in ,

Döbbenet: mindösszesen 2 millió forintos büntetéssel megúszhatja Demeter Márta

Mindössze 2 millió forint pénzbüntetéssel megúszhatja Demeter Márta, független országgyűlési képviselő, ha a bíróságon pénteken beismeri a terhére rótt bűncselekményt.

„Az ügyészség vádiratában az új büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek megfelelően azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlott az előkészítő ülésen a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismeri, úgy a bíróság ítélje kettőszáz napi tétel, napi tételenként 10.000 forint, összesen 2.000.000 forint összegű pénzbüntetésre. Az országgyűlési képviselő terhére rótt hivatali visszaélés bűntette három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő” – közölte a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF). A képviselő asszony mentelmi jogát kiadta az Országgyűlés és a KNYF hivatali visszaélés bűntettével vádolja, amiért akár 3 év szabadságvesztés is kiróható.

A vád szerint a vádlott országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának akkori alelnöke 2018. szeptember 19-én a kecskeméti repülőbázison – a honvédelmi miniszter előzetes tudomásával – repülési naplóadatokba tekintett be. A vádlott az országgyűlési képviselőként őt megillető, a Kormány tagjaihoz intézhető kérdés feltételének a jogával visszaélve, közérdekből nem nyilvános adatot a nagy nyilvánosság előtt azért tett valótlan tényállítással meghamisítva közzé, hogy ennek révén Orbán Viktor miniszterelnök, országgyűlési képviselő és a Magyar Honvédség negatív társadalmi megítélését érje el.

Emlékezetes, Demeter azzal vádolta meg Orbán Viktort, hogy a lányát szállíttatta haza külföldről a honvédség repülőgépével. Csakhogy az adott gépen egy külszolgálaton lévő, Orbán vezetéknevű tiszt gyermekét hozták haza, miután a százados külszolgálata letelt.

Mint azt a Magyar Nemzet megírta, a botrányával kapcsolatban Demeter Márta közigazgatási pert vesztett jogerősen a belügyminiszterrel szemben. A Pintér Sándor tárcája alá tartozó Alkotmányvédelmi Hivatal megállapította a képviselőnőről, hogy kockázatot jelent a magatartása, és az Országgyűlés szakbizottsága ezért kizárta őt a soraiból. Demeter bírósághoz fordult a döntés miatt, ám vesztett.

(Szemán László János, magyarnemzet.hu)

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Íme Gyurcsányék teljes vagyona

Koronavírus – Az index.hu álhírt terjeszt!