in , ,

Csontos János – Verbális vörösterror

Csontos a liberálisok kettős mércéjéről….

„Nem biztos, hogy egy kormánnyal nem szimpatizáló újságolvasó számára érdekes, mit írt a néhai Seszták Ágnes vagy a sajnálatos módon még élő Bayer Zsolt” – jelentette ki Bajomi-Lázár Péter médiakutató egy szerdai konferencián. A Friedrich Ebert Alapítvány és a Political Capital által pénzelt rendezvény a Média és politika új viszonya – független újságírás és álhíripar címet viselte, s olyan közreműködőket nyert meg magának a liberális médiaértelmiség krémjéből, mint Krekó Péter, Wessenauer Veszna, Magyari Péter, Orosz Márta, Ungár Ágnes, Bátorfy Attila, Gidai Judit, Murányi András, Nimmerfroh Ferenc és Zgut Edit. Ők kivétel nélkül kukamód hallgattak, midőn Bajomi-Lázár nyilvánosan azon sajnálkozott, hogy a Magyar Idők publicistájáért mindezidáig még nem jött el a kaszás.

A minősíthetetlen kiszólásnak csütörtökön az Origo.hu biztosított szélesebb nyilvánosságot. E-mailben megkeresték Bajomi-Lázár munkahelyét, a Budapesti Gazdasági Egyetemet is, ahol az előadó a társadalmi kommunikáció és média intézeti tanszékét vezeti. Arra voltak kíváncsiak, az egyetem vezetése mit szól a keresetlen kijelentéshez. Válasz ugyan nem érkezett, de húsz perccel később Bajomi-Lázár sajnálkozó bejegyzést tett közzé a Facebook-oldalán: „Ezt a mondatot valóban én mondtam egy tegnapi konferencián, és valóban pontosan így hangzott el. Súlyos hibát követtem el. Senki halálát nem kívánom. Megkövetem Bayer Zsoltot.”

Bayertől a liberális ítélőszék soha nem fogadott el mentségeket, ehelyett beindult a trancsírozó gépezet, a szokott elhatárolósdival és szalámizással. Holott ezekben az esetekben szó sem volt konkrét halálkívánásról. Kérdés, a kollegiálisan fellármázott Bajomi-Lázár facebookos „megkövetése” elegendő-e az egyetem rektorának, s ha már pénteken nem is, hétfőn átnyújtja-e az elbocsátó szép üzenetet az intézetvezető úrnak, aki immár nyilvánvalóan tehertétel a patinás oktatási intézmény számára?

Mert az egynapos spétreakció nem semlegesíti a morális vétket: Bayer akár jó keresztényként meg is bocsáthat neki, ám Bajomi-Lázár méltatlansága arra, hogy új egyetemista nemzedékeket többek között sajtó- és médiaetikára okítson, immár közérdekű tény, s nem intézhető el egy laza, közösségi médiabeli szánom-bánommal. Ez kronológiailag amúgy is csupán azért született meg, mert a nyilvánosság felkent tudoraként felismerte, hogy a nyilvánosságra került mondatnak számára kellemetlen egzisztenciális következményei lehetnek.

Közben azonban bepillanthattunk a tudatalattijába, amely egyúttal kollektív tudatalatti is, hiszen a hallgatóságból senki nem tette helyre, ehelyett mindenki cinkosan kuncogott a virtuális Bayer-likvidáláson. Pedig a babitsi etika szerint vétkesek közt cinkos, aki néma. Most legalább sejtésünk van arról, miféle purparlé zajlik a jobboldali médiamunkásokról, amikor a „haladó” szakértők egymás között, az egyetértés bolymelegében leledzenek.

Bajomi-Lázár nemcsak a Médiakutató szaklap főszerkesztője, hanem a Cenzúraregiszter blog tulajdonosa is volt, amelyhez magától az utolérhetetlen Marx Károlytól kölcsönözte a mottót. Ezúttal nem gyakorolt öncenzúrát: kimondta, amit gondolt, bármilyen rettenetes, gyűlölködő és gyilkos vágyakkal terhelt legyen is az. Tudjuk, az ellenzéki szubkultúrában már csak a bolsevik nosztalgia miatt is népszerű motívum a lámpavas, ahová képzeletben bennünket aggatnak fel a szent szólásszabadság nevében; de jó volna ismerni a teljes listát: mely sajtómunkásoknak kellene még haladéktalanul távozniuk az élők sorából, „néhai­vá” válva, mint szegény Seszták Áginak? Akinek nem lehet már elvitatni a létezését, de „érdeklődés hiányában” gondolatkísérlet címén azt is ki kell törölni a kollektív memóriából, hogy valaha egyáltalán létezett? Ez volna a híres-neves balliberális emlékezetpolitika?

Bajomi-Lázár az egyik posztjában megfontolásra érdemesnek nevezte az Orbán-kormány médiapolitikája elleni tiltakozás radikálisabb formáit is, például a parlamenti tudósítások bojkottját vagy egy országos újságírósztrájkot; de a fizikai kiiktatásig azért mindeddig nem jutott el. 2002-ben sajtó- és médiatörténet kategóriában elnyerte a Pulitzer-emlékdíjat. Az elismerést rajta kívül egyebek között olyan nagyságok érdemelték ki, mint Baló György, Bodoky Tamás, Bojtár B. Endre, Bolgár György, Bölcs István, Farkasházy Tivadar, Friderikusz Sándor, Hardy Mihály, Horvát János, Kálmán Olga, Kenedi János, Kovács Zoltán, Krizsó Szilvia, Lengyel László, Nyerges András, Pápai Gábor, Révész Sándor, Seres László, Szilágyi Ákos, Tóta W. Árpád, Uj Péter, Váncsa István, Vitray Tamás és Zentai Péter. A sajtóműhelyek közül pedig a 168 Óra, a Litera.hu vagy a Magyar Narancs. Egytől egyig tiszta szívű humanisták, akik még verbálisan sem tudnak közösséget vállalni a lappangó vörösterrorral.

Úgyhogy Pulitzer-emlékdíj-visszaadó-számláló indul!

(Csontos János, magyaridok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

És ezt hagyjuk????????? A DK migránsokat költöztetne Miskolcra

Hülyék 2018: szombaton sem pihentek az ellenzéki balfácánok