in ,

Ennyi volt a Mi Hazánk? Létre sem jött, máris kilépnek a pártból az alapítók!

“Hosszú hónapok lelkiválsága után sajnos arra az elhatározásra jutottam, hogy a mai nappal lemondok valamennyi, a Mi Hazánkban vállalt tisztségemről, és kilépek a párt országos és devecseri helyi szervezetéből”

“Hosszú hónapok lelkiválsága után sajnos arra az elhatározásra jutottam, hogy a mai nappal lemondok valamennyi, a Mi Hazánkban vállalt tisztségemről, és kilépek a párt országos és devecseri helyi szervezetéből” – jelentette be hivatalos Facebook oldalán Ferenczi Gábor devecseri polgármester. A politikus, volt országgyűlési képviselő ezzel egy éven belül a második pártot hagyja ott. Ferenczi tavaly június 9-én jelentette be, hogy kilépett a Jobbikból, amelyben 2008 óta politizált. Döntését pártjának balratolódásával, alapításkori elveinek elárulásával indokolta.

A devecseri polgármester Toroczkai Lászlóval együtt hozott létre először platformot majd új nemzeti radikális pártot, a Mi Hazánkat. Ahogy korábban a Jobbikban, úgy Toroczkai pártában is vezető tisztséget kapott, az egyik országos alelnök lett. Új pártjában gyakorlatilag egy évig sem maradt… A Mi Hazánk szerinte olyan messzire került az alapító nyilatkozatban foglaltaktól, hogy azt hitelesen javítani szerinte már esélytelen. Szintén kilépett a Mi Hazánkból Orbán Imre, a párt pápai és Bartha Barna ceglédi alapszervezetének vezetője. 

 

A három távozó közül ketten, Ferenczi és Orbán Imre is azok közé tartoznak, akik nagy hanggal hagyták el előző pártjukat. Főként Orbán Imre nem rejtette véka alá vaskos véleményét a néppártosodott Jobbikról és a gárdamellényt kiscicákra cserélő Vona Gáborról.

Orbán, aki a Jobbiknak pápai elnöke, illetve Veszprém megyei önkormányzati képviselője volt, 2017 januárjában jelentette be kilépését. Körülbelül ekkorra datálható Vona pártjából a nagy kilépési hullám kezdete.

Orbán Imre bejelentésében akkor nem kímélte a volt pártelnökét, akiről azt állította, hogy hülyének nézi a tagságot és megalázta őket. Ezzel pedig elárulta azokat, akik minden hidat felégettek maguk mögött, feladták az egzisztenciájukat, amikor gárdisták lettek, de Vona újabban inkább a “zselézett hajú, női ruhába öltözött tanácsadókra” hallgat.

Ferenczi Gábor devecseri polgármester tavaly júniusig várt. Akkor jelentette be távozását. Vona pártjának egyik választmányi alelnöke, Veszprém megyei elnöke volt, majd az ajkai alapszervezetet is megalapította. Korábban országgyűlési képviselő volt, majd Devecser polgármestere lett.

Aggódva figyeltem azokat a negatív folyamatokat, melyek az egykor szebb napokat látott, alulról szerveződő, nemzeti mozgalom felülről vezérelt átpozícionálására, önfeladására irányultak a pártvezetés részéről – magyarázta távozását a Jobbikból Ferenczi. 

Azt írta mérhetetlen csalódás van benne, amit a Jobbik országos vezetése az elvtelenségével, háttéralkuival, és a józan észt sokszor teljesen mellőző stratégiaalkotásával, logikátlan, sokszor önromboló döntéseivel, kétes hátterű tanácsadóival és pénzemberekkel való összefonódásával az elmúlt években okozott. 

Orbán Imre és Ferenczi Gábor is a radikális vonal képviselői voltak a Jobbikban, így nem volt nagy meglepetés, hogy ezt a vonalat Jobbikon kívül továbbvivő Mi Hazánkat erősítették az elmúlt egy évben. Ferenczi ráadásul Toroczkai pártjában is vezető, alelnöki tisztséget kapott.

A DEVECSERI POLGÁRMESTER SZERINT MENTHETETLEN A PÁRT HELYZETE, HA NEM VÁLIK MEG AZOKTÓL, AKIK SZÁMÍTÁSBÓL CSATLAKOZTAK.

Ferenczi kokrét részletekre nem tér ki mostani bejegyzésében, miért távozik most a Mi Hazánkból is, de azt sejteti, hogy személyi kérrdések, viták állhatnak a háttérben.

A pártvezetés elmúlt hónapokbeli hibás döntési mechanizmusán nyilván lehetne még javítani, ha stratégiai kérdésekben, melyek a párt irányvonalát, kommunikációját, megítélését nagyban befolyásolják, teljes elnökségi döntés születne a jövőben. A mozgalom azonban, amelyet 14-ed magammal alapítottunk – együtt, veletek – olyan súlyosan letért az Alapító Nyilatkozatban vállalt útról, hogy azt már hitelesen javítani esélytelennek tartom – fogalmaz Ferenczi Gábor. 

