in ,

Döbbenet! Többször megverték a gyöngyöspatai tanárokat – Videó

Verbálisan és fizikálisan is bántalmazták a gyöngyöspatai tanárokat – árulta el a Hír TV-nek a szegregáció miatt elmarasztalt iskola egykori igazgatója

Verbálisan és fizikálisan is bántalmazták a gyöngyöspatai tanárokat – árulta el a Hír TV-nek a szegregáció miatt elmarasztalt iskola egykori igazgatója. Elmondta, hogy volt olyan roma diák, akinek a nagymamája ütötte meg a tanárt. A térség fideszes országgyűlési képviselője szerint a helyiek igazságérzetét bántja, hogy olyan család is kap kártérítést, ahol a nagymama két évet kapott tanárbántalmazás miatt.

A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskola intézményt vezette tavaly szeptemberig Molnár Károly. Ő beszélt arról, hogy a tanárok csak verbálisan fegyelmezték a tanulókat, hogy fenn tudják tartani az oktatás rendjét. Azonban

a szülők közül többen bántalmazták a tanintézet dolgozóit, volt olyan nagymama, aki az unokája tanítóját ütötte meg. 

Nagyon sok olyan eset volt, amikor minősíthetetlen hangon beszéltek velünk, volt fizikai bántalmazás is az elmúlt évtizedben.

Azt gondolom, hogy egy tanár, aki erre teszi az életét, nem ezért indul a tanári pályán, hogy ezt kelljen nap mint nap elviselni. És az utóbbi időben mindennapossá váltak ezek 

– mondta Molnár Károly volt iskolaigazgató.

 

Az intézményben jelenleg 80 diák tanul, pedig 15 évvel ezelőtt még kétszázan jártak ide. Az akkor oktató 15 tanárból mostanra 4 maradt, a többiek más településre mentek át tanítani.

Sok gyöngyöspatai pedagógus erőn felül próbált segíteni a hátrányos helyzetű gyerekeknek

– mondta a térség fideszes képviselője, Horváth László. hozzátette: a helyiek igazságérzetét az is bántja, hogy olyan család is kap kártérítést, ahol a nagymama két évet kapott tanárbántalmazás miatt.

De a kártérítés azokra a napokra is jár, amikor a diák igazolatlanul hiányzott az iskolából. 

 

A gyöngyöspatai iskolában a 2004 és 2017 között zajló oktatást vizsgálta a bíróság. A testület végül arra jutott, hogy a szegregációban részesült 62 roma diáknak összesen 100 millió forint kártérítést kell fizetnie a tankerületnek és az önkormányzatnak.

Oszd meg másokkal is!

V. Naszályi Márta polgármester máris elkezdte kivágni a fákat! Gratulálunk!

Csodálatos Liu testvérek: újabb kettős győzelem a debreceni EB-n!