in , ,

Elmélkedés a húgyfoltos gatyákról

Avagy a magyar baloldal színvonala

Hugyosjózsi helyett hugyosferenc

 

Az első gondolat, amikor a baloldal nyomorán „sajnálkozik” az ember, a szánalomé. Szánalom, megvetés és valamiféle beletörődöm érzés, hogy a baloldal még ennél is tud lejjebb süllyedni. Olyan mélyre, amilyen mélyen még talán sosem voltak. No, nem a támogatottságuk mert az sajnos valamilyen érthetetlen okból 40% felett van. Gyurcsány Ferenc húgyfoltos gatyájában ott van az egész baloldal. A nívó, a minőség, az igényesség szintjét fejezi ki az a folt Ferenc testvér ruháján.

Összegezve a történteket: egy zsidóktól lopott villában lakó, bukott miniszterelnök, aki a saját népére lövetett 2006-ban, a privatizáció során pedig másokat kisemmizve gazdagodott meg, hatalmas milliárdos vagyonok felett őrködik azóta is, aki eltüntetett 6 ezer milliárd forint IMF hitelt, és 2004-ben jó hazaáruló módon a határon túli magyarok ellen hergelt másfél millió magyart, az most kiáll a plénum elé, és húgyfoltos gatyába, bevizelve adja elő hazugságait.

 

Szomorú, hogy eljutottunk odáig, hogy az embernek a baloldali poltikáról is már csak egy húgyfoltos gatya jut eszébe. A baloldal juttatta ide a közéletet.

Egy bukott miniszterelnök a baloldal vezére, aki egy zsidóktól lopott villában lakik és közben húgyfoltos gatyában osztja az észt népének, miközben bábja, a magas sovány, Budapesten gulyák és juhlegelők létrehozásán fáradozik.

Itt tartunk. És van, aki ezekre szavaz.

 

 

mindenszo.hu

 

Add tovább!

Háborús állapotok Csehországban! Hatalmas tornádó csapott le! Több halott. Működésben a H.A.A.R.P.? Videó

Megjött a friss felmérés: a fővárosiak többsége elégedetlen Karácsony közlekedéspolitikájával