in ,

Felébredtek a franciák: a migránsok miatt megerősítik az Olaszországgal közös határszakaszukat

Alakul ez

Jól sikerült a bevándorlásellenesek akciója a francia Alpokban: a francia belügyminisztérium „jelentős” erősítést fog küldeni a migránsok által használt Échelle-hágóra.

A francia sajtó számolt be a belügyminisztérium azon határozatáról, amellyel az Identitárius Nemzedék (GI) hétvégi akciójára reagáltak. Mint ismert, a GI tagjai szombat reggel mentek fel a francia-olasz határon lévő hágóra, azzal a céllal, hogy egyetlen illegális bevándorló se léphessen Franciaország területére.

Gérard Collomb francia belügyminiszter szerint a hétvégi akciót a bevándorlásellenes és a migrációpárti csoportok egyaránt „provokációra” használták. Az talán nem meglepő, hogy a belügyminiszter erre hivatkozva, és nem a migráció miatt döntött úgy, hogy megerősíti a határokat.

A tervek szerint a határra a rendőrség és a csendőrség embereit egyaránt kivezénylik, Collomb szerint így már biztosított lesz a rend.

A határ megerősítése a frissen elfogadott bevándorlási törvénytervezet keretein belül fog történni, amelyet azonban jobb- és baloldaliak egyaránt kritizáltak. A törvénytervezetről ittírtunk részletesen.

(forrás: Forisek Ádám, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

HOPPÁ – Egyre több osztrák tanul magyarul

Az ellenzékiek jó része is fellendülést és stabilitást remél – derül ki a Nézőpont Intézet a PS-nek készített felméréséből