in

Ez szomorú: távozik a HírTV-től Földi-Kovács Andrea

Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV

„Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV” – írta a műsorvezető.

A HírTV hétfő délben közleményben tudatta, írja az Index, hogy a műsorvezető távozik a csatornától. Földi-Kovács Andrea július 16-án látható utoljára a képernyőn. Földi-Kovács 2005-ben kezdett el dolgozni a HírTV-nél, majd 2015-ben, a G-nap után (Simicska Lajos és Orbán Viktor konfliktusa miatt) , „lelkiismereti okok” miatt távozott a csatornától, írják. Hozzátették: előbb a közmédiában, majd az Echo TV-ben dolgozott. Innen igazolt újra a HírTV-hez 2018-ban, ahol a Magyarország Élőben című közéleti műsort vezette.

A távozását bejelentő közleményben a csatornának úgy nyilatkozott: „Hálás vagyok a kollégáimnak és a nézőknek, hogy kisebb-nagyobb megszakításokkal több mint 15 évig volt életem része a HírTV. Itt kezdtem a pályafutásomat és

a ranglétrát végig járva szinte minden olyan feladatot elsajátíthattam,

amely a modern hírtelevíziózáshoz szükséges. Köszönöm a lehetőséget és a bizalmat az irányomban, de hosszas mérlegelés után úgy döntöttem, hogy a jövőben másfajta szakmai feladatokkal és kihívásokkal szeretnék foglalkozni.”

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Nesze neked klímavészhelyzet: romlott a levegő minősége és nőtt a szálló por koncentrációja Budapesten

Adóemeléssel büntetne Karácsony