in ,

Eldőlt, tönkreteszik a Notre Dame-ot – Kortárs módon fogják felújítani

Botrány

Jöhet a mecset?

Tűzvész után politikai vihar

MACRON SZÁJÍZE SZERINT ÉPÜLHET ÚJJÁ A NOTRE-DAME SZÉKESEGYHÁZ

Rábólintott a francia parlament a három hónappal ezelőtti tűzvészben megrongálódott párizsi Notre-Dame felújításáról szóló törvényre. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy Emmanuel Macron francia elnök sikerrel érvényt szerzett azon elképzelésének, miszerint a katedrális ékkövének számító huszártornyot nem eredeti formájában állítják helyre, hanem a kortárs építészetnek megfelelő, új dizájnt kap.

A kedd esti szavazás azonban a várakozásoknak megfelelően nem zajlott zökkenőmentesen, az államfő Köztársaság Lendületben nevű liberális mozgalmának politikai ellenfelei ugyanis ragaszkodtak volna a kúp alakú huszártorony pontos replikájához, ezért az ellenzék által kontrollált szenátus korábban elutasította a Macron „presztízsprojektjeként” emlegetett törvényt. Csakhogy a nemzetgyűlésben, azaz a parlament alsóházában az elnök mozgalma van erőpozícióban, így a felsőház döntését felülbírálva végül mégis elfogadták a törvényt, írta a Le Figaro. A konzervatív francia lap ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a végleges szöveg nem tartalmaz pontos utalásokat az újjáépítés építészeti formájára vonatkozóan, és a huszártorony dizájnja is meghatározatlan maradt.

A törvény leghangsúlyosabb eleme így az, hogy adókedvezményt irányoz elő azoknak, akik pénzügyi segítséget nyújtanak a székesegyház felújításához, megszervezi és ellenőrzi az adományok felhasználását, megkönnyíti a helyreállítási munkálatokhoz szükséges döntések meghozatalát, egyszerűbbé teszi a közbeszerzési eljárások lebonyolítását. A jogszabály rögzíti Macron szintén sokat kritizált tervét, amely szerint mindössze öt év alatt, a 2024-es párizsi olimpiáig helyreállítják az épületet. Sokan úgy vélik, ennyi idő alatt lehetetlen a 850 éves gótikus székesegyház helyreállítása, az erőltetett tempó pedig az eredmény rovására mehet.
A megrongálódott épület felülnézetből. Kortárs dizájnt kaphat a huszártorony
Fotó: Reuters

„A legnehezebb még hátravan. Meg kell erősíteni a székesegyházat, aztán pedig felújítani” – idézte az MTI Franck Riester kulturális minisztert. A tárcavezető arról is igyekezett biztosítani a képviselőket, hogy a kormány „nem keveri össze a gyorsaságot és az elsietettséget”, szerinte a határidő lehetővé teszi valamennyi érintett szakember mozgósítását”.

Arra is emlékeztetett: a több mint 850 millió eurós felajánlásoknak eddig csak valamivel több mint tíz százaléka érkezett meg, és a felújítási munkálatok becsült összegét sem állapították még meg a kárfelmérők.

Bár az ellenzék bár támogatja a nemzeti jelképnek számító katedrális újjáépítését, azt feleslegesnek tartotta, hogy a kormány rendkívüli törvényben engedélyezze az örökségvédelmi és a környezetvédelmi szabályok áthágását annak érdekében, hogy a helyreállítás minél hamarabb megvalósuljon. Az április 15-én keletkezett tűzvész után nem sokkal egyébként közvélemény-kutatást végeztek a lakosság körében a rekonstruálásra vonatkozóan, amelynek eredménye szerint a többség azt szeretné, ha eredeti formájában építenék újjá a székesegyházat.

(Tóth Loretta, magyarnemzet.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Bencsik András keményen csicskítja a Momentumot

Szétverik? És akkor a Momentum és a DK szétveri az ellenzéki összefogást