in ,

Csak erős idegzetűeknek! – Ezt mondta az áruló ellenzék a Sargentini-vitában

A Jobbik szerint a kormány köszönetet mondhat Sargentininek, az MSZP szerint a jelentés a magyarok hétköznapjairól szól, Gyurcsány Ferenc szerint a kormány hazug és a „nép szoknyája mögé bújik”

Ezt mondta az ellenzék a Sargentini-vitában

 

A Jobbik szerint a kormány köszönetet mondhat Sargentininek, az MSZP szerint a jelentés a magyarok hétköznapjairól szól, Gyurcsány Ferenc szerint a kormány hazug és a „nép szoknyája mögé bújik”.

Fotó: MTI (archív, illusztráció, szerk.)

 

Jobbik: köszönje meg a Fidesz Sargentininek a jelentést!

Gyöngyösi Márton, a Jobbik frakcióvezetője vezérszónokként arról beszélt: szerinte a kormányoldal megpróbálja zárójelbe tenni a jelentés lényegi megállapításait annak hibáira hivatkozva.

Szerinte a kormányoldal köszönetet mondhat az európai parlamenti (EP) jelentéstevőnek, amiért Judith Sargentini „a ’68-as szellemiségre és szélsőbaloldali ideológiára épülő érvrendszert behozta ebbe a jelentésbe”, nem tudva ellenállni saját frakciójának, ideológiai hátterének.

Ennek eredményenként, mondta, az EP-képviselő „beemelt néhány gondolatot, amely valóban, tényszerűen hibás, amely téves megállapítás”, amelybe most belekapaszkodhatnak.

Hozzátette: médiabefolyásával a kormányoldal hamis dialógust folytathat bármilyen kérdésben, így kisiklathatják a jelentés tényszerű megállapításainak vitáját.

Figyelemelterelésnek nevezve, hogy a Sargentini-jelentés a migrációról, a határvédelemről szólna. Gyöngyösi Márton szerint ennek a témának – mivel nem a demokrácia és a jogállamiság helyzetéről szól – „semmi keresnivalója ebben a jelentésben”, amivel Sargentini nagyot hibázott, a kormányoldalnak óriási szívességet téve a magyarországi kormányoldalnak.

A Jobbik vezérszónoka szerint tényszerű megállapítások állnak a jelentésben arról, hogy 2010 óta Magyarországon kétharmados felhatalmazással egy olyan hibrid rendszert építettek ki, amit csak azért nem nevezünk diktatúrának, mert azt nem hadsereggel, erőszak alkalmazásával hozták létre, hanem a demokratikus intézmények megszállásával.

Az ellenzéki képviselő kijelentette: a Sargentini-jelentés ténymegállapításai miatt tartózkodtak az Európai Parlamentben a döntéshozatalkor, megjegyezve, hogy a dokumentum magyarországi jogállamisággal kapcsolatos megállapításai „többségében helytállóak”.

A szuverenitás témája kapcsán Gyöngyösi Márton arra hívta fel a figyelmet, hogy Orbán Viktor első miniszterelnöksége idején tárgyalták le az uniós csatlakozási tárgyalások legtöbb fejezetét, szerinte „egészen szolgalelkű módon”, s eközben „feladták a magyar szuverenitást részlegesen”.

Úgyhogy most ne lepődjenek meg azon, hogy az Európai Parlamentben olyan jelentések születnek, amelyek az önök tevékenységét kritizálják – fogalmazott, a jelentés kapcsán felvetve, hogy ebben az ügyben saját európai politikai pártcsaládjuk tagjai sem állt ki a magyar kormányoldal tagjai mellett.

 

MSZP: a Fidesz az Európa-ellenesek közé került, a szocialisták Európa-pártiak

Tóth Bertalan (MSZP) szerint a Sargentini-jelentés a magyar valóságról szól, amely azonban „a luxusrepülők bőrfoteljéből nem látszik”.

