in ,

Felmérés: a magyar nép szerencsére Gyurcsányt továbbra is úgy utálja, mint a sz..rt

Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa

Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő személye összeforrt a kudarcos gazdaságpolitikával és a sorozatos lakossági megszorításokkal. Az ellenzéki összefogás több pártja is – így a Jobbik, a Momentum és az LMP is – kimondottan Gyurcsány Ferenccel szemben határozta meg magát az elmúlt években, a korábban követett elvek feladása akár jelentős szavazói rétegeket is eltántoríthat a közös baloldali lista támogatásától– fogalmazott Erdős Gergely, a Századvég Alapítvány belpolitikai elemzője a Magyar Nemzet oldalán megjelenő írásában.

 

Az elemző rámutatott, hogy miközben hazánk az átoltottság tekintetében lakosságarányosan a második helyen áll az Európai Unióban, Gyurcsány Ferenc és szövetségesei a védekezés támogatása helyett továbbra is politikai lehetőségként tekintenek a koronavírus-járványra. Erdős Gergely szerint a Gyurcsány-lista politikai és morális szempontból is tévúton jár. Rávilágított, hogy a díszletek időnként változnak, de a balliberális tömb célja változatlan: a hatalom megszerzése, akár az emberéletek és munkahelyek veszélyeztetésének árán is. Úgy véli, a Demokratikus Koalíció és partnerei hozzáállása a járványhelyzethez több szempontból is elgondolkodtató.

 

ÁLLAMCSŐD SZÉLÉRE SODORTÁK HAZÁNKAT GYURCSÁNYÉK

A 2008–2009-es gazdasági világválság kezelésében e politikai oldal teljes kudarcot vallott, a második Gyurcsány-kormány regnálása idején Magyarország az államcsőd szélére került. A szociális jelszavakat előszeretettel hangoztató és a jelenlegi kormányzat válságkezelését sorozatosan kritizáló balliberális szövetség a 2010 előtti megszorítópolitikájával ellehetetlenítette a magyar családokat, az időseket, illetve a kiskeresetűeket.

További aggodalomra ad okot, hogy Gyurcsány Ferenc jelenleg is olyan politikusoknak kíván teret nyitni a közéletben, akik aktívan közreműködtek az egykori szocialista–liberális kormány felelőtlen politikájának végrehajtásában

– fogalmazott az elemző a Magyar Nemzet oldalán olvasható írásában.

BUKOTT POLITIKUSOKAT PÁTYOLGAT A DK

A DK előválasztási jelöltjei között olyan bukott közéleti szereplőket láthatunk, mint Varju László, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium egykori államtitkára, Arató Gergely volt oktatási és kulturális államtitkár vagy Oláh Lajos, aki 2008 és 2009 között környezetvédelmi és vízügyi, majd 2009-től 2010-ig közlekedési, hírközlési és energiaügyi államtitkár volt.

KUDARCOS GAZDASÁGPOLITIKA, LAKOSSÁGI MEGSZORÍTÁSOK

Az elemző úgy véli, Gyurcsány Ferenc továbbra is az ország egyik legelutasítottabb politikusa, a választók döntő többsége szemében a volt kormányfő személye összeforrt a kudarcos gazdaságpolitikával és a sorozatos lakossági megszorításokkal. Tovább árnyalja a képet, hogy az ellenzéki összefogás több pártja is – így a Jobbik, a Momentum és az LMP is – kimondottan Gyurcsány Ferenccel szemben határozta meg magát az elmúlt években, a korábban követett elvek feladása így akár jelentős szavazói rétegeket is eltántoríthat a közös baloldali lista támogatásától. A baloldal számításai a koronavírus-járvány politikai következményeivel kapcsolatban sem igazolódtak be.

Bár a magyarok már egy éve különböző biztonsági intézkedések között élik mindennapjaikat, viszont a kormányzati válságkezelés lépései megfelelnek a lakosság által támasztott elvárásoknak, a kormánypártok politikája jelentős támogatottságot élvez

– hangsúlyozza Erdős Gergely. A Századvég februári, ezerfős, reprezentatív közvélemény-kutatása szerint a megkérdezettek 58 százaléka elégedett azzal, ahogy Magyarország kormánya a járványhelyzetet kezeli, továbbá a 62 százalékuk szerint indokolt, hogy a kormányzat az elkövetkezendő időszakban is folytassa az adók mérséklését célzó politikáját. Látható tehát, hogy a magyarok nem kívánják vissza Gyurcsány Ferenc és szövetségesei adóemelésre és egyéb megszorításokra épülő kormányzását.

MÉLYÜLŐ HITELESSÉGI VÁLSÁG

Az elemző szerint a baloldal hitelességi válságát csak mélyíti, hogy a valóság rendre rácáfol a balliberális erők állításaira, akik már tavaly tavasszal az egészségügy és a gazdaság összeomlását vizionálták. E körülmény megkérdőjelezheti a kormányzóképességükbe és politikai rátermettségükbe vetett hitet a saját szimpatizánsaik részéről is.

A Gyurcsány-lista politikai és morális szempontból is tévúton jár

– összegez az elemző, aki szerint járvány elleni hatékony védekezés szempontjának alárendelése a politikai játszmáknak nem hozta meg a baloldal számára a remélt népszerűség-növekedést, ami jelzi, hogy a magyarok többsége a felelőtlen politizálást – különösen járványhelyzetben – nem tartja elfogadhatónak.

(pestisracok.hu)
Oszd meg a barátaiddal is!

Pilhál Tamás: Kamu Geri azt üzente, tojik a mi ünnepünkre – Ünnep zászlók nélkül

Halálkampány – Kocsis Máté is kimondta a lényeget: a DK egy kis politikai haszonért vágóhídra küldené az embereket