in ,

Ez ma az ellenzék: “A baloldal az elmúlt években egyetlen a családokat segítő intézkedést sem támogatott”

Ha az ellenzéken múlna, otthonteremtési program sem lenne – jelentette ki a Fidesz frakcióvezető-helyettese

Gyurcsány Ferenc és a szocialisták kormányzása idején a megszorítások elsődleges célpontjai mindig a gyermekes családok voltak, elvették tőlük az otthonteremtési támogatásokat is”

– mutatott rá Böröcz László.

A kormánypárti politikus hozzátette: az első Orbán-kormány alatt bevezetett kedvezményeket a baloldal 2002 után azonnal eltörölte, megdrágítva az otthonteremtést, és sokaktól elvette az önálló lakáshoz jutás lehetőségét is.

Ezekkel az intézkedésekkel Böröcz László szerint a magyar családokat a kockázatos devizahitelezésbe kényszerítették, ezzel pedig több mint egymillió magyar család otthonteremtését és megélhetését sodorta veszélybe a baloldali kormány.

Azt mondta: amióta a Fidesz-KDNP kormányoz, Magyarországon újra biztos és kiszámítható, államilag támogatott otthonteremtési program van.

A családi otthonteremtési kedvezményt és a kedvezményes kamattámogatású lakáskölcsönöket a kormány a jövőben is biztosítja, sőt a 242 milliárd forintos költségvetési forrással minden eddiginél több pénz jut erre a célra”

– tette hozzá.

Újságírói kérdésekre válaszolva Böröcz László elmondta: a jövő májusi európai parlamenti választás központi kérdése a migráció lesz. Hozzátette: Európa jövőjét az fogja meghatározni, hogy az unió képes lesz-e megvédeni saját határait, képes lesz-e olyan közösséget alkotni, amely a keresztény kultúrán alapuló Európát védelmezi, vagy pedig a nyitott határok elvét és a migránsok befogadását valósítják meg.

A politikus szintén kérdésre válaszolva sikeresnek minősítette a családok védelméről szóló nemzeti konzultációt, kiemelve: a Fidesz frakciója támogatja a magyar családok további támogatását lehetővé tevő intézkedéseket.

(forrás: Zelenka Dóra, 888.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

A DK az utolsókat rúgja? – Újabb politikusok léptek ki Gyurcsány pártjából

Hoppá! – Orbán Viktor levélben keresi meg a Fidesz támogatóit