in ,

Élet a pöcegödör mélyén: Tordai Bence egy álhír miatt követelte Pócs János lemondását

Egy egészen elképesztő kamuhírt osztott meg Facebook-oldalán a párbeszédes Tordai Bence

Egy egészen elképesztő kamuhírt osztott meg Facebook-oldalán a párbeszédes Tordai Bence Pócs János fideszes országgyűlési képviselőről. Már önmagában az a tény, hogy Tordai az „alaphírt” az Ellenszél nevű MSZP közeli szennyblogról szedte, elgondolkodtatja az embert, nevezhető-e politikusnak az ilyen. Ám maga a szexajánlatos hír is annyira átlátszóan primitív, hogy azt tényleg csak olyasvalaki hihette el, akinek a gyűlölet már teljesen elvette a józan eszét, ítélőképességét. Később az álhírt Tordai törölte, ám nem kért bocsánatot Pócstól.

 

A fideszes Pócs János rendszeres szexért akarta kiadni egy fiatal anyukának a lakást, amit elnyert előle” – ezzel a címmel jelentetett meg karaktergyilkos cikket az MSZP közeli Ellenszél nevű szennyblog, amelynek főszerkesztője Jabronka Richárd, az MSZP korábbi pápai alelnöke, egykori népszabadságos, népszavás „újságíró”. A kitalált történet lényege, hogy Pócs János, a Jászság fideszes országgyűlési képviselője tenderen elnyert egy lakást, amelyre a szennyblog neve elhallgatását kérő „informátora” is pályázott. Ezután az anyuka állítólag írt a politikusnak a Facebookon, mire az ál-Pócs fölajánlotta, hogy szexért cserébe kiadja neki a lakást. „Bizonyítékként” az Ellenszél közzétette a beszélgetésről készített fotókat. Íme:

A kamu Facebook-profilokkal készített kamubeszélgetés. (Forrás: Ellenszél)

Azt gondolom, nem kell túlzottan magas intelligenciaszint ahhoz, hogy az ember legalábbis gyanúsnak, megrendezettnek találja a fenti párbeszédet. Ám Jabronka Richárd, a pápai MSZP egykori alelnöke nem találta annak, ehelyett harsány címmel mindjárt világgá is röpítette a hírt. (Jelentős személyiségével már mi is foglalkoztunk: korábban ő volt a főszerkesztője egy másik fake news-oldalnak, a Pesti Bulvárnak, amely tavaly májusban összefüggést talált a kecskeméti vadaspark vemhes szurikátájának elhalálozása és Orbán Viktor között…) Jabronka egyébként az Ellenszél impresszumában büszkén hirdeti, hogy ő korábban olyan finom helyeken is dolgozott „újságíróként”, mint a Népszabadság és a Népszava. Nem kizárt: talán éppen ott tanították neki, hogy az ilyen karaktergyilkos irományok előtt tilos fölhívni telefonon az érintettet, nehogy véletlenül megcáfolja az egészet – inkább tegye csak ki gyorsan, hadd csámcsogjanak rajta a minden hülyeségre vevő, gyűlölködésre idomított ellenzéki olvasók.

Jabronka Richárd még MSZP-s politikusként. (Forrás: papa-ma.hu)

Idáig talán nem is biztos, hogy hírértéke lett volna a történetnek, hiszen az ellenzéki pártokhoz közelálló fake news-portálok napi rendszerességgel közölnek kitalált, minden valóságalapot nélkülöző, koholt történeteket kormánypárti politikusokról, közszereplőkről. (Mint azt megírtuk, a minap Bayer Zsolt szájába adtak légből kapott mondatokat az ellenzéki szennylapok, amiket aztán az MSZP-s Ujhelyi István az ATV-ben több tíz-vagy százezer nézővel is megosztott – s ezért hamarosan bíróság előtt kell majd felelnie.) Szóval: ha az ellenzéki hecclapok minden egyes hazugságával foglalkoznánk, másra se jutna időnk.

