in

Elhunyt dr. Horváth István professzor, aki magyarok tízezreit gyógyította meg találmányával a magas vérnyomásból…

Isten nyugosztalja

Május 6-án elhunyt egy professzor, akinek minimum orvosi Nobel díj járt volna.

Személyes érintettség okán is megemlékezünk a professzorról.
Sokan ismerték, sok sok ezer emberen segített, de tevékenységét mindig mindenhol mindenki elhallgatta, sőt a gyógyszer lobbi támadta, perelte, sok meghurcoltatásban volt része még idős korában is. Gyakorlatilag elüldözték Magyarországról a professzort.

Évekkel ezelőtt itt a szerkesztőségben egy kollegánk nagymamájának 90 éves korára már nagyon magas volt a vérnyomása, sokszor 200 felett és már az új „gyógyszerekre” sem reagált a szervezete. Ekkor, egy ismerős által bukkantunk rá dr. Horváth István professzorra és az ő  találmányára (egész életét ennek szentelte), ami lényegében megoldja az időskori vérnyomásproblémákat. Persze először szkeptikusan állt kollegánk a doktorhoz, de szerzett személyes beszámolókat (az oltás által már meggyógyult ismerősök) és cikkeket, írásokat, videókat az oltásos találmányáról és bizony hosszas unszolásra sikerült kollegánknak meggyőznie a nagymamáját, hogy adassa be magának a 10 oltásos oltóanyagot. Lényeg a lényeg, az oltássorozat után a szer elkezdett hatni, és kollegánk 90 éves nagyijának vérnyomása 180-200 ról lement 120-140-re. Azóta 5 év telt el és minden mellékhatás nélkül a nagymama vérnyomása ugyanúgy 120-140 körül van. Köszöni, jól van. Életet mentett. És még sok ezer ember életét mentette meg a gyógyszerlobbi által meghurcolt professzor.

Köszönjük, professzor úr! Nyugodjék békében.

 

dr. Horváth István
a Magyar Tudományos Akadémia Doktora,
az Európai Immunológiai Szakértő Testület tagja,
a Magyar Tudományos Akadémia testületi tagja,
a Magyar Tudományos Akadémia Mikrobiológia Társaság tagja,
a Magyar Immunológiai Társaság és
a Magyar Dermato- Venerológiai Társaság tagja,
a Magyar Feltalálók Egyesületének tagja,
a New Yorki Akadémia meghívott tagja,
a Nemzetközi Orvosi Tudományos Akadémia (IMSA) tiszteletbeli tagja,
a Kínai Non-invazív Orvosi Társaság tagja,
a Széchenyi Társaság – díj a Magyar Műveltség díj birtokosa.

 

mindenszo.hu

Pilhál György az ellenzékről – ORVOSI ESETEK

Apáti Bence – A viszkető tenyerekről és a tüntetőkről