsányné: Most már álljon meg a menet!

Én béketűrő ember vagyok, de ami sok, az sok

Én béketűrő ember vagyok, de ami sok, az sok: a Ferenc testvér vezette DK megfenyegette Orbán Viktort, hogy az állítólagos korrupciós ügyek miatt vejével együtt börtönbe fog menni (nyilván, miután a DK megnyerte a választásokat).

Most ez komoly, hogy a magyar közéletben az őszödi beszéd szerzője és annak pártja bárkit azzal fenyegethet meg, hogyha fordul a kocka, és ők kerülnek hatalomra, akkor a regnáló miniszterelnök megy a börtönbe? Arról nem is beszélve, hogy hirtelen az államhatalmi ágak, a kormányzat és az igazságszolgáltatás szétválasztása már nem is számít?

Nem foglalkoznék sokat ezzel az üggyel, hiszen megszoktuk már, hogy Ferenc testvér egy vicces kedvű fickó, sok szórakoztató dolgot mondott már közéletében, néha kínunkban – pótcselekvésként – jókat is nevetünk rajta, de itt muszáj mégis megállni.

Ez ugyanis még Ferenc testvértől is egy kicsit sok.

Ugyanis azért a pofátlanságnak is van határa.

Bizonyára vannak olyan olvasóim, akik nem emlékeznek Gy. F. viselt dolgaira, vagy azért, mert fiatalok, vagy azért, mert már részben-egészben elfelejtették azokat. Ezért érdemes újra felsorolni ezeket, hangsúlyozom, a teljesség igénye nélkül, inkább csak szemezgetve: az őszödi kormányüdülő „furcsa” megvásárlása, a Szalay utcai ingatlanra kötött „sajátos” bérleti szerződés, a Nomentana nevű cégével kapcsolatban az okirat-hamisítás gyanúja, a Fittelina nevű cégével összefüggésben az adócsalás eshetősége, a sukorói telekügylet kapcsán pedig a hűtlen vagy hanyag kezelés kérdése.

Megjegyzendő, hogy 2003-2006 között fideszes képviselők feljelentései alapján indultak el vizsgálatok Gyurcsány céges „dolgaival” kapcsolatban. A Szalay utcai, volt miniszterelnöki ingatlannal kapcsolatban a Legfőbb Ügyészség eljárást kezdeményezett, méghozzá azért, mert a szerződések jó erkölcsbe ütköznek, illetve, mert felvetődött a közérdek sérelme. (Gy. F-et végül nem ítélték el.) A Nomentana-féle okirathamisítási ügyben az ügyészség azzal állította le az eljárást, hogy az ügy már elévült (tehát igaz is lehetett a vád). A Fittelina témájában pedig bűncselekmény hiányában ejtették a nyomozást.

Remember! Ferenc testvért megkérdezték egyszer a parlamentben is arról, hogy vajon tényleg jogszerűen, erkölcsösen járt el a cégeivel kapcsolatos, kissé „furcsa” ügyletekben? Még itt cseng a fülünkben az akkor még csak miniszter bohókás válasza: „Mi az, hogy? Nagyon is! Törvényesen és tisztességesen!”

És persze itt van 2006, a rendőrattakok éve. Vajon mégis ki adhatta ki a parancsot a rendőri vezetőknek, hogy ártatlan ünneplőkre és járókelőkre támadjanak rá, okozzanak súlyos sérüléseket, s tartsanak fogva indok nélkül embereket napokon át október 23-án? Netán a sarki rendőr?

S vajon miért nem kezdeményezett senki sem soha olyan vizsgálatot ebben az ügyben, ami a miniszterelnök felelősségét vizsgálta volna? Miért? Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság volt tanácsvezető bírója, a kiváló szakember is erre a kérdésre keresi a választ hosszú évek óta.

Egyszóval: Ferenc testvérnek sokat elnézett már ez az ország – jobb híján mit is tehetett volna? –, de azért valóban van határa a pofátlanságnak.

Neki tényleg nem kellene a börtön szóval „dobálóznia”.

Szóval: eddig és ne tovább, Ferenc testvér!

(Fricz Tamás, magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!

A baloldal első 60 napja október 13. után

Akcióban az ellenzék: jövőre jelentősen csökkenti a nyugdíjasok támogatását a dunaújvárosi önkormányzat