in ,

Cirkuszban is felléphetnének – Parádés tragikomédiába torkollt a Szél-Gyurcsány-Karácsony vita

Az RTL Klub Magyarul Balóval című műsorába sikerült összehívni egy kellemesnek ígérkező “elbeszélgetésre” Szél Bernadettet, az LMP társelnökét, Gyurcsány Ferencet, valamint Karácsony Gergelyt, a Párbeszéd társelnökét. A műsor első perceiben azonban átcsapott a hangulat egy parádés, egymást lejárató civakodásba, amelyet inkább nevezhetnénk tragikomikumnak, semmint érdemi vitának.

Baló György feltette a legelső kérdést, miszerint létrejöhet-e választási együttműködés a Jobbikkal, és nagyjából ez volt az utolsó pont, amelyben a résztvevő pártok képviselői egyet tudtak érteni: nem. Szél Bernadett nem tudja hova tenni a Jobbikot, szerinte leginkább egy politikai vállalkozás, amelyben éppen arra mennek, amerre potenciális szavazókat látnak. Karácsony szerint a Jobbik nem más, mint a Fidesz egyik tagozata, amelyet egy oligarcha finanszíroz, Gyurcsány pedig kiemelte, olyan párttal nem kívánnak együttműködni, amely előélete arról szólt, hogyan bélyegezte meg az embereket. Erkölcsről is beszélt a volt miniszterelnök, bár ne tette volna.

Az LMP miniszterelnök-jelöltje továbbra is tévképzeteinek rabja, szerinte a Fidesz igenis leváltható 2018-ban, hiszen úgy látja, “a párt már úgyis megbukott”. Gyurcsány Ferenc elmondta, ha 60-70 egyéni körzetben veszít a Fidesz a jövő áprilisi országgyűlési választásokon, akkor kisebbségbe szorul, ám ahhoz hogy ez megvalósuljon, szerinte a demokratikus ellenzéki oldalon a “legnagyobb akadályozója” az LMP. Nem kímélve a társelnök-asszonyt hozzátette:

 

 

Az LMP-nek elhanyagolható esélye van akár csak egy választókörzetben is győzni; ráadásul már 2014-ben is elvesztettek 11 körzetet, amely nyerhető lett volna, ha az LMP együttműködik.

Szél Bernadett tudja, mit kezdene a “kormányrúddal” ha a kezébe kerülne.

Ennél a pontnál el is kezdődött az adok-kapok Gyurcsány és Szél között, Karácsony Gergely pedig csendben figyelte a kibontakozó sárdobálást. Szél Bernadett válaszában elmondta, Gyurcsány Ferenc az igazi akadálya mindennek, bár megérti, milyen nehéz lehet úgy emberek elé állni, hogy a nevéhez fűződik egy bukott kormány, amely Orbán Viktort erősen hatalomra segítette. Itt sem állt még meg a történet, természetesen a volt miniszterelnök sem hagyhatta szó nélkül az elhangzottakat, így rögtön meg is jegyezte, “az LMP részéről tett felelőtlen ígérgetés mind szép és jó, azonban a kormányzás nem így működik”. Felidézte, amikor  Szél Bernadett tavaly Tusnádfürdőn Kósa Lajossal “egymás szavába vágva sorosozott”, valamint ő és az LMP “a Fidesszel és a Jobbikkal működött együtt” például az alkotmánybíró-választásban, ezért nem hiteles, ha korszakváltásról beszél, pláne nem annak fényében, hogy a képviselő asszony a Jobbikot ekézi átalakulása miatt, holott ez ugyanúgy elmondható az LMP-ről is.

Gyurcsány úr, elhiszem hogy az Ön számára a korszakváltás egy szitokszó, biztosan irritáló lehet, ha az LMP az elmúlt 27 év elrontott politikájáról beszél. Önnek nyilvánvalóan nem fogják elhinni azt, amit mond, már bizonyított egyszer és leszerepelt. A legtöbb párt nem tudja mit csinálna, ha a kezébe kerülne az a bizonyos kormányrúd, ellenben az LMP-vel, hiszen Szél Bernadett egy reális választás lehet, aki tiszta korszakváltást kínál.

-fogalmazott Szél, mindeközben Karácsony Gergely továbbra is csendes megfigyelője lehetett csupán az eseményeknek, akit nem hogy a jelenlévők, de valószínűleg ő maga sem értette, miért is ül még mindig közöttük, ahelyett, hogy kisétált volna az RTL ajtaján- azt sem vette volna észre senki. A kialakult kaotikus helyzetet a politikusok egyenként saját pártjuk választási témájával zárták.

(Ambrus Petra, pestisracok.hu)

Na ki a felhergelt, ki az erőszakos? – Fiatal tiltakozót ütött a DK nyugdíjas híve

Támogatható elképzelés – A DK az MSZP felszámolására készül