in ,

EZ IGEN! – A horogkereszttel ünneplő, cipőkbe köpdöső pedofil exJobbikos visszatér a pártba!

REGIONÁLIS IGAZGATÓ LEHET A HOLOKAUSZTTAGADÓ POLITIKUS

Középvezetői beosztást kaphat a Jobbikban az antiszemita megnyilvánulásairól ismert Kulcsár Gergely. A párt frakciójának korábbi tagja feltehetően botrányai miatt vonult háttérbe a választáson, ám most regionális igazgatóként térhet vissza. Kérdés, hogy a pénztelen Jobbik miből fogja honorálni Kulcsár munkáját.

Regionális igazgatóként térhet vissza a Jobbik életébe Kulcsár Gergely korábbi országgyűlési képviselő – értesült a Magyar Idők több forrásból. Kulcsár, akit egy hónapja a debreceni Jobbik alelnökévé választottak, feltehetően Jámbor Márkot, a párt jelenlegi, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéért felelős regionális igazgatóját váltaná.

Jámbor egyébként egyike volt azon regionális igazgatóknak, akik a Jobbik tisztújítása előtt felkérték Dúró Dórát, hogy legyen Toroczkai László elnökjelölt helyettese. Jámbor Márkon kívül azóta mind a három középvezető kilépett a Jobbikból, egyedül ő az, aki nem így döntött.

Hat éve a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta
Fotó: MTI

Kulcsár Gergely visszatéréséről lapunknak több, a Jobbikhoz korábban kötődő forrás is beszélt. Egyikük úgy fogalmazott: „A Duna-parti cipőbe köpködő Kulcsár Gergely a megye szétverése után a régió szétverésére is megbízatást kap a Jobbiktól.”

Kulcsár antiszemita megnyilatkozásainak hosszú a lajstroma: a holokausztot „kamukausztnak” nevezés mellett az egyik legemlékezetesebb akciója az volt, amikor a vészkorszak áldozatainak emlékére állított Duna-parti emlékmű mellett bele­köpött a zsidók Dunába ölését szimbolizáló cipőkbe. Kulcsár volt az is, aki párttársai­nak horogkereszttel kívánt boldog új évet, 2012 őszén pedig a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazta.

Az sem növelte a népszerűségét, hogy viszonyt folytatott egy kiskorúval, aki a Jobbik ifjúsági tagozatában tevékenykedett. Hajdú-Bihar megyében sokan sérelmezték az esetet, mert egy keresztény-konzervatív radikális pártban nem tehetett volna ilyet egy Jobbik-politikus.

A szexbotrány miatt azonban nem Kulcsártól vált meg a Jobbik, hanem 22 alapszervezetet számoltak fel, több tucat jobbikost zártak ki a pártból, csak mert szóvá merték tenni a kiskorú lánnyal folytatott viszonyt.

Botrányai ellenére Kulcsár kihúzta az előző parlamenti ciklust a Jobbik-frakció tagjaként, de a választáson már nem szerepelt a párt listáján, és egyéni jelöltként sem mérette meg magát. Az exképviselő visszatérése egyébként azért sem lehet meglepő, mert az Országgyűléstől járó háromhavi végkielégítés folyósításának ideje augusztus elején lejár. Igaz, Kulcsár a Jobbik pártalapítványától havonta 400 ezer forintot is kap.

Erről még a pártból azóta távozott Novák Előd beszélt, amikor bejelentette kilépését az alapítvány kuratóriumából. Indoklása szerint pont azért hagyta ott a testületet, mert Szabó Gábor pártigazgató nyomására megszavazták, hogy a mandátumát a ciklusváltással elvesztő négy jobbikos képviselő még három hónapig egyfajta végkielégítésként folyósított, teljes mértékű képviselői tiszteletdíja mellé párhuzamosan a pártalapítvány is hasonló nagyságú, konkrétan nettó 400 ezres juttatást adjon „szakértésért” – Novák szerint inkább a hallgatásért.

Hogy sikerül-e Kulcsárnak regio­nális igazgatóként pótolni a kieső képviselői tiszteletdíjat, igencsak kétséges, ha abból indulunk ki, hogy a csődhelyzetben lévő Jobbiknak kevesebb mint egymillió forintja és mindössze három alkalmazottja van.

(Gabay Dorka, magyaridok.hu)

Sargentini kedvencei éppen megmentik Hollandiát (videó)

Bayer Zsolt nekimegy a liberálisoknak és megvédi Szakács Árpádot!