in

Fantasztikus magyar sikerek! – Ezúttal három aranyat nyertek Liu Shaolin Sándorék a világkupán!

Csúcs ez a csapat

Csúcs ez a csapat: a Liu Shaolin Sándor vezette rövidpályás gyorskorcsolya-válogatott ezúttal három aranyat nyert a világkupában! Az idősebbik Liu fivér egyéniben és a férfi váltóval is nyert a sorozat második amerikai állomásán, de természetesen a vegyes váltó aranyérméből is kivette a részét.

 

Vasárnap a vegyes- és az olimpiai bajnok férfi váltó arany-, míg egyéniben Liu Shaoang országos csúccsal bronzérmet nyert 500 méteren a rövidpályás gyorskorcsolyázók második, Salt Lake Cityben rendezett világkupa-állomásán. A múlt héten Calgaryban világcsúccsal győztes férfi négyesben egy változtatás volt, az egyaránt ötkarikás aranyérmes Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang és Burján Csaba mellett ezúttal Krueger Cole helyett Varnyú Alex kapott szerepet. A kvartett így is diadalmaskodott, sőt ebben a számban ritkán látható rajt-cél győzelmet aratott, azaz az éllovas pozíciót egy pillanatra sem adta át. Mögötte Kína lett a második, Oroszország a harmadik.

Nem sokkal korábban a magyar vegyesváltó története első vk-diadalát aratta, igaz, ez a szám egy hete Calgaryban debütált a programban. Az elődöntővel ellentétben ezúttal a magyarok a legerősebb összeállításban szerepeltek, Jászapáti Petra és Bácskai Sára Luca mellett a Liu fivérek indultak Krueger Cole és Burján helyett. A 2000 méteres táv elején negyedik helyen körözött a magyar négyes, majd Jászapáti megelőzte francia ellenfelét, a kínai váltó egyik tagja pedig elesett. Liu Shaolin így befejező emberként másodikként vette át a stafétát, s az utolsó kanyarból kijövet belül elment a hollandok négyszeres világbajnoka, Sjinkie Knegt mellett, mindössze hét ezreddel megelőzve őt.

Összesen három arannyal zárt a magyar csapat, mivel még szombaton Liu Shaolin Sándor megnyerte az 1000 méteres versenyt. A váltóval olimpiai bajnok versenyző egész nap fantasztikusan korcsolyázott, ugyanis a pénteki kétkörös selejtező után szombaton a negyed- és az elődöntőből is futamgyőztesként jutott tovább. Hozzá hasonlóan a fináléba került öccse, Liu Shaoang is, aki egy hete a Calgaryban rendezett idénynyitón győzött ezen a távon, míg Varnyú Alex kellemes meglepetést okozva kisdöntőbe került, ahol második lett, így összességében nyolcadikként zárt.

A legjobb hatot felvonultató fináléban a Liu fivérek köröztek az élen, elöl a fiatalabbik, mögötte az idősebbik testvér. A hajrában a 22 éves Liu Shaolin megelőzte 20 esztendős öccsét, éllovas pozícióját pedig már nem is engedte át másnak a célig. A szintén ötkarikás aranyérmes Liu Shaoangot viszont megelőzte a kínai Zsen Ce-vej is, majd az MTK versenyzője szabálytalankodott a befutó során a dél-koreai Park Dzsi Vonnal szemben, aki a célegyenesben akart elé kerülni, ezért kizárták a magyart, így hatodikként zárt múlt heti diadala után, bátyja mögött pedig a két ázsiai rivális végzett dobogós pozícióban.

Liu Shaoang egyéniben vasárnap javított, 500 méteren a fináléban a hármas pozícióból rajtolt, ezen sem a rajtnál, sem utána nem tudott javítani, de nem is rontott rajta, azaz harmadikként haladt át a célvonalon, ráadásul 39.699 másodperces idejével 72 ezredet javított bátyja egy hete a calgaryi vk-forduló elődöntőjében elért országos csúcsán. A futam gyorsaságát jelzi, hogy a szám olimpiai és kétszeres világbajnoka, a kínai Vu Ta-csing 39.505 másodperces idejével 79 ezredet faragott saját, phjongcshangi olimpián futott világrekordján. Másodikként az 1500 méteren olimpiai bajnok, ezen a távon ötkarikás bronzérmes dél-koreai Lim Hjo Dzsun végzett.

A magyarok az első két tengerentúli vk-állomás közül Calgaryban 2 arany-, 1 ezüst- és 1 bronzérmet szereztek, míg Salt Lake Cityben 3 arany- és 1 bronzérem volt a mérlegük. Utóbbi azért különleges, mert egy állomáson három elsőséget még sosem gyűjtöttek korábban. A vk-sorozat december 7. és 9. között a kazahsztáni Almatiban folytatódik a harmadik állomással.

Forrás és fotó: MTI

(forrás:pestisracok.hu)

Bulgária is beintett az ENSZ-nek! – elutasítja az ENSZ migrációs csomagját

Nem stadion! – A föld alatt kötik össze a Nyugati és a Keleti pályaudvart