in , ,

Csicskul a Teszkós Napóleon – Vizsgálat indult Macron pártja ellen

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség

Vizsgálatot indított a párizsi ügyészség annak érdekében, hogy kiderüljön, honnan kapott Emmanuel Macron francia államfő pártja 144 ezer eurós összegben adományokat a tavalyi évben.

 

 

A vádhatóság a kampányfinanszírozásért és politikai adományokért felelős hatóság november 12-i jelzése alapján indított előzetes eljárást, miután az ellenőrök nem tudták megállapítani, honnan érkezett csekken vagy átutalással 144 ezer euró a Köztársaság lendületben (LREM) kormánypárt számlájára.

Emmanuel Macron

Fotó: AFP

Az adományozók azonosítása azért szükséges, mert a törvény szerint ugyanaz az ember évente maximum 7500 euróval támogathat egy politikai pártot. A vizsgálatot a pénzügyi és adócsalások, valamint korrupció elleni hivatal folytatja le.

Az LREM a negyedik politikai mozgalom, amely ellen finanszírozási ügyben vizsgálat indult a Marine Le Pen vezette Nemzeti Tömörülés (korábban Nemzeti Front), a radikális baloldali Lázadó Franciaország és a centrista Modem után.

Náluk is lesz házkutatás? A tagok és adományozók listáját náluk is lefoglalják? Vagy pedig kettős mércét alkalmaznak?”

– írta a Twitteren Jean-Luc Mélenchon, a Lázadó Franciaország elnöke a múlt hónapban az otthonában és pártja irodáiban egyszerre tartott házkutatásokra utalva.

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Nem stadion! – Két újabb Duna-híd épülhet, tovább nyúlik Győr elkerülő útja

Mégsem vagyunk elszigetelve? – „Magyarországra megbízható szövetségesként tekintenek Washingtonban”