in ,

Ezek lopnak! Mi szóltunk! Újpest: 2.2 milliós csalás gyanúja merült fel Déri Tibor alig féléve tartó polgármestersége idején

Bravó

Déri Tibor alig féléve tartó polgármestersége idején az egyik önkormányzati cégnél csalás alapos gyanúja merült fel.

Az Újpesti Városgondnokság Kft.-nél vélhetően jogtalan kifizetések történhettek, amikor majdnem 2.2 millió forintot fizettek ki egy vállalkozónak, miközben az a munkát szabálytalanul végezte el – értesültünk az Újpesti Sajtószolgáltató Nonprofit Kft. híroldalán megjelent tudósításból.

Az írás szerint az önkormányzati cég 2015 márciusában bízott meg egy vállalkozót azzal, hogy szállítsa el és kezelje az önkormányzati intézmények, bölcsődék, óvodák és iskolák udvarán összegyűjtött zöldhulladékot.

A szerződés és a befogadott számlák összege nyírt fű, lombhulladék, avar, elszáradt faágak és gallyak konténeres összegyűjtéséről, és a biológiailag lebomló hulladék szabályos kezeléséről szólt. A vállalkozó a számlákhoz igazolást is csatolt, hogy az elszállított hulladék a zöldhulladék kezelésére engedéllyel rendelkező FŐKERT Nonprofi Zrt. telephelyére került.

De májusban kiderült, hogy a nagyjából mintegy 2.2 millió forintra becsülhető számlák mellé valószínűleg hamis FŐKERT Zrt.-s igazolásokat mellékelt a vállalkozó.

Az Újpesti Városgondnokság ismeretlen tettes ellen, jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás alapos gyanúja miatt tett feljelentést, amit tudomásunk szerint megtett a FŐKERT Zrt. is.

Ami azt jelenti, hogy amennyiben igaz az Újpesti Sajtószolgáltató Nonprofit Kft. híroldalán megjelent hír, akkor Déri Tibor, az alig féléve regnáló polgármester idején szabálytalan kifizetések is történhettek.

Az immáron nyolc hónapja működő városvezetés működése során nem ez lenne az első és vélhetően nem is az utolsó eset, amikor szabálytalanságra, szabálytalan intézkedésre vagy törvénytelen rendelkezésre került sor.

Az Újpesti Hírek szerkesztősége az újpesti adófizetők nevében 
megköszöni a Városgondnokság munkatársainak, hogy fény derült arra, 
hogy közel 2.2 millió forintnyi számla szabálytalan kifizetése történhetett
 a cégnél, amikor a vállalkozó valószínűleg hamis FŐKERT ZRt.-s 
igazolásokat mellékelt a zöldhulladék elszállításáról kiállított számlák mellé.


(ujpestihirek.hu)


Oszd meg másokkal is!

Íme az év vicce a Momentumról! A fél internet ezen röhög már

Röffentyű ingyen áramot, gázt és vizet ígért! Ejha!