in ,

És ez mikor mond már le? Ötvenmilliós bírságot kapott a józsefvárosi önkormányzat a menzabotrány miatt

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság

Ötvenmillió forint bírságot szabott ki a VIII. kerületi önkormányzatra a Közbeszerzési Hatóság, mert többszörösen jogsértőnek találta azt a szerződést, amelyet Pikó András (Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP) helyi polgármester “a veszélyhelyzet utolsó napjait kihasználva” közétkeztetési szolgáltatás ellátására kötött egy céggel – közölte Szilágyi Demeter, a Fidesz józsefvárosi képviselője kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

A képviselő azt mondta:

a hatóság a döntést azzal indokolta, hogy nem érvényesültek azok a közbeszerzési alapelvek, amelyek szerint átláthatónak és többszereplősnek kell lennie az eljárásnak. Nem volt jogalapja, hogy az eljárásra csak egy ajánlattevőt hívjanak meg, és az is jogsértő, hogy az eljárás a nyilvánosság teljes kizárásával történt

– ismertette. Hozzátette: a szolgáltatásban résztvevő cég ötmillió forintos bírságot kapott.

A cég az elmúlt héten megbukott egy élelmiszerbiztonsági ellenőrzésen, mert 32 kiló romlott élelmiszert találtak a konyháján

– emlékeztetett Szilágyi Demeter.

A képviselő szerint a hatóság döntésével egyértelművé vált, hogy Pikó András visszaélt a veszélyhelyzet adta jogkörével. A testület nem fogja szó nélkül hagyni, hogy ilyen mértékben károsította meg a józsefvárosiakat, a polgármesternek felelnie kell a döntéséért

– hangsúlyozta.

Forrás: MTI/Fotó: Horváth Péter Gyula- PestiSrácok.hu

(pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Agyhalál – Klíma helyett ivókutak lesznek a 3-as metróban!

Hehe! Húszmillió forintos bírságot kapott az RTL