in , , ,

Elég egy rosszul behúzott X a választásokon, és az ország a szemünk előtt porladhat szét

Tanuljunk a XX. század tragédiáiból!

Még néhány nap, és 2019-nek is vége. Jön a szilveszter, a vidámság, az óév búcsúztatása, az új esztendő köszöntése. Zene, tánc, pezsgő, lencse, malachús, amelyek remé­nyeink szerint meghozzák a szerencsénket jövőre. Szinte alig vettük észre, és a XXI. század első húsz évét is magunk mögött hagyjuk.

De 2020 mégis más lesz, mint a menetrendszerűen érkező új év. Sokan összenézünk, sokunknak elszorul a szíve, hiszen az előttünk álló év során a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulójára fogunk emlékezni. A magyar parlament bölcs döntése szerint 2020 a nemzeti összetartozás éve lesz. Így a fájdalom megélése mellett módunk lesz az ünneplésre is. Igen, az ünneplésre, hiszen az új kor történelmében példátlan nagyhatalmi döntés ellenére a magyar nemzet száz év után is él itt a Kárpát-medencében. Már az is csoda, hogy az anyaország és a környező országokban élő magyarság túlélte ezt a szörnyű száz esztendőt. Két vesztes világháború, a Tanácsköztársaság terrorja, az 1945-től 1989-ig tartó szovjet megszállás, a kommunista rendszer, a levert 1956-os forradalom. Az elvesztett XX. század összes tragédiája ellenére nemcsak hogy él, de emelkedő pályára állt az ország, sőt elkezdődött a magyar nemzet határokon átívelő újraegyesítése is. Gazdasági, politikai, egyházi és kulturális területen egyaránt megkezdődött az eltépett szálak újrafonása.

Történészek száz éve kutatják, olykor politikai céloknak alárendelten magyarázzák, hogy mi vezetett a történelmi Magyarország pusztulásához. A mohácsi vésztől az oszmán-török megszálláson át a Monarchia széteséséig hosszú volt az út. Trianon már csak a fájdalmas műtét volt a súlyosan beteg ország testén. A világháborút elvesztő birodalom közös hadseregének több százezer katonáját nem várta haza az ország. Linder Béla, a Károlyi-kormány hadügyminisztere azt mondta: „Nem kell hadsereg többé. Soha többé katonát nem akarok látni!”

Naiv módon azt hitte, hogy a pacifizmus jegyében születik meg a szép, új világ. A lefegyverzett, szélnek eresztett haderő nélkül képtelen volt ellenállni az ország a néhány tízezres szerb, román és csehszlovák csapatoknak. Az ország akkori vezetése történelmi hibát követett el, amikor föladta, kiszolgáltatta hazája területének kétharmadát. De ez már történelem. Tény, hogy lehetett volna még ennél tragikusabb is, hiszen voltak olyan elképzelések, amelyek szerint Budapest és tágabb környezete maradt volna az „ország”.

De ha már túléltük a XX. századot, akkor ezekből a hibákból tanulnunk kell. Okulnia kell minden magyarnak, minden felelősen gondolkodó politikusnak és minden írástudónak. Mert ha nem tanulunk múltunk végzetes hibáiból, akkor arra ítéltetünk, hogy újra átéljük.

Ma Európa és benne Magyarország is hadban áll. Ezt már többen, sokszor leírtuk. Ezt a háborút még nem vérrel-vassal-tűzzel vívjuk. Ennek ellenére semmivel sem veszélytelenebb ez a hibrid háború, mint a két világégés volt. Mivel most a frontvonalak, a bevetett erők nagysága nem rajzolódnak ki tisztán, ezért sokan hajlamosak azt hinni, hogy ez csupán összeesküvés-elmélet, az emberek riogatása, semmi más. Az ellenség célja éppen ez. Úgy elfoglalni a földrészünket, hogy észre se vegyük.

