in ,

Bréking!! Volt férjének küldözgetett levelekre hivatkozva zaklatással vádolják és letartóztatták (!) Szöőr Anna jogvédőt

Mai előkészítő tárgyalása után őrizetbe vették dr. Szöőr Anna pszichológus jogászt

Mai előkészítő tárgyalása után őrizetbe vették dr. Szöőr Anna pszichológus jogászt, nemzeti jogvédőt – tájékoztatott a PestiSrácok.hu megkeresésére a jogász védője. Szöőr Annát zaklatással vádolják. A pszichológus-jogász a családon belüli erőszak szakértője, könyvet is írt a témában. Saját bevallása szerint ő maga is családon belüli erőszak elszenvedője volt éveken át. Most mégis azzal vádolják, hogy ő az, aki zaklatja volt házastársát és annak rokonait. A pszichológus-jogász tagad. A tőle lefoglalt számítógépeken nem találták nyomát a leveleknek.

A vád tárgyát képező zaklató levelek eredeti elektronikus formáját a védelem a mai napig nem kapta meg. A szakértői vélemény kiegészítésére vonatkozó indítványukat pedig a mai napig nem bírálták el, holott az Szöőr Anna állítása szerint olyan alapvető informatikai adatokat nem vizsgált, mint az IP cím.

A nem mindennapi ügyben több dolog képlékeny, mint amennyi tényként elfogadható. Tény, hogy valaki tucatszámra küldött e-maileket a sértetteknek, Szöőr Anna aláírásával, tény, azt, hogy honnan jöhettek a levelek, nem vizsgálták, legalább is ezzel a szakértői anyag nem foglalkozik. Az is tény, hogy Szöőr Anna a Nemzeti Jogvédő Szolgálat egyik arca és a napokban üzent hadat a bíróságoknak. A jogásznő bírói összefonódásokkal és bírósági korrupciógyanús eseteket vizsgál és a Vörös talárosok című könyvén dolgozik. Dolgozott, ma reggelig, amikor idézésre a Budai Központi Kerületi Bíróságra ment, ott vették őrizetbe. A vádlói szerint ugyanakkor nem az első eset, hogy Szöőr Anna zaklatási ügybe keveredik.

Dr. Szöőr Anna pszichológus, jogász, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat és Alapítvány tagja, amely céljául tűzte ki az igazságszolgáltatás rendszerének megtisztítását, a bíróságokon belüli rendszerváltást, továbbá a nemzet szuverenitásának védelmét a nemzetközi liberális jogvédő és egyéb civil szervezetek hálózatával szemben. Rendszeres vendége a Hír Televízió több műsorának, illetve rendre megszólal a Karc FM-en is. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat épp a minap tartotta jótékonysági rendezvényét, ahol egyértelmű hangot adtak a valódi független bíráskodás melletti kiállásnak. A jogvédő szolgálat mintegy 70 jogászával biztosította szakmai támogatásáról portálunkat a bírsági összefonódásokat leleplező tényfeltáró cikksorozatunk kapcsán.

Szöőr Annának jogász-pszichológusként egyik szakterülete a családon belüli erőszak. Vasárnap adott ki közleményt saját bántalmazásának történetével és az abból kiinduló jogi kálváriájának. Állítása szerint volt férje többször is bántalmazta, előfordult, hogy a kiskorú gyermekük előtt, majd őt vádolták meg azzal, hogy az exférj rokonait és azok ügyvédeit is elektronikus levelekkel zaklatja. Egy biztos, évek óta húzódó, elmérgesedett ügyről van szó, ahol mindkét fél durva vádakat fogalmazott meg a másikkal szemben és Szöőr Annának sem először kell bíróság elé állni volt férjével szemben.

Online zaklatással vádolnak évek óta úgy, hogy  eddig csaknem  minden ellenem folytatott büntetőügyben megtagadták az elektronikus adathordozóhoz , azaz a nekem tulajdonított üzeneteket tartalmazó CD-hez, DVD-hez való hozzájutást

– írja közleményében Szöőr Anna. Hozzáteszi, hogy a vád szerint 510 nap alatt összesen 49 e-mailt küldött a sértetteknek. Kijelenti, hogy egyetlen a vád tárgyát képező üzenetet sem ő írt. Továbbá tavaly decemberben informatikai csalás vétségének bűntettében, ismeretlen   tettes  ellen feljelentést tett. A nyomozás jelenleg is tart. Szöőr Anna már vasárnap attól tartott, hogy őrizetbe vehetik, feljelentői ugyanis távoltartást kértek, amit a bíróság el is rendelt, a vádlott e-maileket viszont állítólag ezután is küldött, ezért az ügyészség kényszerintézkedés elrendelését indítványozta. Egy napja azonban még senki sem gondolta volna, hogy valóban börtönbe vihetik az ismert jogászt. Még az ügyvédje sem.