A migráció ügyében azt mondta: az MSZP nem gondolja, soha nem is gondolta, hogy bevándorlóországgá kell tenni Magyarországot, a migrációs válság valóban súlyos gondot jelent, és elfogadják a kerítés létét is. Szavai szerint migrációs ügyben máshol van a töréspont: a kormány ugyanis használni akarja a migrációs válságot, a baloldal viszont megoldani, ami csak európai együttműködéssel lehetséges. Hozzátette: a kormány ráadásul letelepedést biztosított olyanoknak, akik az orosz titkosszolgálathoz kötődnek vagy a szír diktátor pénzemberei. Migrációügyben úgy összegzett: a kabinet uszítani tud, kormányozni nem.

Az MSZP frakcióvezetője szerint a Sargentini-jelentés a magyarok hétköznapjairól szól, Magyarországról, ahol a fideszes elitnek több jut, mint a többségnek.

Az MSZP éppen azért szavazta meg a jelentést, mert abban a többség jogfosztottságát meg akarják szüntetni – jelentette ki.

Azt is idézte a dokumentumból, miszerint az igazságszolgáltatás függetlenségének sérelmével sérült a jogegyenlőség, az ügyészség politikai befolyás alatt működik, miközben az átlagemberei ügyei sokáig húzódnak. A kormány még a bírósághoz fordulás jogát is elvette a magyar emberektől – mondta.

A lakhatás kérdésére kitérve Tóth Bertalan úgy fogalmazott a kormánypártiaknak: „amíg önök luxuskastélyokat vásárolnak, addig embereket utcára tesznek”, amíg a Fidesz kegyencei, Orbán Viktor miniszterelnök hozzátartozói urizálnak, addig több ezer család veszíti el az otthonát.

Szerinte aki megszavazta az Európai Parlamentben (EP) a Sargentini-jelentést, az a jogfosztott magyarokat védi.

A szocialista politikus azt mondta, hogy míg a magyar munkavállalók bérei elmaradnak a bolgárokétól és a románokétól is, addig a Fidesz dúsgazdaggá teszi oligarcháit.

Összegzése szerint az EP-vitában kiderült: a Fidesz a szélsőséges pártok sorába szorult, az Európa-ellenesek közé került, az MSZP azonban az Európa-pártiak táborában maradt.

A valódi tétnek ezért azt nevezte, hogy a kormány „Európa-ellenes politikája” megfoszthatja a magyarokat a nekik járó forrásoktól. Sürgette, hogy az európai pénzeket a korrupt kormányok helyett az emberek kapják.

 

DK: hazug és aljas a határozati javaslat

Gyurcsány Ferenc, a DK vezérszónoka a kormánypárti képviselők által beterjesztett határozat javaslatot „tartalmában hazugnak”, „szándékában pedig aljasnak” nevezte.

Szerinte az indítvány azért hazug, mert nem arról szól, mint ami a Sargentini-jelentésben valójában szerepel, hiszen nem Magyarország a jelentés tárgya, hanem a magyar kormány tevékenysége. A javaslat aljasságát pedig abban látja, hogy a kormány személyében megbélyegzi a jelentést készítőit és támogatóit, megkérdőjelezi tisztességüket, miközben gyáván nem meri vállalni a felelősséget, és a „nép szoknyája mögé” bújik.

A volt kormányfő a kormányoldalt és a miniszterelnököt politikai és erkölcsi értelemben gazembereknek nevezte, és úgy vélte, külföldön már „szégyen kérdése lett” találkozni Orbán Viktorral.

Szerinte nem igaz az a kormánypárti álláspont, amely a jelentést a bevándorláspárti európai többség és azt ezt ellenző kisebbség vitájaként állítja be, mert a vita lényege valójában az, hogy milyen Európát képzelünk el, és ebben csak az egyik, és nem a legfontosabb téma a bevándorlás.

