in ,

Ezek barmok – Karácsonyék miatt egymilliárdos uniós támogatástól esett el a főváros

Demszky 1993-ban megígérte, Tarlós 2012-ben megvalósította, Karácsony 2020-ban elbaltázta – összegezte a történteket a PestiSrácok.

Az uniós források közvetlen önkormányzatoknak való juttatása mellett rendre kiálló fővárosi városvezetés hibája miatt hatalmas uniós forrástól esett el a főváros – írta meg a PestiSrácok.

A portál emlékeztet, hogy a csepeli gerincút első szakaszát Tarlós István vezette Fővárosi Önkormányzat és Németh Szilárd vezette Csepel Önkormányzata megvalósította. A 2. és 3. szakasz tervezésére, előkészítésére Borbély Lénárd Csepel polgármestere és Tarlós István megállapodása alapján 400 millió forint saját fővárosi forrást biztosítottak. Ez a munkák elkezdéséhez elegendő volt, de a teljes kiviteli tervek elkészítéséhez már nem. Ezért a kormány, fontosnak ítélve ezt a fővárosi fejlesztést és Budapestet támogatva befogadta az Unió által finanszírozott CEF projektlistába.

Ezzel lehetősége nyílt a fővárosnak 900 millió + Áfa forrás megpályázására, amelyet kikötőfejlesztésre költhettek volna. A Fővárosi Közgyűlés a februári döntésén el is fogadta, hogy pályázzanak és biztosította hozzá az önrészt. Csakhogy a pályázat elkészítése során durva hibát követett el a Karácsony-féle vezetés, ugyanis nem kikötőfejlesztésre, azaz a kikötőhöz kapcsolódó, annak megközelítését szolgáló útfejlesztésre pályáztak, hanem simán beadták, mint útfejlesztés. Ezért – érthető módon – az Európai Bizottság a kiértékelési jelentésben nem tesz említést a Főváros és a BKK csepeli gerincút befejező ütemeinek teljes előkészítését célzó projektjavaslatról, mivel téves benyújtás miatt azt részletesen nem értékelték, mivel „Kikötő” helyett a „Közút” alprioritásba került benyújtásra, ahol a pályázat nem volt támogatható.

(Nyitókép: Karácsony Gergely főpolgármester érkezik a Fővárosi Közgyűlés ülésére 2020. június 24-én.
MTI/Szigetváry Zsolt)

 

(mandiner.hu)

 

 

Oszd meg másokkal is!

Nem stadion! Különleges külsejű központ épül Zala népszerű fürdővárosában

Szabó Tímea tovább gyűlölködött a parlamentben