Mire unokáink felnőnek, már azt fogják hinni, hogy a nemzetek nélküli, értékeit feladó, félelemmel terhes mindennapok a természetesek Európában. Ha ma elhisszük a célzott befolyásolási művelettel tálcán kínált hazugságokat, akkor akár egyetlen ágyúlövés nélkül is eleshet földrészünk. A multikulturalizmus, a kevert társadalom, a feltétel nélküli elfogadás, az iszlám gyorsuló térhódítása, a maradinak bélyegzett nemzeti értékek feladása mind-mind ennek a háborúnak egy-egy csatája, amelyben pillanatnyilag Nyugat-­Európa vesztésre áll. A német, a francia, a svéd nemzet önfeladása már a kritikus ponthoz közelít, ahonnan alig van visszaút.

Nekünk, magyaroknak tisztán látnunk kell, hogy 2020-ban a tét semmivel sem kisebb, mint száz éve volt, sőt! Talán nagyobb, hiszen amikor elvesztettük az ország kétharmadát, még meghagytak egy alig tízmilliós nemzetet és egy megcsonkított országot. A mi generációnk felelőssége az, hogy ezt ne hagyjuk elveszni. Mert akkor már nem lesz hová hátrálni, hol erőt gyűjteni, miből építkezni. Nem hihetünk azoknak a szirénhangoknak, amelyek azt akarják elhitetni, hogy az önfeladás, a zsidó-keresztény értékeink elárulása az igazán trendi dolog.

Ebben a harcban most kell erőt mutatni, most kell a stabil, emelkedő nemzet mellett hitet tenni. Nem azért kell újra ütőképes haderőt felépíteni, mert klasszikus háború fenyeget, hanem hogy garantálni lehessen az országunk szuverenitását, a határaink megvédését az illegálisan beszivárgó terroristáktól és a harcedzett, radikális iszlám tömegek ostromától is. Azért kell a titkosszolgálatokat is alkalmassá tenni a megváltozott biztonsági kihívások elleni hatékony fellépésre, mert az ellenség már megjelent a kapukon belül is. Amikor uniós döntéshozók, nyugati politikusok szisztematikusan és folyamatosan támadják Magyarországot, amikor multinacionális érdekcsoportok igyekeznek befolyást szerezni a magyar politikai és gazdasági életben, akkor ez ellen lépni kell. Gyorsan, hatékonyan. Elengedhetetlenül fontos határaink fizikai védelme, de legalább ilyen súlyú feladat a beépülési szándékok feltárása, megakadályozása is.

Ma nem feltétlenül az ellenséges államok hírszerzői ellen kell védekezni, hanem az ezen érdekcsoportok által megnyert, megfizetett és célirányosan mozgatott ügynökök ellen. Emellett tudatosítani kell minden magyar emberben azt is, hogy ebben a hibrid háborúban miként akarják álhírekkel, civilnek álcázott mozgalmakkal, függetlennek hazudott hírportálok rémhíreivel befolyásolni a döntését, megnyerni a lelkét, megszerezni a szavazatát.

Ebben a küzdelemben nekünk, magyaroknak tudnunk kell, hogy elég egy végzetes lépés, egy rosszul behúzott X a választásokon, és az ország néhány év alatt a szemünk előtt porladhat szét. Illyés Gyula szavai szerint magyar az, akinek fáj Trianon. 2020-ban ne a fájdalomra, hanem a sikeres jövő reményére koncentráljunk! A következő évtized sorsdöntő lesz ebben a küzdelemben. Ha sikerül megegyeznünk a nemzet jövőjéről az illyési gondolat jegyében, akkor vér nélkül is győzhetünk ebben a furcsa, arctalan háborúban.

Sikeres, békés, boldog új esztendőt, Magyarország!

A szerző az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója

(Horváth József, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Pilhál megható írása a romániai forradalomról

Nem a mi pápánk! Az ellenpápa megint a migránsokat simogatja