Gyurcsány Ferenc azzal vádolta a kormányt, hogy az elmúlt nyolc évben polgárháborús hangulatot szított az országban, kommunistának és hazaárulónak bélyegez mindenkit, aki mást gondol, mint a kormányoldal, és olyan berendezkedést teremtett, amely távol áll attól az Európától, amelyet az európai emberek túlnyomó többsége szeretne. Hazugságnak nevezte azt is, hogy az ellenzék idegen kultúrájú emberekkel akarná elárasztani az országot.

A menekültüggyel kapcsolatban kijelentette: mindenkit illegális bevándorlónak nevezni több mint embertelenség, „keresztényietlenség” is. Hozzátette: a gazdasági bevándorlók ügyében nincs vitája a kormányoldallal, ugyanakkor az életüket mentő embereknek kötelesség kezet nyújtani, akkor is, ha emiatt hazaárulónak tartják.

Azért is bírálta a kormányt, mert európai politikusokat Soros-ügynöknek bélyegez. „Attól tartok, önöknek elment a józan eszük!” – fordult a kormánypárti padsorok felé.

Gyurcsány Ferenc úgy összegzett: a kormány politikája látszólag sikeres, de történelmileg halott. „El fogjuk előbb-utóbb temetni, és nem fogjuk meggyászolni sem önöket, sem a politikájukat” – mondta.

 

LMP: egy hamis EP-kampány előkészítése és figyelemelterelés zajlik

Az LMP vezérszónoka, Keresztes László Lóránt szerint egy hazug európai parlamenti (EP) kampányt készít elő a határozattal a kormányoldal.

Mint mondta: a kormányzati érvelés szerint a kontinens jövőjét a migrációpártiak és az ellenzők szembeállása határozza meg, holott Brüsszelben – az unió és elitjének alkalmatlansága miatt – még el sem indult a migrációról az okokat feltáró valódi vita, így még neki sem látták a megoldási lehetőségek megvitatásának.

A Fidesz is kizárólag a tünetek kezeléséig jutott el, semmit nem tett az okok megszüntetése érdekében – jelentette ki, fontos kérdésekről a figyelmet elterelő álvitának nevezve, ami történik.

Akkor tudja Magyarország megvédeni a szuverenitását, hogyha minden szempontból erős, fejlődő ország, egy olyan ország, amely meg tudja adni a biztonságot, a megélhetés lehetőségét a polgárainak és meg tudja védeni a polgárait – jelentette ki a határozattervezet címére utalva.

Szerinte a szuverenitás megőrzéséhez arra van szükség, hogy idehaza boldogulhassanak a fiatalok, így ne kelljen külföldre menniük, jól működő egészségügyi-, oktatási rendszerre, az energiafüggőség csökkentésére, modern gazdaságra van szükség, valamint arra, hogy az országnak erős, kiszámítható szövetségesei legyenek, és ne marginalizálódjon a kormány elhibázott politikája miatt.

Akkor tudjuk megvédeni az ország függetlenségét, ha a vidék ismét erős lesz – mondta, hozzátéve, az is feltétel, hogy ne olyan kormány legyen, „amely intézményesíti a korrupciót”, hanem olyan, amelyik felszámolja azt, és nem szolgálja ki az orosz vagy kínai érdekeket.

Szerinte ezzel szemben a kormányoldal arról kívánja elterelni a figyelmet, hogy teljesítményükkel „szinte minden szempontból kivéreztették ezt az országot, kiszolgáltatták és olyan helyzetet állítottak elő, hogy ez az ország sokkal kevésbé képes megvédeni a szuverenitását, mint akár másfél évtizeddel ezelőtt.”

Az „oda nem illő ideológiai fejezetek, megállapítások” ellenére szerinte „a megállapítások többsége nagyon is valós” és komoly politikai figyelmeztetés a kormányzat számára, súlyos helyzetképet mutatva az alkotmányosság állapotáról.

Ennek ellenére, tette hozzá, az LMP semmilyen módon nem járul hozzá egy olyan jelentés elfogadásához, amelynek eredményeként megvonhatják az ország európai uniós szavazati jogát, a magyar embereket büntetve ezzel.