  • Ám a kamu Pócs-történet esetében annyiban más a helyzet, hogy azt Tordai Bence, a Párbeszéd országgyűlési képviselője, szóvivője is vígan megosztotta 24 ezres Facebook-oldalán tegnap délután. Ezáltal a „hír” máris a „nagypolitika” színpadára került.    

Mint látható, Tordai „Cöfcöfcöf” Bence fejében nem szólalt meg a vészvillogó, hogy hoppá, ez gyanús történet, ráadásul egy ócska heccoldalról való. Nem. Inkább hamarjában közzétette, méghozzá olyan körítéssel, hogy Pócs azonnal „takarodjon a közéletből”, és ha Orbán „nem takarítja el” ezt az „aljas erkölcsi véglényt”, akkor azzal a „bűneit is magára veszi”.

Kamu az egész

Ezután jött a feketeleves. Az Ellenszél pár órával később beismerte, egyetlen szó sem volt igaz a történetből, amit Pócsról írtak, ugyanis „megvezették” őket, és ezért bocsánatot kérnek. Maga a lejáratócikk továbbra is elolvasható a blogon, ám annak bevezetőjébe beleírták, hogy az alábbi szövegben gyakorlatilag semmi sem igaz.

Ekkor Tordai Bence is kapcsolt, és ő is törölte Facebook-oldaláról a kamuhír megosztását. Ám ezidáig nem kért bocsánatot, amiért minden alapot nélkülöző hazugságokat, rágalmakat terjesztett egy országgyűlési képviselőtársáról nagy nyilvánosság előtt.

Pócs János a PestiSrácok.hu-nak úgy nyilatkozott: minden arra utal, hogy egy kigondolt, előre felépített karaktergyilkosságot próbáltak végrehajtani ellene. Nem hiszi, hogy ha azon a cikken valóban annyit dolgozott a szerzője, akkor a közzététel után röviddel derül csak ki, hogy hazugság az egész. Hozzátette: már annyiból rájöhettek volna erre, ha megnézik, volt-e bármilyen lakástender, amin ő indult és nyert – ugyanis ő soha nem indult, így nem is nyerhetett ilyet. A fideszes politikus szerint inkább az történhetett, hogy a „bomba fölrobbantása” volt a cél, majd az utólagos veszteségek mérséklése érdekében gyorsan visszavonulót fújtak. A célt viszont elérték, hiszen sok ellenzéki olvasó – noha fény derült a hazugságra – nyilván ezt az álhírt is készpénznek veszi majd, miként az eddigieket. Pócs János kiemelte: jogi eljárásokat indít az álhír közzétevője és terjesztői ellen. A kormánypárti képviselő a Facebook-oldalán egy rövid videóüzenetet is közzétett:

Ellenzéki színvonal

Ma az ellenzék ott tart, hogy már nemcsak a fősodratú ellenzéki média – a fentinél talán szolidabb – füllentéseit, manipulációit veszik át, és revolverezik azokkal a kormányt, hanem a legalja kamuoldalak álhíreit is osztják, terjesztik. Nem az igazságtartalmuk számít (mert az nincs), csak az, hogy gyalázni lehessen a kormánypártokat, s elterelni a figyelmet az ellenzéki botrányokról (például Bangóné patkányozásáról). S ami ennél is aggasztóbb: az ilyen romboló, gyűlöletkeltő álhírek naponta több tíz- és százezer ellenzéki szavazót „mérgeznek meg” – ebből sarjadnak aztán a kormánypárti politikusok akasztását, meglincselését követelő gyűlölködések is, amelyekkel egyre gyakrabban találkozhatunk az interneten, ellenzéki tüntetéseken.

Végezetül ideillesztek egy videót Tordai Bencétől, amivel csak annyit szeretnék bemutatni, hogy a Párbeszéd politikusának (szellemi) állapota nem most kelt először riadalmat az országban. (A videó kiválasztásával gondban voltam, hiszen sok ilyen felvétel készült már, például a „cöfcöfcöf”-özős, a parlamenti randalírozós satöbbi.)

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

Üzenet a Jobbikos Bíró Icának: E.S.Z.K.Ö.Z.K.E.Z.E.L.Ő.

A bolgár trampli megint Orbán Viktort gyalázza