in , , ,

Egy cseh politikus keményen nekiment Sargentininek!

Jövő szerdán szavaznak az EP-ben a Magyarországról szóló jelentésről

Jövő szerdán szavaznak az EP-ben a Magyarországról szóló jelentésről, amelyet több kritika ért az elmúlt időszakban – nem csak magyar oldalról. Egy cseh néppárti politikus szerint a dokumentum egyoldalú és politikai célokat szolgál. Szakértők szerint Soros György szervezetei által diktált szövegről van szó.

Fotó: ShutterStock

Tomas Zdechovsky, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának cseh politikusa júniusban nemmel szavazott az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottságának (LIBE) ülésén a Sargentini-jelentésre. Az M1-nek adott interjúban a politikus elmondta: sokat vitáztak a jelentésről, mert a cél az volt, hogy kompromisszumra jussanak. Véleménye szerint fontos, hogy a jelentés valós tényeket tartalmazzon.

A cseh politikus szerint Judith Sargentini jelentéskészítő azt erőltette, hogy politikai célzatú jelentés szülessen. A jelentés nem a magyarországi helyzetet akarta tükrözni, hanem összességében csak Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel akart foglalkozni – fogalmazott a politikus.

Hozzátette: nem egyértelműek a jelentés megállapításai, semlegesnek kellett volna maradni, azonban Sargentini csak a hibákat kereste és felesleges félreértelmezésekkel zsúfolta tele a szöveget.

 

Hibás és félrevezető

A politikus álláspontja egyértelmű. Véleménye szerint nem elfogadható, hogy hibás, félrevezető megállapítások szerepeljenek a jelentésben.

Tomas Zdechovsky szerint sokan tudják, hogy mi történik Magyarországon az NGO-k körül és hogy milyen küzdelem zajlik Orbán Viktor és Soros György között. Amennyiben ezeket csak baloldali szemszögből mutatják be, úgy, hogy a jobboldalt meg sem hallgatják, esély sincs arra, hogy egy semleges kompromisszum születhessen. Ez az Európai Parlament szégyene lehet – jelentette ki Tomas Zdechovsky.

 

Soros szövetségesei

Judith Sargentiniről fontos tudni, hogy Soros György megbízható szövetségesének számít az EP-n belül – jelentette ki Deák Dániel politológus, a Figyelő főmunkatársa az M1 Ma reggel című műsorában. A szakértő szerint a jelentéskészítő munkássága tipikus példája annak, hogy egyes európai parlamenti politikusok az amerikai milliárdos érdekeit szeretnék érvényesíteni az intézményben.

A jelentést nézve elmondható, hogy a Soros György szervezetei által diktált szövegről van szó. Visszaköszönnek olyan mondatok, szlogenek, amelyeket Magyarországon már megszokhattunk a szervezetek részéről – jelentette ki a politológus. Hozzátette: nem tárgyilagos, nem objektív, egyoldalú, egyirányú és irányított dokumentumról van szó.

2019 májusában európai parlamenti választások lesznek. Pár évvel ezelőtt a magyar kormányt elmarasztaló Tavares-jelentés is az EP-választások idejére lett „időzítve” – hangzott el a műsorban. Deák Dániel szerint nem véletlen, hogy a Sargentini-jelentés szavazása pár hónappal a választások előtt van. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy kialakulta a frontvonalak a választási kampányban. Láthatóak a szemben álló felek: a bevándorlást ellenző és támogató országok, politikusok.

 

Pártokon átívelő vita

A politológus szerint Soros György megbízható szövetségeseinek frakciója az EP-ben a legnagyobb, tehát a néppártnál is többen vannak azok a politikusok, akik az amerikai milliárdos érdekei szerint politizálnak. A tét, hogy ezeket a képviselőket sikerül-e „eltüntetni”az EP-ből, vagy legalább a Soros-szövetségesek számát csökkenteni – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: ez egy pártokon átívelő vita.

Deák Dániel kiemelte: a magyar álláspontot többen képviselik az európai állampolgárok közül, amire rezonálniuk kell az EP-képviselőknek is, hiszen amennyiben bevándorláspárti álláspontot képviselnek, akkor saját választóik fogják őket „elzavarni”.

 

Európai érték a bevándorlás?

Az Európai Unió (EU) egyest tagállamai nemzetállamokban gondolkodnak, mások azonban Európai Egyesült Államokra van szükség – hangzott el a műsorban. Deák Dániel emlékeztetett, több EU-s politikus azt támogatja, hogy a nemzetállamok a lehető legkisebb mértékben tudjanak beleszólni a brüsszeli döntéshozatalba.

A szakértő szerint kettős mércét alkalmaznak egyes európai politikusok. Sokszor hivatkoznak az európai értékekre, azonban sosem mondják ki, hogy ez alatt pontosan mit értenek, ugyanakkor sokszor kiolvasható szavaikból, hogy – például – európai értéknek tekintik a bevándorlást. Aki nem hajlandó illegális bevándorlókat befogadni és nem támogatja a kötelező kvótákat, megvádolják azzal, hogy szembemegy az európai értékekkel. A szakértő szerint ez a kettős mérce és bevándorláspárti álláspont kiolvasható a Sargentini-jelentésből és a Soros György szövetségeseinek számító politikusok felszólalásaiból is.

A kampányban el fog dőlni, hogy kinek van igaza és kinek van többsége az EU-n belül. Jelenleg többségben vannak a bevándorlást ellenzők, azonban 2019 májusában minden ki fog derülni – tette hozzá Deák Dániel.

 

(forrás:demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Hatalmas botrány – Az RTL Klub végtelenül gagyi és alpári műsorát végre feljelentették

Migránssimogatás – A Fidesz az Országgyűlés elé vinné a „Soros-párt” ügyét