 

Párbeszéd: az elmúlt nyolc év aljas, embertelen, szívtelen politikájáról szól a jelentés

Szabó Tímea, a Párbeszéd vezérszónoka hangsúlyozta: közvélemény-kutatások tanúsága szerint az emberek többsége tudja, hogy nem az ország, hanem a kormányzat elítéléséről szól a jelentés, amely az utóbbi nyolc év „aljas, embertelen, szívtelen” politikáját minősíti.

A jelentés egyes pontjain végighaladva kijelentette, az alkotmánybíróság azért nem tudott foglalkozni a magán-nyugdíjpénztárak vagyonának „elrablásával”, mert állampolgár már nem fordulhat a testülethez, a bírói függetlenség folyamatos támadása mellett „létrehozták a saját fideszes bíróságukat”.

A korrupcióról szólva a kormányoldalra utalva kijelentette, „az Európai Unió pont megelégelte a lopásaikat”, kijelentve, hogy az „ipari tolvajlás” miatt a magyar emberek 500 milliárd forintnyi támogatástól eshetnek el.

Mint mondta, az adatvédelem kapcsán a jelentés „a magyar embereket félti önöktől”.

A kormánykritikus sajtó elhallgattatását, a tudományos élet szabadságának – csak a CEU „üldözése” kapcsán tárgyalt – csorbítását, az egyházi élet átalakítását kifogásolva felrótta, hogy a szociális tevékenységekben kormányzati feladatokat átvállaló egyházak státusát vonták meg vagy tiltanak be trükkösen karitatív munkát végző civil szervezeteket.

Kifogásolta, hogy Magyarország évek óta nem ratifikálja a családon belüli erőszakról szóló nemzetközi egyezményt, holott ilyen cselekmények miatt hetente egy nő, havonta egy gyerek veszti életét. Kijelentette: a kormányzat milliókat taszított nincstelenségbe, kilátástalanságba.

A jelentés mélyen elítéli, hogy bűncselekménnyé nyilvánították a hajléktalanságot – mondta, hangot adva azon véleményének, hogy a kormányoldalon „az az erény, ha valaki felvág a gazdagságával”, a lopott vagyonával.

Jézus is elfordította a fejét a nincstelenektől, a szegényektől? – tette fel a kérdést az ellenzéki képviselő, „szájkaratés álkeresztényeknek” nevezve a kormányoldalon ülőket, akik közömbösek a szegények problémái iránt.

DK: a parlamenti többséggel szemben kell megvédeni a magyarok jogait

Arató Gergely (DK) azt mondta: a Sargentini-jelentés arról szól, hogy az európai uniós szerződéseket minden tagországnak be kell tartania, hogy az uniós szerződésekben rögzített jogokat a magyaroknak is biztosítani kell. Szégyennek nevezte, hogy ezeket a jogokat a magyar parlamenti többséggel szemben kell megvédeni.

Szavai szerint Magyarországon nem érvényesül a tudományos élet szabadsága, mert „pénzügyi pórázon” akarják tartani a Magyar Tudományos Akadémiát, nem érvényesül a vélemény szabadsága sem, mivel „folyóiratokat zárnak be”, és nem érvényesül az igazságszolgáltatás szabadsága sem, amit a közigazgatási bíróság létrehozásával indokolt. És érvényesülnek-e például a szociális jogok, amikor a hajléktalanokat nem integrálják, hanem büntetik? – tette fel a kérdést.

A kormány döntött úgy, hogy elveszi és korlátozza a magyar emberek jogait, vagyis a jelentés a Fidesz-KDNP parlamenti többségét bírálja – jelentette ki Arató Gergely.

 

 

LMP: a határozati javaslat csak a kormánypártok EP-választási kampányát szolgálja

Demeter Márta (LMP) kijelentette: a magyar demokráciát csak a magyar emberek tudják és fogják helyreállítani, ám sajnos Magyarország közben folyamatosan gyengül, mert a kormány semmilyen érdemi intézkedést nem tud végrehajtani. A most beadott határozati javaslat is csak a kormánypártok európai parlamenti (EP) választási kampányát szolgálja – tette hozzá.