Szakmailag minden feltétele fennáll az őrizetbevételnek. Van megalapozott gyanú, és a vádhatóság szerint igazoltan megtörtént a távoltartás megszegése is, még a rendbírság kiszabása után is. Ugyanakkor hozzá kell tegyem, hogy a praxiasom során én még nem találkoztam olyan esettel, hogy zaklatás miatt, konkrétan e-mailek küldése miatt valakit letartóztassanak

– mondta a PestiSrácoknak dr. Molnár László. Szöőr Anna védője hozzátette, természetesen benyújtották a fellebbezést, de a kényszerintézkedést az elsőfokú döntés után azonnal elrendelik. A másodfokú döntésig így a pszichológus jogász biztosan börtönben marad. Erre pedig nincs határidő. Akár egy, másfél hét is lehet, míg döntenek a védelem fellebbezésről.

Kérdésünkre dr. Molnár László azt is elmondta, hogy bár a zaklatás a vád szerint elektronikus levelek formájában valósult meg, a védelmet úgy kell ellátnia, hogy azokat a hordozókat, amelyek tartalmazzák a leveleket, a mai napig nem kapta meg. Csak a papírra kinyomtatott üzeneteket látták. A bíróság által kirendelt szakértő lefoglalta Szöőr Anna és a sértettek számítógépét is. Az utóbbin megtalálták a leveleket, Anna gépén nem.

Mivel olyan levelező program is létezik, amelyben a feladó e-mailcímeként bármit fel lehet tüntetni, tehát bárki nevében lehet levelet küldeni, alapvető fontosságú lenne megvizsgálni, hogy milyen IP. címről érkeztek a zaklató levelek. Indítványt nyújtottunk be a szakértői vélemény ezirányú kiegészítésére, amit nem bíráltak el

– folytatta a védőügyvéd. Hozzátette, annak, hogy magán szakértői vélemény érdemi szerepet kapjon a büntető perben, feltétele, hogy a kiegészítésre tett indítványt elutasítsák. Így jelenleg várnak, egy helyben topognak, úgy, hogy közben Szöőr Anna, büntetlen előéletű, közéleti szereplő most várhatóan napokat fog a rácsok mögött tölteni.

Megkerestük a történtek kapcsán a Fővárosi Törvényszék sajtóosztályát. Az alábbi kérdéseket küldtük:

  • Mi indokolta a kényszerintézkedés elrendelését egy olyan minősítésű büntetőügyben, amelyben nem igazán szoktak letöltendő szabadságvesztést ítélni? 
  • Mennyire gyakori a Fővárosi Törvényszékhez tartozó bíróságokon internetes zaklatás (nem fenyegetés) esetén kiszabott büntetésként a letöltendő börtönbüntetés, illetve kényszerintézkedés elrendelése, őrizetbevétel formájában?
  • Dr. Szöőr Anna és védője tájékoztatása szerint, bár a vád online zaklatás, 49 darab elektronikus levél, az azokat tartalmazó adathordozók másolatát a védelem a mai napig nem kapta meg. Mi ennek az oka?
  • Dr. Szöőr Anna és védője tájékoztatása szerint az ügyben készült szakértői vélemény egyáltalán nem tér ki arra, hogy milyen IP címről érkeztek a zaklató levelek, ezért a védelem indítványt nyújtott be a szakértői anyag kiegészítése tárgyában, melyet a mai napig nem bíráltak el. Ez hogy fordulhat elő? Milyen lehetősége van ilyenkor a védelemnek? 
  • Tudomása van-e a törvényszéknek, illetve a Budai Központi Kerületi Bíróságnak arról, hogy Szöőr Anna jogászként bírósági összefonódásokat vizsgál, többek közt a Fővárosi Törvényszékhez tartozó bíróságokon és könyvet ír a témában. Ennek az információnak a tudatában felmerülhet-e elfogultság a kényszerintézkedésről döntő bírósággal szemben?

 

(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Nem stadion – Már megint a magyarok! Európai hódításra készül a magyar napelemes tetőcserép

Orbán Viktor akcióba lendült! Orbán Viktor memorandumot küldött az Európai Néppárt vezetőinek