in ,

Esik szét a Jobbik

A Jobbiknak semmi sem sikerül

A Jobbiknak semmi sem sikerül. Egyik kudarc a másikat követi. Vonában már saját emberei sem bíznak.A sorozatos kudarcok következtében esik szét a Jobbik. Most éppen Vecsésen a kiábrándult jobbikosokból formálódik valami, emellett Orosz Mihály Zoltán érpataki polgármester is saját pártot alapított.

A vecsési résztvevők elmondása szerint csalódtak a Jobbik politikájában, emiatt új politikai erőre van szükség, ez pedig az Erő és Elszántság szervezetén keresztül valósulhat meg – olvasható a PestiSrácok.hu beszámolójában.

Az Identitesz elnöke, László Balázs arról beszélt, hogy kiváltképp fontos kérdés az „etnikai önvédelem”, ami a korrupció felszámolásánál, vagy az egészségügyi, oktatási kérdéseknél is fontosabb számukra. A rendezvényen Vona Gábor egykori harcostársa, a Betyársereget vezető Tyirityán Zsolt is felszólalt.

Korábbi sajtóhírek alapján a rendezvényen részt vett volna a Jobbik által mintapolgármesternek tartott Orosz Mihály Zoltán is, de ő saját pártot jegyeztetett be Rend és Igazságosság (RIA) néven.

Csalódtak Vona Gáborban

Orosz Mihály Zoltán az új pártja kapcsán pár napja az Origónak elmondta, hogy két évvel ezelőtt még nem gondolta volna, hogy erre a lépésre szükség lesz. A politikus elképzelhetőnek tartja, de nem fél attól, hogy a Jobbik utazni fog a pártra. Elmondása szerint a Vona Gáborhoz és feleségéhez, Vona-Szabó Krisztinához köthető hecclapon, a Zsúrpubi.hu-n már megjelentek olyan írások, melyek őt támadták.

Vona Gábor és Orosz Mihály Zoltán

Vona egykori kedvence szerint a Jobbik mára abszolút a kommunikációs szakemberek kényének és a népszerűség hajszolásának van alárendelve, a pártról lehetetlen megmondani, hogy jelenleg mit is képvisel.

Orosz szerint kiderült, hogy a Jobbik vezetésének nem érték-, hanem érdekrendszere van, amellyel ő nem tud azonosulni.

Azt gondolják, hogy a cél szentesíti az eszközt, de ilyen nincs, ez legfeljebb a lelkiismeretük elaltatására jó. Zárdát sem lehet prostitúciós pénzből alapítani”

– nyilatkozta az Origónak.

Úgy tűnik tehát, hogy Vonának semmi sem sikerül. Az egyik próbálkozás kudarcát a másik követi. Forrásaink szerint komoly belső viták vannak a háttérben. Vonában már saját emberei sem bíznak. Sokaknak nem tetszik, hogy lepaktált Simicskával. Ezért a sok belső vita, ezért oszlatják fel az egyes Jobbikos alapszervezetek magukat, ezért van forrongás, ezért szakad a Jobbik.
(Bertha László, 888.hu)

Mestertroll hackelt meg egy jobbikos plakátot

Rálőttek egy magyar buszsofőrre Amszterdamban – Nem fogják kitalálni ki volt a tettes