in , ,

Dömötör válaszolt Párhuzamos Györgynek: egy senki által meg nem választott adókerülő keresztapa ne adjon leckéket demokráciából

S.Gy. megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi.

„Soros György megint Magyarországot sértegeti, most éppen azzal, hogy maffiaállamnak nevezi. Végtelenül hamisan csengenek az ilyen sértegetések egy olyan dollármilliárdostól, aki nem fizet adót. Amerikai médiumok nemrég arról számoltak be, hogy különböző technikákkal elérte, hogy 3 évig ne kelljen szövetségi adót fizetnie.

Az adóelkerülési manőverekben főszerepet játszanak az alapítványok. Csak a Nyílt Társadalom Alapítvány irányába 18 milliárd dollárt mozgatott át korábban, kikerülve mindennemű adózást. Ez nagyjából 5300 milliárd forintnak (!) megfelelő összeg. A Wall Street Journal úgy írt erről a műveletről, mint a történelem legnagyobb adóelkerüléséről.Nem áll meg itt a vérnyomásnövelő történet, mert a nagy adóelkerülő mások számára azért magasabb adókat követel. A hozzá köthető Project Syndicate oldalon a társasági adó emelését nevezik a legjobb megoldásnak a járvány utáni helyzetben (Magyarországnak pont az alacsony társasági adó az egyik legnagyobb versenyelőnye).

Ha valaki azt kérdezné, hogy miért érkeznek Sorostól menetrendszerű sértegetések, választ kaphat, ha megnézi a Bécsbe költözött CEU-nak szánt beszédét. Ebben egyértelmű célként nevezi meg a nyílt társadalmat. Ez a gyakorlatban természetesen több migrációt jelent. Na, ez az, amit mi nem akarunk.Ha százszor támad ránk, akkor százszor állunk ki magunkért. És ha kell, mindannyiszor hozzátesszük: egy senki által meg nem választott adókerülő keresztapa ne adjon leckéket demokráciából.Ha végre valami jót szeretne tenni a világgal, kezdje azzal, hogy befizeti a saját adóit.(a teherautónyi pénzt ábrázoló illusztráció forrása a Wall Street Journal).”

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Kedves Ursula, el tetszett felejteni aggódni a nemzeti kisebbségekért

A foci az foci: ne legyen szivárványszínű az Allianz Aréna! Itt lehet aláírni!