A kormány nem képviseli a magyar emberek biztonsági érdekeit az EU-ban – mondta.

Fontosnak nevezte a Frontex állományának megerősítését, sajnálatát fejezve ki ugyanakkor, hogy a magyar kormány ezt nem támogatja.

Demeter Márta szorgalmazta továbbá, hogy a letelepedési kötvénnyel kiadott összes engedélyt vonják vissza.

Hiller István levezető elnök az LMP-s politikus felszólalása közben néhány perces technikai szünetet rendelt el. Egy képviselő egészségügyi ápolásra szorult, orvos érkezett hozzá az ülésterembe.

 

 

Jobbik: Magyarországon nincs klasszikus értelemben vett demokrácia

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) azt mondta, hogy Magyarországon a jogállami biztosítékok nem léteznek és nincs klasszikus értelemben vett demokrácia.

Hogyan egyeztethető össze a kormány mai álláspontja azzal, hogy Orbán Viktor miniszterelnök korábban az ENSZ-ben egy világkvóta bevezetését javasolta – tette fel a kérdést.

A képviselő valósnak nevezte a bevándorlás okozta terrorveszélyt és a kulturális kockázatot. Hozzátette, hogy a legnagyobb terrorveszélyt és kulturális kockázatot azonban a letelepedési kötvények rendszere jelenti. Annak ellenére hozták létre a konstrukciót, hogy a kötvények teljes futamideje alatt alig néhány olyan hónap volt, amikor a piacról ne lehetett volna olcsóbban

Amikor a parlament a napi cselekvésekről, például a honvédség határra vezényléséről döntött, a Jobbik mindig biztosította a kétharmados többséget – hangsúlyozta Z. Kárpát Dániel. A képviselő emlékeztetett pártjuk önálló határőrség létrehozásáról szóló követelésére is.

 

 

Dúró: a szuverenitás a legfontosabb 

Dúró Dóra (független) a legfontosabb kérdésnek a szuverenitást ítélte, hiszen „hazánk az első”. Azt mondta: a Sargentini-jelentést érdemi vizsgálat nélkül, elvi alapon el kell utasítani, hiszen az ott leírtak nem tartoznak Judith Sargentinire. Önvizsgálatra azonban szükség van – fűzte hozzá.

A jelentés számos megállapítását ítélte hazugságnak. Nem értett egyet azzal sem, hogy az Európát sújtó illegális bevándorlás a kontinens legfontosabb problémájává vált volna, szerinte az elégtelen születésszám a legnagyobb baj. Kifogásolta: a magyar politika semmit nem kezd azzal, hogy minden hatodik magyar gyermek külföldön születik.

A kormánynak arra is fel kell készülnie, hogy a bevándorlás okán „új világ jön”, az unióban, politikai átrendeződés várható, amikor már egyetlen ügyet sem szabad tabuként kezelni, amelyeket eddig úgy kezeltek.

A jogállamiság kérdéséről azt mondta: erőteljesen lejt a pálya, nem vitatható, hogy „egypárti alaptörvény és választási rendszer” van. Kijelentette ugyanakkor: egy diktatúrában ártatlanok ellen is fellépnek.

 

 

Bősz Anett: nincs illiberális demokrácia

Bősz Anett (független) azt mondta, hogy ami az elmúlt hetekben zajlott, az a kormány szégyene, de az országra is rossz fényt vet. Amennyiben Magyarország ma kérné a felvételét az EU-ba, akkor elutasítanák – tette hozzá.

Az elmúlt nyolc év kormányai súlyos jogsérelmeket okoztak a magyar embereknek, egyéni és csoportos szinten is – fogalmazott.

Az a kérdés, hogy ki az aki megérti, hogy négy évente nem despotát választunk, a demokratikus felhatalmazást pedig soha nem lehet a jogállami normák lerombolására használni – közölte a politikus. Hangsúlyozta, hogy Magyarország barátai Nyugaton vannak és csak akkor maradhatunk európaiak, ha tiszteletben tartjuk az európai értékeket.

