in ,

Donald Trump hazaküldi az afrikai migránsokat

Trumpnak is megjött a józan esze

Amerika még Bill Clinton elnöksége idején (1993-2001) hozta létre és 1999-ben indította be azt a programot, amely értelmében befogadták a libériai polgárháború elől menekülőket. 2003 óta azonban nincs fegyveres konfliktus a nyugat-afrikai országban.

 

A projekt érvényességét a Bush (2001-2009) és az Obama (2009-2017) adminisztrációk is meghosszabbították, ezzel lehetővé tették libériaiaknak, hogy az Egyesült Államokban éljenek és törvényesen munkát is vállaljanak– írja a 888.hu.

Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok elnökeFORRÁS: MTI/EPA/JIM LO SCALZO

2003 óta egyébként nincs fegyveres konfliktus a nyugat-afrikai országban, így érthetetlen, hogy miért volt még hatályban ez a migráns betelepítési program.A most nyilvánosságra hozott jegyzékében Trump azonban leszögezte:Libériában már nincs fegyveres konfliktus és a nyugat-afrikai ország jelentős eredményeket ért el a stabilitás helyreállításában és a demokratikus kormányzás terén.Az elnök közölte, hogyLibéria a korábbi konfliktusokból is felépült, és ma már megfelelően tudja kezelni állampolgárai hazatérését.

Az amerikai belügy adatai szerint az Egyesült Államokban az átmeneti oltalmat nyújtó program keretében jelenleg839 libériai állampolgárnak van érvényes munkavállalási engedélye.Donald Trump ugyanakkor a március 30-ig érvényben lévő programot egy évvel meghosszabbította annak érdekében, hogy „az átmeneti időszak rendezett” legyen, és a libériai kormánynak is legyen ideje felkészülni állampolgárai „reintegrálására”.
(origo.hu)

Négy migráns összever, kirabol és molesztál egy fiatal lányt Ausztriában – videó

FELROBBANT A VÁLASZTÁSI BOMBA: VÉGLEG MEGSEMMISÜLT A JOBBIK