in ,

Fricz Tamás – Borkai – még egyszer és utoljára

Borkai Zsolt néhány nappal ezelőtt – Fidesz-tagsága után – lemondott a polgármesteri pozíciójáról is.

Borkai Zsolt néhány nappal ezelőtt – Fidesz-tagsága után – lemondott a polgármesteri pozíciójáról is.

Engedjék meg nekem, kedves olvasók, hogy ezúttal nagyon röviden reagáljak erre.

Már csak azért is, mert október 21-ei blogbejegyzésemben egyértelműen megfogalmaztam, hogy megítélésem szerint Borkainak távoznia kell a polgármesteri székből is.

Ez megtörtént.

S én, aki a „Magyarország egy következmények nélküli ország” szállóigévé vált mondás szerzője vagyok, erre csak egyetlen dolgot mondhatok: örülök, hogy a Fidesz most sem egy következmények nélküli párt.

Szerintem ez az egyik – természetesen nem az egyetlen – feltétele és kiindulópontja annak, hogy a kormányzó pártszövetség 2022-ben megőrizhesse a hatalmát.

Jó irányba indultunk el tehát.

(Fricz Tamás, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Heves indulatokat váltott ki a meghekkelt Gyurcsány videó – Videó

Na végre! Kitiltás és egyéves fizetésmegvonás jár majd a parlamenti cirkuszért