in ,

Döbbenet: a kalácsképű bukott jobbikos fenyegeti a fideszes Fenyvesi Zoltánt

Szégyen a Jobbik

Fideszes politikust fenyeget a maffiaügybe keveredett jobbikos Staudt Gábor

“Lakcíme birtokában a hétfői felszólalása után találkozhatunk a Veszprémi Bíróságon” – így fenyegeti Fenyvesi Zoltánt, a Fidesz országgyűlési képviselőjét a jobbikos Staudt Gábor, akinek azután kellett lemondania képviselői mandátumáról, hogy súlyos, több országot is érintő maffiabűncselekménybe keveredett. Staudtnál az verte ki a biztosítékot, hogy Fenyvesi Zoltán interpellációban készül kérdőre vonni a Jobbikot, “tisztességtelenül felvett milliók” miatt. Staudt, aki a Parlament honlapjáról értesülhetett a tervezett interpelláció témájáról, azonnal magára vette a vádat.

Nyilván nem ok nélkül. A Jobbiknak két képviselője is visszaadta a mandátumát a hangos és durva botrányok után még december elején, de képviselői fizetésüket, és minden képviselőséghez járó juttatásukat még idén januárban is felvették. Az összeg a két képviselő esetében elérheti a 10 millió forintot. 

MILLIÁRDOS ADÓCSALÁS, FÉMKERESKEDŐ BŰNSZERVEZET

Staudt Gábor botránya 2018 tavaszáig nyúlik vissza. A Jobbik erős emberének neve – aki korábban még belügyminiszterségről álmodozott – ekkor egy több országot behálózó, több milliárdos áfacsalási ügyben, egy nemesfém kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezet kapcsán került elő. A bűnszervezet egyik kiugorott tagja a lengyel hatóságoknál tett feljelentést, de az iratokat a magyarországi illetékesekhez is eljuttatta.

Ahogy arról korábban részletesen beszámoltunk, több mint két és félmilliárd forint értékű költségvetési csalás gyanúja merült fel. A bűnszervezetet, amelynek a feljelentés szerint Staudt is a tagja volt, a Nemzeti Nyomozó Iroda  egykori alezredese, F. László irányította, aki korábban évekig Staudt Gábor bizalmasa és tanácsadója volt. A banda bruttó áron értékesített nagy mennyiségben nemesfémet, ezüstöt, aranyat és platinát. Az áfacsalás lebonyolításához a magyar hatóságok látókörén kívül keresett és talált is vevőt, Lengyelországban.

Az ügy tavaly áprilisban robbant ki, amikor Lengyelországban maffia ellenes nyomozók már vizsgálódtak a magyar bűnszervezet ügyében. Az ősz folyamán először a magyar adóhatóság, azt követően az ügyészség is nyomozást indított.

A Jobbik képviselője ugyan máig tagad és ártatlanságát bizonygatja, annak ellenére, hogy már több tanú is beszélt arról, a politikus személyesen volt jelen azokon az egyeztetéseken, amelyeken a lengyel adóhatóságot kijátszó áfacsalást megtervezték.

Decemberben aztán családi okokra hivatkozva mégis lemondott képviselői mandátumáról.

Az év nem zárult jól a Jobbikban. Staudt már a második képvielőjük volt, aki visszaadta a mandátumát. December elején Szávay István jelentette be, hogy lemond, miután a Hír TV olyan hangfelvételt mutatott be, hogy a képviselő a Jobbik egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen. 

TÍZMILLIÓS TAKTIKÁZÁS?

Mindkét képviselő hetekig húzta-halasztotta a lemondását. Már decemberben bejelentették, hogy visszaadják a mandátumukat, azonban ezt ténylegesen csak január 31-én tették meg. A köztes időszakban parlamenti ülés sem volt. Kérdéses, hogy bármilyen képviselői munkát végzett-e a köztes másfél hónapban Staudt és Szávay, és egyáltalán mire vártak…

Az időhúzás mindenestre jól kifizetődő volt a Jobbik és a két exképviselő számára. Több pénzhez jutott a frakció, és a két jobbikos politikus is megkapta tiszteletdíját. Sőt ezekre a hetekre is járt nekik az irodahasználat, a képviselői munkatárs, a költségtérítés. A két képviselő összes juttatását számolva, körülbelül 10 millió foriont az az összeg, amit minimum etikátlanul vettek fel.

