in ,

Egyre többen kérik számon Vonát

Egyre jobban körvonalazódik a Jobbik árulása, Vona Gábor pedig eldobta a radikálisokat.

Egyre jobban körvonalazódik a Jobbik árulása, Vona Gábor pedig eldobta a radikálisokat. Erre Morvai Krisztina is rámutatott. Mondhatjuk, hogy az ő hatására látogattam meg Magvasi Adriánt (képünkön) – nyilatkozta a Magyar Időknek Bede Zsolt, aki Soros-álarcban dobott júdáspénzt Magvasi Adriánnak, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltjének, az Alfahír főszerkesztőjének lábai elé. 

 

Magvasi a Lehel téren utcafórumozott a hétvégén Dúró Dórával, amikor Bede Soros-maszkban – megtapsolva Magvasit – azt mondta neki: Itt a júdáspénzed, köszönjük, radikálisok!

A fiatalember a lap kérdésékre úgy fogalmazott: Magvasi most annak a pártnak a jelöltje, amelyik épp összefogni készül azokkal, akik hatalmon voltak 2006-ban, amikor őt a rendőrök összeverték. Ma már csak a pénz és a hatalomvágy jellemzi a Jobbikot. – Már nem Magyarország az első. Az elnök, a pártigazgató és a haverok „learatták a babérokat”.

Szép kis „családi vállalkozás” lett. Sajnos a pénz nagy úr, mindenkinek be tudták fogni a száját – vélte Bede Zsolt, aki szerint sokan haragszanak a hataloméhes elnökre, és a DK-s, MSZP-s közeledés jelenti majd a Jobbik végét. – Ott ki fog borulni a bili, s a maradék vak „vonaistákat” is elveszítik.

Nincs kétségünk, ezt meg is lépik, mert nincs más „esélyük” a Fidesz ellen, de ehhez már tényleg erős gyomor kell – közölte Bede Zsolt, aki szerint ha a Jobbik az ellenzéki pártokkal hatalomra jutna, akkor az ország megszűnne létezni. – Úgy tudnám jellemezni, hogy egy újabb patkányforradalom készül – tette hozzá.

A pártvezetésnek egyre több olyan váratlan akcióval kell szembesülnie, amellyel a párt korábbi támogatói Vona és a vezetőség árulására mutatnak rá. Ismert: megszólalt már a müezzin Vona programbemutatóján, buszára Allah akbar-matricát ragasztottak, erdélyi látogatásakor pedig harminc üveggyöngyöt kapott. Ezzel együtt éles kritikát fogalmaztak meg vele szemben volt jobbikos országgyűlési képviselők, Morvai Krisztina EP-képviselő és Novák Előd volt alelnök is.

Magyar Idők
(Echotv.hu)

Két szavazópolgár beszélget…

A bécsi cetlik – maga az ellenzéki sajtó rakta ki a cetliket