Egy volt – most hagyjuk milyen belügyminiszter –, és egy csúfosan kimúlt „magyar” – nagyrészt bukott kommunisták gyermekeinek ateista csőcseléke – párt, az SZDSZ elnöke lám öregkorára nyilvánosan kuncog a saját hülyeségén. Akár a trehánysága miatt megbuktatott iskolás gyerek, aki bosszúból szamárfület rajzol az osztályfőnök tablóképére, Kuncze az országos tisztifőorvost ábrázolja Jézusként, szavait pedig igyekszik nevetségessé tenni.
Az ilyen fokú szellemi leépülés szánalmat vált ki minden jobb érzésű emberből, még akkor is, ha Kuncze úr teljes beszámíthatóságának csúcsán sem volt többre képes, mint az SZDSZ parádés kocsisaként pattogtatni az ostort. Mögötte ült a csöppnyi Horn Gyula, aki haragjában néhány konyak után többször is “a medve-ember” nyakán nyomta el az égő Marlboro csikket.
Közösen találták ki, hogy nem létezik cigánybűnözés, helyette ”megélhetési bűnözést” használjanak a Népszabadság és a Népszava nemrég még kommunista bértollnokai és addig nácizzák, meg fasisztázzák az 1998-ban elhunyt Wass Albertet, amíg Kuncze megtiltja földi maradványainak a hazahozatalát. „És megcsinálták!”
Pedig a savanyú képű Gábornak – nagyapja ecetgyárat tulajdonolt Pápán – nem ilyen sorsot szántak, de elbitangolt a nyájtól, és az egykori piarista diák – Istenem valamiből élni kell – ateista faltörő kossá nőtte ki magát. Egy reményvesztett, kétségbeesett desperáttá, aki már a kutyának sem kell, ezért erőszakos, ingerült és komisz.
Kuncze, meg a Kunczék – Niedermüller, Pápai Gábor, Gyurcsány, Bangóné meg a többiek – tulajdonképpen a mi lelki szegényeink. Sokan gondolják úgy, hogy haragudni kell rájuk, büntetni őket, harcolni ellenük, mint az iszlám világában: megkövezni, esetleg karóba húzni, vagy téglaégető kemencébe dobni, netán Charlie Hebdot rendezni Szigetszentmiklóson.
Ezt a módszert én teljes egészében elvetendőnek tartom, Hamvas Bélát idézve: “Csatázni? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék? Mert lelki nyomorékok, jóindulattal kell közeledni hozzájuk.” Még akkor is csak legyinteni kell rájuk, ha tudjuk elbizakodott, fennhéjázó, hazudozó emberek, akik alázatra, szeretetre nem hajlanak, röviden: szívidióták. Böhme találóan mondja róluk: ”Isten haragjában élnek.”
Félnek istentől, azért keresik állandóan a balhét. Nyomorult félelmükben a blaszfémiától /istenkáromlás/ sem riadnak vissza, ami persze nem a bátorságuk lándzsája, sokkal inkább sarokba szorítottságuk védelmi fegyvere.
Ha már egy ország volt belügyminiszterének, illetve egy kipusztult párt elnökének is csak ilyen alpári leleményességre és makogó ateista vitézkedésre futja, akkor abban az országban a kereszténység erős sziklára építette fel nemzete templomát. Nincs kitől tartani.
Akik meg alant a vizes árokban az irigységtől, a félelemtől, meg a romboló bosszútól ittasan rohangálnak létra után, azokat pedig meg kell mosolyogni hasztalan próbálkozásaik közepette.
Ha annyi rosszindulat és csak annyi lelemény lenne bennem, mint Kunczéban, akkor most Júdásként ábrázolnám a világhálón és a térdemet csapkodva kuncognék rajta.
Anélkül is szánalmasan röhejes.
(Franka Tibor, magyarnemzet.hu)
Oszd meg másokkal is!