ZAVARJA AZ INTERPELLÁCIÓ

Fenyvesi Zoltán, a Fidesz országgyűlési képviselője „Mikor fizeti vissza a Jobbik a tisztességtelenül felvett milliókat?” címmel nyújtott be interpellációt, ez bekerült a napirendbe is. Úgy tűnik, Staudt Gábort zavarja az interpelláció tárgya és már előre lázas magyarázkodásba kezdett a közösségi portálon – majd nyilvános bejegyzésében meg is fenyegette Fenyvesi Zoltánt – ami egy maffiaügybe keveredett illetőtől valljuk be, nem túl megnyugtató. 

A bejelentett lemondása és tényleges lemondása közti időre felvett juttatásokról mindössze annyi közlendője van, hogy “mivel már az ősz folyamán jelezte a Jobbik országos elnökségének”, hogy nyomós magánéleti indokai alapján a tavaszi ülésszaktól nem tudja ellátni országgyűlési képviselői feladatait. Szerinte ez azt jelenti, hogy mint írja:  “még korábban is benyújtottam lemondásomat a korábban jelezett időponthoz képest”. 

STAUDT GÁBOR SZERINT PARLAMENTI FELSZÓLALÁSBÓL ÁLL A KÉPVISELŐI MUNKA

Hosszú nyilvános posztja további része már nem a tényleges problémával foglalkozik, hanem Fenyvesivel. Azt fejtegeti, hogy mivel a Fidesz képviselője ebben a ciklusban 7 felszólalást mondott el mintegy 18 percben a parlamentben, ezért az óradíja szerinte 35 millió forintra jön ki.

Hogy ezt hogy sikerült kimatekoznia az egyébként május óta mandátummal rendelkező Fenyvesi Zoltánról, azt nem tudtuk követni. Azt már megszokhattuk, hogy az ellenzéki politikusok a helyesírással hadilábon állnak, úgy látszik, van, aki a matematikával is.

Az viszont beszédes, hogy Staudt Gábor ezek szerint a képviselői munkát a parlamenti felszólalásokra redukálja.

STAUDT “FINOMAN” BELENGETTE, HOGY MÁR KINYOMOZTA FENYVESI SZEMÉLYES ADATAIT, MÉG A LAKCÍMÉT IS

Számtan levezetéseit követően azt is elárulja, hogy alaposan utánanézett Fenyvesi Zoltánnak. Előkereste a vagyonnyilatkozatát, kikutatta céges érdekeltségeit, azok alapján a lakcímét – amit áthallásosan megjegyezve a konkrét fenyegetésig jutott:

Több pert is nyertem az engem ért rágalmakkal kapcsolatosan, amit már nem egy kormánypárti orgánumnak is le kellett hoznia. Bár több büntetőfeljelentést is tettem rágalmazás miatt az ügyben, de tudom, hogy ettől nem tart, mert mentelmi joga egyelőre még védi. Viszont azt is el kell mondjam Önnek, hogy most először hasznát láttam a vagyonnyilatkozat tételi rendszernek: az ott feltüntetett Avolion Kft-ben meglévő érdekeltsége és a cégjegyzék adatai alapján elérhető bárki számára az Ön lakcíme, aminek birtokában hétfői felszólalása után találkozhatunk majd a Veszprémi Bíróságon! – fogalmaz. 

Hogy vajon mire kellenek még Staud Gábornak a fideszes politikus személyes adatai, azt nem tudhatjuk, azt viszont meg tudjuk erősíteni, hogy szeret pereskedni. Portálunkat is bíróságra citálta amiért több ízben is beszámoltunk a súlyos bűncselekményekről, amelyekben a nyomozást elindító feljelentés szerint vastagon érintett.

Az eredményre azonban igen csak rosszul emlékszik. A bíróság az ellenünk indított keresetét elutasította, mivel minden állításunkat okiratokkal bizonyítottuk.

Vezető kép: MTI

(pestisracok.hu, Füssy Angéla)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

Nem stadion – Már a jövő évre kedvelt turistahellyé varázsolják a Sió partjait

A BBC riportere kötözködni próbált Kovács Zoltánnal, de nem jött össze neki