in , ,

Daniel Friberg: Puha totalitárius rendszer működik Svédországban (videó)

Egy puha totalitárius rendszer működik Svédországban, ahol az emberek félnek kimondani, hogy nem kérnek a bevándorlásból

Egy puha totalitárius rendszer működik Svédországban, ahol az emberek félnek kimondani, hogy nem kérnek a bevándorlásból. A baloldali kormány és a média még mindig elhallgatja az igazságot, miközben a Soros György által támogatott szervezetek tönkreteszik azok életét, akik mégis nyíltan mernek beszélni a valóságról – nyilatkozta Daniel Friberg az ECHO TV Napi aktuális című műsorában. A svéd publicista azt is mondta, Svédország már nem olyan, mint régen. Most a nemi erőszakok száma, illetve az óriási bűnözés tekintetében állnak az élen, nem csak európai viszonylatban.

 

Jobban otthon érzi magát Magyarországon, mint Svédországban – reagált Daniel Friberg Tóth Kriszta műsorvezető kérdésére. A svéd publicista szerint ugyanis hazája már nem az az ország, amely korábban volt. Különösen a nagyvásárosok mások, ahol 40-50 százalékban már nem európai migránsok élnek. Az utcán sétálva már nem igazán érzi, hogy egy európai országban van, ezzel szemben Budapesten igen – tette hozzá.

Az országban élők nagyjából 30 százaléka bevándorló. Konkrét számokat sorolva azt mondta: kicsivel több mint 2,3 millió ember kapott állandó lakhatási engedélyt Svédországban. Ez sok a svéd népességhez kepést, amely kisebb, mint Magyarországé – tette hozzá a svéd publicista.

Nagyjából 3,2 millió bevándorló él Svédországban, amely 30-32 százaléka a teljes népességnek – közölte.
A jelenlegi helyzet nagyon negatívan hat Svédországra, amely régen Európa első számú országa volt az egészségügyi ellátás vagy a jóléti rendszer szempontjából.

Most a nemi erőszakok számának tekintetében áll az első helyen, míg világszerte a másodikon az egy főre jutó nemi erőszak számát illetően
– mutatott rá Friberg, hozzátéve, ezzel párhuzamosan megnőtt a bűncselekmények száma is.

A svéd rendőrség nem bír el a bűnözéssel. Egyrészt a bűncselekmények számának emelkedése és a jól szervezett migránsbandák miatt, illetve a szocialista kormány teljes inkompetenciájának is köszönhető, hogy nem tudja megszervezni a rendőrséget.

Emellett a svéd média a bűnözőket védi, a rendőröket pedig támadja és rasszistának nevezi őket – fogalmazott.

Daniel Friberg kifejtette, a régi mainstream média évtizedek óta folytat immigráció párti kommunikációt, eközben pedig egyre több az alternatív, konzervatív média, amely kimondja az igazságot a migránsbűnözésről.

Szerencsére a svédek nagyobb része már az alternatív médiából tájékozódik – fűzte hozzá.

Jól látszik a közvélemény-kutatásokból, hogy soha ilyen alacsony támogatottsággal nem bírt a szocialista párt, mint most. Daniel Friberg szerint nem lesz többé szocialista kormánya Svédországnak – mondta a szeptember eleji svéd választások kapcsán. Véleménye szerint a bevándorlást elutasító Svéd Demokratáknak nagy esélye van.

Több mint 300 ezer migránst engedtek be 2016-ban Svédországban, annyit, mint a 8-szor akkora Németországban – mondta Friberg.

Tóth Kriszta kérdésére elmondta, csak állampolgársággal rendelkezők szavazhatnak, de Svédországban öt év elteltével mindenki automatikusan megkapja azt, függetlenül attól, hogy követett-e el bűncselekményt vagy éppen beszéli-e a svéd nyelvet, házasságkötés esetén pedig hamarabb is hozzá lehet jutni – fejtette ki a publicista.

Sok kísérlet volt arra, hogy integrálják a migránsokat, de ezek egytől egyig kudarcba fulladtak. Egyszerűen 3 millió embert nem lehet integrálni véleménye szerint.

Nem lehet nyíltan beszélni a migrációról Svédországban – világított rá.

Nagyon sok baloldali szervezet van, amelyet Soros György támogat. Aki nyíltan mer beszélni a migráció ellen, annak tönkreteszik az életét. Nagyon sok ilyen eset volt Svédországban. Volt olyan, akit öngyilkosságba kergettek – mondta Friberg.

Egy puha totalitárius rendszer működik Svédországban – húzta alá.

Társadalmilag még mindig nem elfogadott, hogy ha valaki bevándorlásellenes nézeteket vall – mondta a publicista.

Nevetségesnek tartja, hogy Svédország kritizál más országokat a demokrácia hiánya miatt, miközben Svédországban a szavazás nyitott, és mindenki látja, hogy ki, melyik pártra szavaz. Az emberek emiatt félnek felvállalni, amit valójában gondolnak – mondta Friberg, aki örömét fejezte ki, hogy a szeptember 9-i választásokon nemzetközi megfigyelők vesznek részt.

(magyaridok.hu)

 

Bayer Zsolt – Európa háborúban áll

Bréking! – Magyar arany! – Bodonyi Dóra megnyerte Magyarország 200. kajak-kenu vb-aranyát