in ,

Deák Dániel: semmilyen bizonyíték nincs illegális lehallgatásokra (videó)

A politikai elemző az atv-n elmondta, a hírt közlő médiumok is elismerik, hogy nincsenek konkrét bizonyítékok az izraeli kémszoftver ügyében.

Az Atv Egyenes Beszéd című műsorának vendége volt Deák Dániel politikai elemző, aki az izraeli kémszoftverrel történt állítólagos lehallgatásokkal kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a baloldali média először tényként közölte, hogy a kormány végzett lehallgatásokat, majd mindezt feltételes módú megfogalmazásra változtatta. 

Deák Dániel szerint ez azért lényeges, mert kiderült, hogy a kormány ellen megfogalmazott vádak semmilyen módon nem bizonyítottak, amit a hírt folyamatosan napirenden tartó médiumok is elismernek. Az elemző szerint nem mellékes, hogy

a liberális média meglepően összehangolt módon tálalta az ügyet.

Hangsúlyozta azt is, hogy nemzetbiztonsági területről van szó, nyilvánvaló, hogy ilyen ügyekről a kormány részéről semmilyen konkrétumot nem mondhatnak.

Antal Attila politikai elemző, egyetemi tanár szerint beszédes, hogy az emberek részéről nincs érdemi reakció egyfajta apátia tapasztalható, mintha a társadalom hozzászokott volna az állandó megfigyeltséghez.

Az adást itt nézheti meg:

 

🕵️‍♂️Én egyszerűen nem látom magam előtt azt a jelenetet, hogy Orbán Viktor ül az irodájában és egyszer csak észbe kap:…

Közzétette: Deák Dániel – 2021. július 20., kedd

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Bréking! A bennfentes.net szerint Cseh Katalin lehet az Anonymous által lebuktatott politikus

Kamu Geri: az új kormány első feladata az elszámoltatás lesz – Ok, lehet kezdeni Cseh Katalinnal