in ,

Csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek

Ha valaki szeretne fellépni a betelepítések és az illegális bevándorlás ellen, csak a kormányra és a kormánypártokra számíthat – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára vasárnap a Kossuth rádióban

Dömötör Csaba a Vasárnapi újság című műsorban kifejtette:

a jelenlegi brüsszeli tervek szerint Magyarországra még az idén tízezer bevándorlót telepítenének,

ami a rákövetkező években a családegyesítéseket figyelembe véve a százezres nagyságrendet is elérheti. Ezek a tervek kötelező kvótáról szólnak, felső létszámküszöb nélkül; ez az, amire a kormány már a népszavazási kampány idején igyekezett felhívni a figyelmet, s amit az ellenzék megpróbált letagadni – tette hozzá az államtitkár.

Hangsúlyozta: az elmúlt években, hónapokban gyakorlatilag mindegyik ellenzéki párt – különböző módokon – támogatta a betelepítési programot. Mint mondta, “egyszerű a kép”:

az ellenzék betelepítés- és bevándorláspárti álláspontot visz, míg a magyar kormány minden létező eszközzel fellép a bevándorlás ellen.

Az államtitkár elmondása szerint azért aktuális a kérdés, mert a következő hetekben, hónapokban akarnak végleges döntést hozni a betelepítési kvótáról. Emlékeztetett: az Európai Parlament már döntött a kötelező kvótáról, az Európai Bizottság is ezt akarja, a harmadik fő európai uniós intézményben, a tanácsban pedig most akarják “ráütni a pecsétet a kötelező kvótára”.

Nyíltan meg is üzenték, hogy végleges döntést akarnak, ha kell, a visegrádi országok “feje fölött” is.

Ezt elfogadhatatlannak nevezte Dömötör Csaba, s leszögezte: nem fognak engedni a nyomásgyakorlásnak.

A sorsdöntő tárgyalások most jönnek – hívta fel a figyelmet az államtitkár, hangsúlyozva: április 8-án az dől el, hogy lesz-e betelepítés vagy sikerül ezt megakadályozni.

(MTI)

(forrás:www.kormany.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

SVÉDORSZÁG – Polgárháborús állapotok, erőszak a migránsok miatt Svédországban

NEM STADION – Mintegy 240 milliárdból zajlanak fejlesztések Zalaegerszegen