in , , ,

ENSZ ÜGY – „Nem asszisztálunk olyan szöveg elfogadásához, amely ellentétes az ország érdekeivel”

Kovács Zoltán kormányszóvivő csütörtökön az M1 csatornán az ENSZ migrációs csomagjáról beszélt

Kovács Zoltán úgy fogalmazott: az ENSZ szövege egészen más felfogásból indul ki, nem lesz könnyű megváltoztatni, de megpróbálják. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szövegszerű javaslatokkal indul „harcba” az ENSZ-ben.

A kormányszóvivő jelezte:

a világ nyugati fele, amely „kárvallottja lehetne” mindannak, amit a szöveg javasol – hiszen a migránsutak szabaddá tételéről, szinte kötelező befogadásról, emberi jogként járó juttatásokról van szó –, érzékelni fogja, hogy mint Pandora szelencéje, nyílna ki, ha így fogadnák el ezt a szöveget.”

A „Stop Soros” törvénycsomaggal kapcsolatban Kovács Zoltán megjegyezte: ahogy szigorítást vezettek be a Földközi-tengeren az olasz partoknál a civil szervezetek működésében, látványosan lecsökkent az oda érkezők száma. Hangsúlyozta: meg kell akadályozni, hogy a bevándorlást segítő, megszervező szervezetek szabadon vagy magukat másnak álcázva tudjanak működni, miközben a kormány, az emberek akarata teljesen más.

A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn Bulgáriába utazik. Kovács Zoltán azt mondta: azért fordulnak Bulgáriához, mert mint érintett és Magyarországgal együttműködő ország, érti, amikor a határok megvédéséről, az illegális migráció megállításáról beszélnek. Egyúttal – folytatta – szövegszerű javaslatot is tehetnek a dublini rendszerrel kapcsolatban a hónapok óta formálódó javaslat ellenében, vagy annak kijavítására.

(forrás: Pörge Béla, 888.hu)

Berlusconiék koalíciós győzelmét jósolják az utolsó felmérések a választások előtt

Francia agyhalál – Van egy francia város, ami lassan már kalifátus