in ,

Bűnös páros: Gyurcsányék elvettek egy havi nyugdíjat az idősektől

A Fidesz szerint “Gyurcsányné” is csak át akarja verni a nyugdíjasokat

Gyurcsányék elvettek egy havi nyugdíjat

A Fidesz szerint “Gyurcsányné” is csak át akarja verni a nyugdíjasokat, mint korábban Gyurcsányék, akik bármit ígértek az időseknek, az ellenkezőjét csinálták.

A nagyobbik kormánypárt ezt arra reagálva közölte csütörtökön az MTI-vel, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) EP-listavezetője együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá az Országos Nyugdíjas Parlament Egyesülettel. Dobrev Klára ezt követően azt mondta, az Orbán-kormány által használt rendszer arra ítélte a nyugdíjasokat, hogy stagnáló, inkább romló életszínvonalon éljenek.

A Fidesz a közleményében azt írta, Gyurcsány Ferenc és kormánya elvett egy havi nyugdíjat az idősektől, rezsiemeléssel és élelmiszeráfa-emeléssel sújtották őket, a nyugdíjakat pedig hagyták elértéktelenedni.

„Ha rajtuk múlna, akkor megint megszorítások várnának a nyugdíjasokra, mert ők a pénzt inkább a bevándorlók betelepítésére fordítanák” – olvasható a közleményben.

(forrás:demokrata.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hozzászólások

hozzászólás

5 db kretén DK-s tüntetett Salvini ellen a Várban

Dobrev és a köcsögök