in ,

Ennyit az ellenzéki műbalhéról: Az OECD szerint Magyarországra a legkevésbé sem jellemző az erős túlfoglalkoztatás

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a túlóra kapcsán készült statisztikai adatait

Az OECD (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) csütörtökön hivatalos Facebook-oldalán tette közzé a túlóra kapcsán készült statisztikai adatait. Azt vizsgálták, illetve mutatták be grafikonon, hogy a 45 tagországban milyen arányban jellemző, hogy heti 60 órát dolgoznak az emberek. Az összehasonlítás rendkívül aktuális, hiszen az ellenzék hetek óta “rabszolgalázadásban él” a törvénymódosítás miatt, amely lehetővé teszi, hogy egy évben önkéntesen, 400 órát túlórázhasson aki akar.

Az OECD statisztika szerint valóság azonban az, hogy Európában, sőt a világ nagy részén többet dolgoznak az emberek mint mi magyarok. Az OECD kategorizálásában erős túlmunkát heti 60 órányi munkavégzés jelent, ami ugyebár napi 12 óra. Ebben a törökök járnak az élen, akiknek több mint 20 százaléka ennyit dolgozik. 4-5 százalék közötti eredménnyel a középmezőnyt a haladó Nyugat, köztük Franciaország, Belgium, Ausztria vagy Portugália foglalja el. 

Magyarország a maga mindössze 1,4 százalékával a 45 OECD tagország közül az utolsók között kullog. Igaz a szervezet által közzétett grafikon 2016-os adatokat és összehasonlítást mutat, de a helyzet ma is hasonló, sőt. Mivel a munkaerőhiány a többi tagországot éppúgy sújtja mint Magyarországot, általánosan jellemző, hogy még több munkát vállalnak, akik dolgoznak. 

 

Túl sokat dolgozol? AZ OECD-országokban dolgozó munkavállalók 5,1 százaléka  átlagosan heti 60 órán keresztül dolgozik fő munkahelyén.

Az OECD ezzel a szöveggel tette közzé hivatalos Facebook oldalán a tagországok foglalkoztatási adatait.

Tehát az úgynevezett fejlett országokat tömörítő országok több mint 5 százalékára jellemző ez az erős túlfoglalkoztatás. Csaknem ötször annyian dolgoznak heti 60 órát mint Magyarországon.

A listavezető Törökország, 20,9 százalékkal. A japánok és az argentinok is jócskán 10 százalék felett járnak. A franciák 5, az osztrákok 4,8 és a belgák 4,6 százaléka vállal ennyi munkát. Még a spanyolok, az olaszok és a németek is jelentősen megelőznek bennünket, pedig rájuk kifejezetten jellemző, hogy nem szeretik túlzásba vinni a munkát és rendkívül fontosnak tartják a pihenést és az sziesztát.

Diagram az OECD hivatalos Facebook oldaláról

Az ellenzék által oly sokat emlegetett haladó, fejlett nyugat-európai országokban, amelyeknek szerintük a mintának kellene lennie Magyarország számára, háromszor, négyszer annyian dolgoznak heti 60, azaz napi 12 órát, mint mi magyarok. Egyedül Észtországban, Lettországban, Litvániában és Oroszországban dolgoznak kevesebbet nálunk.

Az Országgyűlés december 12-én fogadta el a Munka Törvénykönyvének 2019 január elsejétől hatályos módosítását, mely a korábbi 250-ről 400 órára emeli az önkéntesen vállalható évi túlórák számát. A törvénymódosítás elfogadása napján olyan paródiába illő akciókba kezdett az ellenzék, amire a magyar parlamentben még nem volt példa. Ellenzéki képviselők sípokkal zavarták az ülést, majd elfoglalták a pulpitust, hogy akadályozzák a törvénymódosítás elfogadását. Utcai megmozdulások is történtek, azonban azokon mindössze néhány ezer ember vett részt, őket ellenzéki képviselők hergelték és biztatták, hogy folytassák a tüntetéseket, miközben ők maguk is, képviselői jogkörükkel visszaélve törtek be a Magyar Televízió épületébe. Akciójukat mobiltelefonjaikkal élőben közvetítették Facebook oldalukon, amelyet a nemzetközi sajtóba is eljuttattak, kijelentve, hogy forradalom zajlik Magyarországon.

 

A valóság ezzel szemben az, hogy túlóratörvény a szakszervezetek szerint kétmillió munkavállalót érint, és számukra is lehetőség, nem pedig kötelezvény. Fontos érv, hogy ma az az Európai Unió országai közül a negyedik legkevesebb pluszmunka-óraszám jellemző a magyarokra.

Az EuroStat adatai szerint átlagosan évente 31,2 túlóra jut egy magyar munkavállalóra. A KDFSZ (Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete) és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is úgy foglalt állást, hogy a túlóratörvény lehetőséget teremt azok számára, akik többet szeretnének dolgozni.  A kamara álláspontja a kezdetektől fogva az, hogy amennyiben munkaadó és munkavállaló meg tud állapodni, legyen lehetőség a többletmunkára. A legtöbbünk életében ugyanis vannak olyan helyzetek, amikor szükség lehet többletjövedelemre. Sőt, cégvezetők jelezték a kamara felé, hogy a dolgozóik közül többen – az elérhető magasabb jövedelem miatt – keresik a hétvégi munkalehetőséget.

A KDFSZ és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara is elítélte a tüntetéseket, mert szerintük pártpolitikát keverek az ügybe az ellenzéki pártok és jogellenes magatartásra buzdítják az embereket.

Vezető kép: A “Boldog karácsonyt, miniszterelnök úr!” címmel meghirdetett kormányellenes demonstráció résztvevői a Teréz körúton 2018. december 16-án – Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

(forrás: Füssy Angéla,. pestisracok.hu)

Jó hír a munkavállalóknak: 149 ezer forintra emelkedik a minimálbér. A garantált bérminimum összege pedig 195 ezer forint lesz.

Az ellenzéki álhírgyár megint nekiment a Magyar Rendőrségnek, és hazudott egy nagyot