Sokat vártunk egy ilyen mérkőzésre, olyan hangulat volt a Ferencváros Debrecen elleni bajnokiján, amilyen csak a Fradi–Újpesten tapasztalunk – jobb időkben. A tábor vezetésével végig énekelt, szurkolt a hazai nézősereg, és ezt a játékosok lelkes játékkal, és egy remek második félidőben hálálták meg. Győzött a Fradi, úgy tűnik, visszatalált egymáshoz a csapat és a szurkolósereg. A sok jogos kritika után ismerjük el: összességében ez most egy európai színvonalú előadás volt.
Azért ez más volt, nagyon más. Telt ház, óriási hangulat fogadta a Ferencváros és a Debrecen csapatait a Fradi arénájában megrendezett bajnokin. A Herczeg András alatt megújult és hagyományaihoz visszaterelt Debrecen keretében tíz debreceni nevelés található, köztük olyan vándormadarak, mint a válogatott Tőzsér Dániel és az egészen vállalhatatlan szezonokat teljesítő Tisza Tibor, de mellettük számos fiatal is. Akik közül Varga Kevin a szürkécske magyar foci egyik legnagyobb tehetségének tűnik őszi teljesítménye alapján. A Ferencváros kezdőjében szokás szerint egyetlen saját nevelésű játékost sem láttunk, fradistának is csak Böde Dánielt neveznénk, aki küzdeni-tudásával, karakán, nyílt személyiségével megtestesít valamit a régi futball-hagyományokból. Remélhetőleg ez is változik majd a közeljövőben, nyilván ezt szeretné az egész tábor – a sikereken túl.
A Fradi-szellemiséget így legjobban a szurkolók képviselték, a remek atmoszférát természetesen össze sem lehetett hasonlítani az elmúlt évekkel, ez valami más, ez valódi futball-hangulat volt. Olyan, ami után Magyarországon eddig csak nyomozhattunk.
A Debrecen nem állt be, sőt, támadólag lépett fel, és az első percek a vendégcsapatról szóltak. A mérkőzés az első negyedórában kiegyenlített volt, de igazán nagy helyzetet nem jegyezhettünk fel, sajnos ez nagyjából így is maradt a szünetig. Bántóan ötlettelenek voltak a támadások, a szélen még meg-meghúzták a csapatok, de egyikük sem vállalt fel egy-egy bátor cselt. A mostanában csúcsformában futballozó Varga Roland például egymás után többször adott be egészen reménytelenül.
Ismét kiütközött, hogy nincs olyan játékosa a Ferencvárosnak, aki képes lenne irányítani. Nem véletlenül várják vissza a jövő tavasszal már 39. évébe lépő Gera Zoltánt, aki szép lassan világklasszissá érik a fejekben.
De a méltán kritizált Thomas Doll taktikáját sem értjük, attól mert nincs játékmestere, hihetetlen, hogy továbbra sem látni, mit is akar játszani a Ferencváros a bajnokság talán legdrágább, legerősebb játékoskeretével. Mert ez a labdagyömöszölés, amit az első félidőben mutattak, Varga Roland és Böde villanásaira, Paintsil gyorsaságára építve, minden, csak nem modern futball.
Jellemző, hogy a 31. percben az első igazi lehetőségnél Hajdú B. Istvánból kiszakadt (azért szeretjük, mert legalább belőle még előtör egy-egy őszinte mondat):
„Na végre, valami történt”.
Nem Vitray Tamás öntelt, életunt stílusával dünnyögte ezt, hanem az amúgy lelkes közvetítését megszakítva. Tény, hogy a szurkolók és a remek iram, küzdés miatt volt legalább közepes színvonalú a meccs, a játék az első félidőben felejthetőre sikeredett. A 37. percben végre szép jelenetet láthattunk, Varga Roland kapott hatalmas labdát a macedón Sztefan Szpirovszkitól, még a csele is jó volt, de a kapus Nagy Sándor belelépett a lövésébe. Aztán jött a szünet. A hangulatról (már a meccs után):
Remek második félidő következett
A második félidőben aztán másik arcát mutatta a Fradi, és nem csak a gólok miatt. A Ferencváros fokozta a nyomást, és bár nem sorjáztak a helyzetek, érett a gól. Varga Roland az 59. percben ugrasztott talpra nagyjából húszezer embert a stadionban. Előtte úgy tűnt, Priskin eltotojázta a ziccert, de Böde lőni tudott, s azt hiába védték, a labda Varga elé került, aki nem hibázott: megszerezte 13. gólját a bajnokságban.
Beindult a kanyarban a pirotechnika, Csányi Sándor máris dörzsölhette a tenyerét: készülhet az MLSZ a teljesen felesleges büntetésekre.
A Debrecen ezután megroggyanni látszott, egy kósza labda Priskin elé került, aki közelről a hálóba ollózta. Szép gól volt (2–0), a Fradi-tábor hangulata az egekbe tört, de rögtön lehetőséghez jutott a vendégcsapat, amely majdnem szépített. A rangadó lüktető volt, a hajrában újabb gólt szerezhetett volna a Fradi, de Paintsil szólója után Böde nem tudta a hálóba gyötörni a labdát. A túloldalon a korábban a Ferencvárosban futballozó Jovanovic szépített a semmiből (2–1), ismét nyílttá téve a meccset.
Andó-Szabó pillanata ezután következett, Bőle Lukács hiába harcolt ki önmaga szerint tizenegyest, a játékvezető szimulálásért sárgát adott az ezen felettébb meglepődött szélsőnek. Doll már korábban sem kedvelte ezt a bírót, valószínűleg most sem lett a kedvence.
Ettől függetlenül a végén nyert a Ferencváros, joggal skandálta a szurkoló-tábor, hogy „Álljatok fel!”.
A Fradi játékosai felnőttek a feladathoz, így győzelemmel, igazán emlékezetessé sikerült ez az este a Ferencváros számára.
„Óriási élmény volt ennyi szurkoló előtt játszani. Köszönjünk nekik!” – mondta Priskin a lefújás után. Nézni is felemelő volt. Meg tudnánk szokni minden héten, minden meccsen.
A Fradi legnagyobb riválisa, a Videoton ugyanakkor játszotta a meccsét a Mezőkövesd ellen, s Felcsúton (hazai pályán) 4–0-ra nyert. De ez a szombat most a Ferencvárosról szólt.
Fotó: MTI, videók: Fradi/Facebook
(Pestisracok.hu)
