in ,

Ebből baj lesz – Nógrádi: Németországban káosz van

Németországban káosz van és ez szeptemberig megmarad – ezt mondta Nógrádi György a Kossuth Rádióban.

Németországban utcai összecsapások vannak egyrészt törökök és kurdok között, másrészt Erdogan-barát és Erdogan-ellenes tüntetők között – hívta fel a figyelmet Nógrádi György.

Angela Merkel német kancellár, a Kereszténydemokrata Unió, a CDU elnöke. MTI/EPA/Focke Strangmann

Ezekről az utcai összecsapásokról viszonylag keveset hallani, a szakértő véleménye szerint azért, mert „a németek próbálják nem azt a benyomást kelteni, hogy a török belpolitika fő hadszíntere Németországon belül van” – nyilatkozta.

Ennek hátterében az áll, hogy áprilisban népszavazás lesz a törököknél. S mivel a törökök 5 százaléka Nyugat-Európában, azon belül is főként Németországban él, (3,5 millió török él Németországban) ezért a voksolás során az ő szavuk döntő lehet.

A szakértő szerint a török politika április 16-ig rendkívül nagy hatást fog gyakorolni Németországra.

Merkelnek most először van “igazi” kihívója

Nógrádi György a Kossuth Rádióban arról is beszélt, hogy kulcsfontosságú lesz a szavazás eredménye Észak-Rajna Vesztfáliában. „Ott szociáldemokrata kormány van, ha ott a CDU előre tud törni, akkor szeptemberben Merkel pozíciói javulnak” – mondta.

„Angela Merkel rendkívül ügyesen játszik a színfalak mögött, de ahhoz, hogy ő kormányt alakíthasson szeptemberben, viszonylag jól kell szerepelnie”  – mondta a szakértő, aki úgy véli, hogy Martin Schulz mindenbe beleköt és rendkívül ügyes, valamint nincs múltja, erre pedig fel kell készülnie Merkelnek.

„Merkelnek most először van egy igazi és dinamikus kihívója” – mondta el Nógrádi György.

Németországban szeptemberben tartják majd a szövetségi választásokat.

forrás: hirado.hu

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

Hozzászólások

hozzászólás

What do you think?

0 points
Upvote Downvote

Total votes: 0

Upvotes: 0

Upvotes percentage: 0.000000%

Downvotes: 0

Downvotes percentage: 0.000000%

Üzent a kis Simicska a jobboldalnak: „Milliméterenként lesz levágva a f@szuk, és élvezni fogjuk”

Hoppá: A CEU olasz egyetem – Lovas István írása