Egy éve, hogy elhunyt a Népszabadság, és ezzel végleg (2010 óta immár sokadszorra) véget ért Magyarországon a sajtószabadság. Azóta a kazamaták mélyéről, morze-jelekkel próbálja eljuttatni a valódi híreket az ország népéhez a cenzúrával sújtott, leukoplasttal leragasztott szájú, független (balliberális) újságíróhad. Egy másik szomorúságos esemény is történt egy éve: a Gyurcsány-párt képviselői kivonultak a parlamentből. Ám kész szerencse, hogy a fizetésüket – munkavégzés nélkül – azóta is fölveszik…
Egy esztendeje jelent meg utoljára Magyarország állítólag legjobb, legobjektívebb, legmértéktartóbb, legsokoldalúbb stb. napilapja, a Népszabadság. Ez a dátum – 2016. október 8. – tekinthető a hazai sajtószabadság legújabb végnapjának. Azért legújabbnak, mert több is volt. Először akkor szűnt meg, amikor fölvetődött, hogy lesz médiatörvény. Másodszor akkor, amikor elkészült a médiatörvény. Volt egy sajtóvégnap akkor is, mikor a Klubrádió elrontotta a pályázatát, és nem őt hozták ki a frekvencia győztesének. (Később ajándékba megkapták a frekvenciát a diktatúra médiahatóságától, ám a tiltakozók arcára ez sem csalt mosolyt.)
A sajtószabadság legutóbbi megszűnése tehát 2016. október 8-ára datálható. Azóta ugyanis már csupán 3 országos televízió, 4 rádió, 2 országos napilap, körülbelül 10 hetilap és 20-30 nagyobb internetes honlap hirdetheti ballib szemszögből az Orbán-rezsim megbocsáthatatlan bűneit országos lefedettségben. Ma már csupán ezen a kevéske fórumon, 50 vagy hány felületen (plusz egyéb helyi kiadványokon) keresztül ígérhet a jobboldaliaknak lámpavasat, munkatáborba zárást, akasztást, illetve IFÁ-ra való föllapátolást a ballib médiahad. A vak is látja, hogy sarokba vannak szorítva, és nincs hova hátrálniuk!
Balliberális EP-képviselők tiltakoznak a magyar médiatörvény ellen 2011-ben; Fotó: europarl.europa.eu
Természetesen egyetlen haladó gondolkodó sem hiheti el, hogy a Népszabadság kiadója azért függesztette föl a lap megjelentetését, mert katasztrofális pénzügyi helyzetbe került. És ha mégis igaz Heinrich Pecina, a Mediaworks Hungary Zrt. korábbi tulajdonosának védekezése, miszerint tíz év alatt ötmilliárdos veszteséget halmozott föl a Népszabi, akkor is kutya kötelessége lett volna tovább finanszírozni, mert… mert… sajtószabadság! Az pedig az aljasság csúcsa, hogy Pecina a társaságot eladta Mészáros Lőrinc felcsúti üzletember érdekeltségének, aki pedig nem indította újra. Hát igen: diktatúra!
- Az se tévesszen meg senkit, hogy Pecina 2015-ben megpróbálta eladni a Népszabadságot az MSZP-nek, ám a párt körüli oligarchák nem vették meg. Ugyanis egy tisztességes, balliberális értelemben vett jogállamban a jobber üzletemberek is készségesen a zsebükbe nyúlnak, hogy megmentsék az őket egyébként szakmányban gyalázó médiumokat. A XXI. században ez alap.
Vasárnap egy szolid tüntetést is tartottak a fővárosi Pozsonyi úton, amelyen fölszólalt Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke (akinek még a vizes vébéről is Hitler jut eszébe), illetve Kelen Károly, a Népszabadság Egyesület elnöke. Hargitai egyébként a MÚOSZ vezetése mellett a Népszavába is írogat. És szerencsére, egykori népszabadságos kollégáinak nagy része is talált magának munkát a pár, még megmaradt független médiumnál. Vagyis egy év távlatából kijelenthetjük: még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt…
Sokunknak hiányoznak Vadai Ágnes minden színpadiasságot nélkülöző alakításai! Fotó: MTI
Már a parlament se a régi
A Népszabadság sóval való behintése miatti bosszúból Gyurcsány pártja, a Demokratikus Koalíció négy képviselője is éppen egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy kész, vége, ők kivonulnak az Országgyűlésből, nem adhatják tovább jól csengő nevüket ehhez a diktatórikus színjátékhoz, amit itten Orbán művel. Azóta a parlamenti élet is fakóbb lett, hiányoznak Gyurcsány Ferenc igaz fölszólalásai, Vadai Ágnes visszafogott elemzései (és lila monoklija), Varju László intelligenciája és Oláh Lajos csak úgy, önmagáért. A DK vasárnap közleményben tudatta, hogy a tavaly október 8. óta eltelt időszakot is kőkemény munkával töltötték:
az elmúlt egy évben nem asszisztáltunk a fideszes álparlamenthez, nem vállaltuk a demokrácia díszletének szerepét, hanem csak és kizárólag a kétharmadot igénylő szavazásokon vettünk részt; ott, ahol valóban megakadályozhattuk az orbáni hatalom gátlástalan ámokfutását. (…) A DK elnöksége azóta az ország közel 400 pontjára látogatott el és több tízezer emberrel beszélt személyesen hazánk állapotáról, a Fidesz oktatás- és egészségügy-ellenes politikájának következményeiről, és az Orbán utáni idők teendőiről.
Már csak egy kínzó kérdés maradhat az egyszeri honpolgárban: ha nem járnak be a parlamentbe a DK-sok, miből élnek. Ám a kérdés nem kérdés, ugyanis Gyurcsány Ferenc és társai szorgosan fölveszik a fizetésüket annak ellenére, hogy előzőleg azt ígérték, nem fogják fölvenni. Hát Istenem, valamiből nekik is élniük kell – ha dolgozni nem is akarnak érte!
(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)