Nem létezik illiberális demokrácia, csak liberális, ami megteremti a jogállamot – szögezte le.

A Sargentini-jelentés arról szól, hogy a kormány elvette a jogegyenlőséget, a demokráciát és a köztársaságot – ismertette véleményét.

 

 

Szanyi Tibor: annyit mondott ki a jelentés, hogy beszélni kell a jogállamiságról

Szanyi Tibor szocialista párti európai parlamenti képviselő szerint a Sargentini-jelentés elfogadásával annyit mondott ki az EP: a tagállamok beszéljenek arról, fennáll-e Magyarországon a jogállamiság sérelme.

Szerinte „félrebeszélés és mellébeszélés” zajlik ez ügyben a parlamentben, hiszen a képviselők „csak attól rugaszkodnak el, ami ebben a bizonyos Sargentini-jelentésben van”, hiszen ez az európai intézmények korábban kialakított álláspontjainak egyfajta mozaikképe.

„Egy megveszekedett milligramm civil vagy véleményes hozzászólás nincs ebben a jelentésben” – fogalmazott, a kormánypárti képviselők kritikáira reagálva pedig arról beszélt, ő nem szavazott Magyarország ellen az EP-ben, ellenben rendszeresen voksolt a migráció közös kezelése mellett.

Európa határait együtt tudjuk csak megvédeni – jelentette ki, hozzátéve, hogy „mind a 28 európai uniós tagállam azt enged be, akit akar, azt tart a határain kívül, akit akar”, ezért „nem kell félteni a szuverenitást olyan dolgoktól, amik nem léteznek”.

Annak a véleményének adott hangot, hogy a magyar érdek nem a kormányzati pszichóziskeltés, hanem az együttműködés. Közölte: a jövőben is sokat kell majd foglalkozni a migráció problémájával.

 

 

Ujhelyi István: a magyar nemzet jövője az egységes és erős EU

Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője felidézte, 1956 decemberében Strasbourgban ülésezett a Magyar Forradalmi Tanács, míg Kéthly Anna, a Nagy Imre-kormány minisztere, Király Béla, a Nemzetőrség főparancsnoka, Kővágó József, a kisgazda párt főpolgármestere az ENSZ-hez fordult a Magyarországon történtek miatt. Róluk az akkori állampárt azt mondta, hazaárulók – közölte.

Azt firtatta, hogy hazaárulásnak számít-e, amikor egy politikai párt vezetője saját uniós pártcsaládjában a saját országát elítélő határozatot terjeszt elő, ahogy 2003-ban Orbán Viktor tette. Hazaárulás az, hogy ha egy politikai vezető Brüsszelben saját pártcsaládjában azt követeli, vonják meg a támogatásokat Magyarországtól, ahogy ezt 2006-ban Orbán Viktor kérte? – kérdezte.

Ujhelyi István rögzítette: ugyanúgy a nemzet részének tartja magát, mint a kormánypárti, a jobbikos képviselők. Büszke magyar vagyok – fogalmazott, azt tudakolva, csak az lehet nemzeti, aki Orbán Viktort támogatja?

Az ellenzéki politikus szerint ma az a hazafi, aki érti, hogy a magyar nemzet jövője az egységes és erős EU-ban van. A határozati javaslatban megfogalmazottakra reagálva közölte, nem támogatja az illegális bevándorlást, és véleménye szerint meg kell védeni a magyar, az uniós határokat. Támogatni fogja – folytatta – a Frontex költségvetésének növelését, illetve a közös határvédelem megerősítését anélkül, hogy átadják a magyar határőrizet jogát másnak. Kiállt a keresztény kultúra megőrzése mellett.

(forrás:demokrata.hu)

Macron totális válságban! – A belügyminiszter lemondása válságba sodorta a francia kormányt

Felháborító – Ukrajna kiutasította a magyar konzult