A továbbiakban személyi gyengeségekről, gyarlóságokról beszél. Kiemeli, hogy elfogadhatatlan számára, hogy van olyan tagja a pártnak, aki elvileg bajtársai lejáratásával igyekszik előbbre jutni és ebben még támogatókra is talál.

Kijelenti, hogy a helyzetet mind a párt, mind a maga szempontjából menthetetlennek tartja. Hozzáteszi, bízik benne, hogy a Mi Hazánknak sikerül visszatérnia az alapításkor kijelölt útra és kivetnie magából azokat, akik számításból érkeztek a pártba.

“SUTYERÁKOK” VERIK LE TEHETETLENSÉGÜKET AZ ALAPÍTÓKON

Hasonló okokat fejt ki Orbán Imre is, aki közli, hogy a Mi Hazánkból való kilépésével a pártpolitizálást is befejezi.

Az elmúlt egy év szomorú csalódás a számomra. Úgy érzem magam mint az a labdarúgó, aki a magasabb osztályból leigazol egy alacsonyabb osztályba, mert szép célok lettek megfogalmazva, de a csapat alkalmatlan a magasabb osztályba való jutásra – írja. 

Kifejti, hogy 2008 óta politizált a nemzeti oldalon és olyanok akarják kioktatni, “akik egy éve még azt sem tudták, hogy isszák vagy eszik a politikát”.

Majd a tőle megszokott nyers, válogatatlan kifejezésekkel odateszi:

Sutyerák, sudri bunkók a saját telhetetlenségüket és tehetségtelenségüket ne azokon a volt a jobbikosokon verjék le, akik alapítói voltak a megyei Mi Hazánk Mozgalomnak. Nem volt jó érzés viszontlátni a Mi Hazánk Mozgalomban azokat a senkiket, akiket a Jobbikból azért szórtunk ki, mert az állandó szarrágásukkal, parttalan okoskodásukkal csak hátráltatták a munkánkat.

BESZORULTAK A “LEGÓTVARABB JOBBIK SZLOGENEKBE”

Orbán Imre szerint minden lehetőségük adott volt, hogy új alapokra helyezzék a nemzeti oldal jövőképét, “de szellemi kapacitás hiányában” beleszorultak a “legótvarosabb Jobbik szlogenekbe”.

LEGALÁBB “NEM KELLETT ASSZISZTÁLNI” A BUKOTT BALOLDALLAL VALÓ ÖSSZEÁLLÁSHOZ ÉS “GYURCSÁNY TISZTÁRA MOSÁSÁHOZ”

Aláhúzza, hogy bár most innen is távozik, korábbi döntését nem bánta meg és az elmúlt egy évnek volt örömteli hozadéka:

Nem kellett megélnem a Jobbikban, hogy a párt pápai, Veszprém megyei és országos szinten összeállt a bukott baloldallal, nem kellett asszisztálnom Gyurcsány Ferenc tisztára mosásához. Belepusztultam volna, ha egy olyan párt tagja lettem volna, amely elárulta szavazóit, elárulta a nemzeti gondolatot.

TOROCZKAI LÁSZLÓ SZERINT SZEMÉLYES KONFLIKTUSOK ÉS SZEMÉLYES ÁLLNAK A HÁTTÉRBEN

A Mi Hazánk közleményt adott ki, melyben Toroczkai László azt írja, Ferenczi kilépéséhez egyrészt a helyi tagság többségével való, leginkább személyes jellegű konfliktusa vezetett, amelyet a csütörtökön éjszakába nyúló Veszprém megyei taggyűlésen sem sikerült rendeznie.

Másrészt csalódást okozhatott számára, hogy az általa polgármesterként vezetett Devecserben 7 százalékot ért el a párt.

A város egyharmadnyi cigány lakosságára való tekintettel sem adhatjuk fel az eredeti nemzeti radikális programot, amely szerint megalkuvás nélkül kell beszélni a magyar-cigány együttélés problémáiról – fogalmaz Toroczkai László.

Megjegyzi, hogy örültek volna, ha váratlan döntése előtt tudtak volna konzultálni akár helyi, személyes konfliktusai ügyében is, januárban például két elnökségi ülést is tartottak Devecserben, két hete pedig a megyei elnökök találkoztak, de Ferenczi egyik alkalommal sem állt elő kritikáival.

A Mi Hazánk Mozgalom nem hajlandó a döglődő, végét járó Jobbik útjára lépni, amely párt története éppen azt bizonyítja, hogy a „néppártosodásnak” nevezett megalkuvás, elvtelenség nem gyors győzelemhez, hanem teljes bukáshoz vezet – zárja gondolatait a pártelnök, összegezve azzal, hogy megalkuvástól mentesen folytatják a megkezdett munkát. 

(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Óriási magyar siker! Rasovszky Kristóf nyerte a 10 km-t a nyíltvízi úszó világkupán

Nem stadion – Rengetegen érdeklődnek a babaváró hitel iránt